Lőttek az országimázsnak!

2006.11.06. 12:54

Senkit nem lep meg, ha az amerikai átlagember szerint Bécstől keletre az emberek szamáron közlekednek, testvéreikkel közösülnek, terroristákat nevelnek, de legalábbis szexéhes vámpírnőkkel kínozzák a turistákat. A torz képről részben a filmek is tehetnek, de az eltúlzott, karikírozott vonások gyakran valós nemzeti jellegzetességeken alapulnak. Zsidót főznek Kazahsztánban, zsidót lőnek Magyarországon, turistát kínoznak a török börtönben, turistát kínoznak a szlovák élményparkban, Bodrogi Gyula pedig a legnagyobb romániai diktátorra hajaz - összeállításunk jeles darabjai okoztak már diplomáciai krízist, betiltást vagy röhögőgörcsöt is.

Kazahsztán a film szerint: Nem kétséges, hogy a világ legismertebb kazahja jelenleg nem más, mint Borat Sagdijev. A brit komikus Sacha Baron Cohen egyik népszerű inkarnációja bármely ország rémálom-kirakatembere lehetne, hiszen büszkén mesél családon belüli szexuális szokásairól, mélységesen antiszemita nézeteket hangoztat (Cohen maga egyébként zsidó származású) és nem áll tőle távol a rasszizmus vagy a szexizmus sem. Korábbi tévés szerepléseivel is égette a volt szovjet tagállamot rendesen, de egész estés mozifilmjével most döntő csapást mért a kazah országimázsra. Nem árt azonban leszögezni, hogy a fiktív kazahsztáni riporter amerikai turnéja valójában sokkal inkább kínos amerikai vendéglátóira nézve. Közben pedig kezdhetnek rettegni az osztrákok, hogy országuk neve mikor forr össze a homoszexualitással, hiszen Cohen következő mozis kalandja Brüno, a sikkes divattudósító kalandjainak megörökítése lehet.

Forrás: InterCom

Kazahsztán a valóságban: Temirlav Shakirov, a nagy-britanniai kazah nagykövetség kultúrattaséja nincs elragadtatva Borat világhódításától és jobb szeretné, ha inkább a The Nomad című kazah filmből (az ország első Oscar-nevezése idén) merítenénk majd tudást országáról: "Kazahsztán hatalmas ország, lehetetlen pár szóban jellemezni. Kultúránk bővelkedik az emberi potenciálban, földjeink a természeti erőforrásokban. A természet változatos és különleges szépségű. Több, mint 100 etnikai csoport él országunkban, így kultúránk a hagyományok rendhagyó egyvelege. Kazahsztánba el kell látogatniuk, hogy megérthessék, hogy milyen különleges ország."

Forrás: InterCom

Az érintettek hozzászólása: Borat válasza arra a kérdésre, hogy "hazájában" felháborodással fogadták filmjét: "Ez egy nevetséges zsidó hazugság. A film a kazah filmtörténelem eddigi legnagyobb sikere. Egyszerre mutatták be a nemzet mind a hét vásznán és átvette a vezetést a bevételi listán a hollywoodi King Kong-tól, ami Kazahsztán első helyezett filmje volt a bemutatója - 1932 óta."

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK