Menj, nézzed és éljed meg!

2006.10.18. 15:36

Szinte észrevétlenül jött be Magyarországra egy film, amit csak ajánlhatunk, igaz, Budapesten csak egy moziban látható, és a teljes vidéki közönségnek is mindössze egy utazó kópia jutott. Azért elmeséljük, hogy akik véletlenül belebotlanak, ne lépjenek rajta át. Az Életvonat rendezőjének új munkájáról van szó.

Az Életvonat-ot nem felejti el, aki látta. Egy falu teljes zsidó lakossága elköt egy vonatot, nácinak álcázza magát, és így megússza a holokausztot. A film egyetlen hibája, hogy egy évvel később készült, mint Az élet szép, így hiába jobb, mélyebb és igazabb, a díjakról lemaradt. A két rendező, Radu Mihaileanu és Roberto Benigni ugyanazzal kísérletezett: humorral nézett vissza a holokausztra, és elképzelt egy történetet, amely soha nem esett meg. Pedig de szép lett volna.

Így tehát az Életvonat nem kapott Oscart, és rendezője nem készít azóta európai szuperprodukciókat (ahogy Benigni teszi ma), de valószínűleg ezért csak hálás lehet, mert így megmaradt a tehetsége - amit olasz kollégájáról nem lehet elmondani. Itt van tehát Radu Mihaileanu új filmje, a Menj és boldogulj!, amely tökéletlenségében is döbbenetes és lenyűgöző.

1984-ben kezdődik a sztori, Etiópiában. A Moszad Izrael megbízásából arra vállalkozik, hogy betelepíti az etióp zsidókat, akik évszázadokon át őrizték a vallásukat teljes elszigeltségben. Értük menni azonban lehetetlen, így a többezres népcsoportnak gyalog kell átkelnie a szudáni sivatagon, hogy elérje az izraeli csapatokat. A XX. századi exodusba 4 ezren haltak bele. A megmaradt 8 ezer között van egy asszony, aki utolsó hozzátartozóját, 8 éves fiacskáját a menekülttáborban veszíti el fertőzés következtében.

Egy másik asszony, egy etióp keresztény ugyanekkor magához öleli 9 éves fiát, és a zsidók közé küldi ezekkel a szavakkal: "Menj, élj és boldogulj!". A kisfiú semmit nem ért, csak azt, hogy egyedül maradt, idegenek közé került, messzire vitték attól, ami az övé volt. Nevét, származását és vallását el kell titkolnia, hogy életben maradjon. Egy szót sem szól, egy falatot sem eszik, csak üt, ha már nem bírja tovább.

A kis Slomo aztán - ezt a nevet adják neki - nevelőszülőkhöz kerül, és lassan, nehezen új életet kezd. Nem elég, hogy új nyelvet, családot, vallást kell magáévá tennie, de meg kell küzdenie azokkal az előítéletekkel és rasszizmussal is, amit új identitása vált ki. Az izraeliek ugyanis nagyvonalú mentőakciójuk után csöppet sem készek az etióp zsidók befogadására. Pont úgy viselkednek, ahogy az antiszemiták.

Forrás: Odeon

Slomo életét két és fél órán át követjük a filmben, egészen addig, míg megtalálja régi és új önmagát. A zsánerfilmhez szokott néző pedig elvész ebben a végtelennek tűnő élettörténetben, már fogalmunk sincs, meddig tart, hová lyukadunk ki, meg kell-e várnunk az öreg Slomo tanításait is. De nem. Noha a dramaturgia furcsán nyúlós, folyamszerűen hömpölygő mesét diktál, és a film hol jobb, hol rosszabb, egy-egy epizód feledteti velünk, hogy mióta ülünk a moziban. A mese olyan érzelemgazdag, sokszor annyira megrendítő, hogy szinte elfelejtjük, hogy filmet nézünk.

Radu Mihaileanu nem úgy vezet minket, mint a legtöbb rendező, aki kijelöli a figyelmünk határait, irányát. Mintha ezúttal ő maga is háttérbe húzódna, megfigyelővé válna, akivel együtt kukucskálunk a történet világába. A végén aztán persze minden összeáll.

A Menj és boldogulj! nem jó film, legalábbis nem a hagyományos értelemben. Nem filmet nézünk, hanem egy történetet. Nem színészeket, hanem szereplőket, akik nem jól vagy rosszul játszanak, hanem jól vagy rosszul döntenek. És ettől lesz az egész sokkal több, mint egy filmélmény: tanítás.

Gyárfás Dóra

KAPCSOLÓDÓ CIKK