Vágólapra másolva!
Ismét hat filmet zúdítanak a nyakunkba a forgalmazók, hogy véletlenül se unatkozzunk. Miki bácsi hatodik kiruccanása Kapával és Pepével, rengeteg kígyó és egy repülő, berlini gettóélet, konzumidióták Csehországban, világméretű járvány és etióp zsidók Izraelben.
Vágólapra másolva!

Ede megevé ebédem - 2006
Előzetes | Hivatalos oldal | Hol/Mikor játsszák

Forrás: [origo]

Miről szól? Pepe feleségül veszi Csaba királyfi lányát, aztán majdnem megölik, de végül mégis Kapa hal meg. Feltűnik Kapa apja, egy Kossuth Lajosra hasonlító pap, Marcus Aurelius, és az ő fia is, aki pedig Kornélra emlékeztet.

Ki a rendező? A nemrég 85. életévet betöltött Jancsó Miki bácsi Kapa-Pepe sorozatában ez a hatodik darab, hogy összesen pedig hányadik az életműben, azt meg sem tudnánk mondani.

Kik a szereplők? Természetesen a főszereplő duó ismét Mucsi Zoltánból és Scherer Péterből áll, mellettük felvonul Halász Péter, Fazekas Csaba, László Boldizsár, Mundruczó Kornél, és még jó néhány ismert és kevésbé ismert arc.

Kinek ajánljuk? Ha jót akarsz, megnézed. Lábamon meg bakancs.

Mit mond az alkotó? Jancsó '99-es Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjével a közönségre szabadította Kapát és Pepét, a vicces párost, akik megtestesítik, és egyben rezonőrként kommentálják a magyar társadalom aktuális állapotát. Miki bácsi idén töltötte be 85. életévét, de szakadatlan lendülettel dolgozik, ma került a mozikba hatodik Kapa-Pepe filmje, az Ede megevé ebédem. A film díszbemutatója előtt beszélgettünk a Mesterrel, próbáltuk kideríteni, hogyan születnek a pörgős, sokszor improvizatívnak tűnő párbeszédek, kérdeztük a jövőről, és nagy nehezen kisajtoltuk belőle néhány kedvenc filmjét is. Olvasd el Jancsó Miklóssal készült interjúnkat!