Péntektől hétfőig minden este egy-egy mexikói filmet tekinthet meg a közönség a budapesti Művész moziban. Hajóroncskutatás, a nagymama titka, fűszeres szerelem és a mágus utolsó varázslata.

A Budapest Film szervezésében november 3., péntek és november 6., hétfő közt mexikói filmnapokra kerül sor a budapesti Művész moziban (VI. ker., Teréz krt. 30.). A vetítések minden este 19.30-kor kezdődnek, a filmeket eredeti nyelven, magyar hangalámondással vetítik.

Program:

November 3., péntek, 19.30
A Trinidad hajó rejtélye
(El Misterio del Trinidad, 2001)
Rendező: José Luis García Agraz

Joaquin Aguirrét, a 74 éves mérnököt a tenger mélyén éri utol a halál, miközben egy hajóroncs nyomai után kutat. A Santisima Trinidad az 1600-as években süllyedt el a Mexikói-öbölben, és Aguirre több mint 30 éve próbálja megtalálni. Halála után fia és annak nyolcéves kislánya örökli a Meridiano nevű hajót, amellyel a férfi az elmúlt évtizedekben a kutatásait végezte. Juan úgy dönt, hogy apja nyomdokaiba lép, és a kis Anával az oldalán folytatja a roncs keresését, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy apja szelleme megjelenik előtte, és a hajó kincseinek megtalálására ösztönzi. Útjuk végére Juan a legnagyobb értékre lel: apa és lánya közötti mély kötődésre.

November 4., szombat, 19.30
Romélia asszony titka
(El Secreto de Romelia, 1988)
Rendező: Busi Cortés

Romélia asszony unokái abban a hitben éltek eddig, hogy a nagymama egy tisztességes özvegyasszony. Egy nap az idős asszony örökséghez jut, és az unokák elkísérik szülővárosába, hogy segítsenek az ügyintézésben. Rá kell döbbenniük, hogy Romélia a múlt hosszú évei alatt mindvégig férjnél volt, csak különéltek. Sőt, az örökséget nem más hagyta rá, mint a közelmúltban elhunyt férfi. Kapcsolatuk rejtélye egészen az 1930-as évekig megy vissza. A múltidézés során a bosszúállás és a büszkeség több generáción végigívelő drámája elevenedik meg.

November 5., vasárnap, 19.30
Koriander és petrezselyem - A szerelem fűszerei
(Cilantro y Perejil , 1996)
Rendező: Rafael Montero

Susana és Carlos tíz éve házasok. Carlos reggeltől estig keményen dolgozik, a gazdasági válság idején a túlélésért küzd, a felesége viszont nem bír tovább így élni, és elhagyja a férfit. Susana húga, Nora egy iskolai feladat keretében filmre veszi a házaspár válását, miközben ő is azért küzd, hogy megmentse a kapcsolatát rock'n'roll zenész barátjával, Jorgéval. Az érzelmi káosz a házaspár gyerekeit se kíméli, sőt a nagymama is kiveszi a részét a szerelmi ügyekből.

November 6., hétfő, 19.30
A mágus
(El Mago, 2004)
Rendező: Jaime Aparicio

Miután kiderül, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, Tadeo, az utcai varázsló úgy dönt, hogy szembenéz a múltjával, és békében, az elmúlt évtizedek alatt felhalmozott lelki terheitől megszabadulva várja a halált. Útra kel hát, hogy megbocsátásra, az összetartozás érzésére és megbékélésre leljen múltja legfontosabb szereplőivel. Rátalál a legjobb barátja halála miatt érzett lelkiismeret-furdalás, feleleveníti azokat az időket, amikor híres fotográfusként dolgozott, és megpróbálja megtalálni Raquelt, élete legnagyobb szerelmét. Amikor úgy érzi, hogy beteljesítette önnön küldetését, elhatározza, hogy egy olyan utolsó varázslatot hajt végre, amely értelmet ad utolsó napjainak.