Vágólapra másolva!
A Szabadság, szerelem maradt az első számú célpont a hétvégén moziba látogató fővárosiak körében. A fizető vendégek 40%-a az Andy Vajna-produkcióra volt kíváncsi, így az 50. évforduló napján piacra dobott kasszasiker 7 nap alatt 65 ezer nézőt gyűjtött Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Dobó Kata - Fenyő Iván románc ezzel a harmadik helyre iratkozott fel a rendszerváltás utáni magyar filmek első heti teljesítményének listáján az Üvegtigris 2 (80 416) és a Miniszter félrelép (68 185) mögé, kis előnnyel lökve le a Magyar vándor-t (59 239) a dobogó harmadik fokáról. Goda Krisztina előző rendezése, a 2005-ben bemutatott hazai filmek versenyét magasan nyerő Csak szex és más semmi csupán 29 983 nézőt gyűjtött bemutatásának első, teljes hetében.

A hét további bemutatói között a vígjátékok domináltak. Ryan Reynolds 4 éve a Buliszerviz (6225) című tinikomédiában vétette magát észre, most a Csak barátok című bohózattal toborzott 4380 fizető nézőt. Noha a hájpacniból cingár amorózóba fogyatkozó főhősök Hollywood egyik legkedveltebb figurái, a Nagyon nagy Ő (16 793) vagy a Bölcsek kövére (I: 54 283, II: 21 208) árnyékában ez az újabb próbálkozás inkább a bukások halmazát gyarapítja.

Monica Bellucci nemcsak robusztusnak tűnő felsőtestét dobta be, de egy keresetlen pongyola- és kombinébemutatóval is színesítette az új Bertrand Blier-művet. Az Eladó a szerelem kiváló átlaggal és 2091 nézővel nem tudta ugyan ismételni Monica Malena-paramétereit (5177), de Bertrand Blier számára a legzajosabb sikert szállította Az én pasim (2801) 10 évvel ezelőtti bemutatója óta.

Kitano Takesi hazai pályafutásának második leggyengébb rajtját villantotta Takeshis' című önéletrajzi akcióparódiájával. A japán filmművészet egyes számú fenegyereke 601 nézőt gyűjtött 4 nap alatt, jóval kevesebbet, mint a 2 éve indított Zatoichi - A szamuráj, (2271) viszont megközelített olyan legendás Kitano-rendezéseket, mint a Bábok (814), vagy a Tűzvirágok (712).

Mika (Aki bátyja) Kaurismäki Brazil ritmus című dokumentumfilmje szinte láthatatlan maradt a fővárosi közönség számára: 13 vetítésen 235 fizető néző csak egy töredékét képezi még a capoeirát űző budapesti fiataloknak is.

Boogieman
Odeon