Ashton Kutcher megverte saját magát

2006.10.02. 12:18

A rajzolt vadállatok vezetik az amerikai mozibevételi listát, de Kevin Costner és vízimentő társai is megtettek minden tőlük telhetőt; ellenben Billy Bob Thornton nem találtatott elég viccesnek.

Demi Moore ifjú hitvesének köszönhetően a hétvége 13%-kal jobb eredménnyel zárult, mint a tavaly ilyenkori: a toplista első és második helyét is Kutcher részvételével készült film foglalja el.

A 23 millió dollárral nyitó Open Season című számítógépes animációval készült gyerekfilm áll a lista élén, amelyben Ashton Kutcher szolgáltatja az egyik főhős, az Elliot nevű rénszarvas hangját. A Sony 85 millió dolláros filmjének eredménye egy-két évvel ezelőtt még nem számított volna túl jónak, de azóta annyi számítógépes animációval készült alkotás árasztotta el a piacot, hogy idén már erős nyitásnak számít ez az összeg.

A Hullámtörők-ben (hazai bemutató: november 16.) Kutchernek nem csak a hangja hallatszik, hanem még az arca is látszik, de ez még Kevin Costnerrel megfejelve is csak a második helyre és 17,7 millió dollárra volt elég. A vízimentőkről szóló dráma így is Costner legerősebb nyitása a '95-ös Waterworld óta. A forgalmazó Buena Vista nyilatkozata szerint az eredmény megfelel a várakozásaiknak.

A múlt héten első helyen nyitó Jackass 2 a harmadik helyre csúszott vissza: 52%-os bevételcsökkenéssel most 14 milliót hozott. Az előző hétvégén második helyet elfoglaló Fearless most az ötödik 4,7 millióval.

Negyedik helyen nyitott a Billy Bob Thornton és Jon Heder (Nevetséges Napóleon) főszereplésével készült School for Scoundrels című komédia 9,1 millió dollárral. A film egy önbizalomnövelő suliról szól, ahol a tanárok magabiztos nőcsábászt faragnak a legbénább fickókból is. Nem igazán harapott rá a közönség a témára, mert 3004 mozira leosztva ez az összbevétel nem éppen ütős.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK