Besson minipunkokkal búcsúzik

Vágólapra másolva!
Luc Besson, aki pár hete bejelentette, hogy nem rendez többé filmet, szemlátomást színes hajú minipunkokkal búcsúzik a nézőktől, legalábbis ez derül ki a karácsonykor mozikba kerülő Arthur and the Invisibles című filmje előzeteséből.
Vágólapra másolva!

A negyvenhét éves francia író-rendező-producer 1983 óta összesen tíz nagyjátékfilmet rendezett, köztük a Léon, a profi-t és Az ötödik elem-et. A művész bejelentette, hogy utolsó filmje bemutatása után szeretné inkább civil projekteknek szentelni az idejét, többek közt létre akar hozni egy alapítványt, amely hátrányos helyzetű párizsi gyerekeken segít majd.

Az Európa legtöbb országában decemberben mozikba kerülő Arthur and the Invisibles Besson saját mesekönyvsorozatán alapuló, vegyes technikával készült film, amely valódi színészeket és számítógépes animációval készült, leginkább a kilencvenes évek elején népszerű színes hajú trollbabákra emlékeztető apró lényeket szerepeltet. Főhősét, a tízéves Arthurt az angol Freddie Highmore alakítja, aki a Charlie és a csokigyár gyerekfőszereplője is volt.

Arthur, akinek a szülei meghaltak, nagymamájával - a szemüveges Mia Farrow-val - él békességben, amíg egy kegyetlen ingatlanberuházó kilakoltatással nem kezdi fenyegetni őket. A megoldás kulcsát az a kincs jelentheti, amely a kertben tanyázó kicsike lények világában található; azonban megszerzése nem könnyű, mert egy gonosz uralkodó őrzi.

A kisfiú veszélyes kalandra vállalkozik, amikor úgy dönt, megpróbálja megszerezni a kincset, de társául szegődik Selenia hercegnő - akinek Madonna kölcsönzi a hangját. Hallhatjuk még Snoop Doggot is a filmben, illetve David Bowie-t is, akinek eltorzított hangján a kincset őrző Maltazard szólal meg.