Sikeres volt a Verzió

Vágólapra másolva!
Véget ért a harmadik Verzió dokumentumfilm-fesztivál, amelyen minden eddiginél több néző vett részt. Kiosztották a Verzió díjat, a legjobb magyar film, illetve a Duna Televízió díját; utóbbit A pályaudvar gyermekei című alkotás nyerte.
Vágólapra másolva!

A harmadik Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál november 8. és 12. között került megrendezésre. A minden eddiginél gazdagabb program minden eddiginél több nézőt vonzott. 54 vetítésen, 10 teltházas előadáson 3266 látogató volt kíváncsi a 60 verziós filmre.

A Tanár- és a Diák Verziók vetítéssel egybekötött beszélgetéseit neves előadók; Barotányi Zoltán újságíró, Bíró András szociológus, Kende Ágnes szociológus, Mink András történész, Tamási Miklós kutató és Weyer Balázs főszerkesztő vezették.

A Verzió díjat a közönség szavazatai alapján Aleksandar Manic filmje, a macedón cigányok "legekre" törekvéseit bemutató Sutkai bajnokok nyerte.

Hat magyar emberi jogi témájú alkotás került a fesztivál programjába: Dobray György: Gólyamese, Kékesi Attila: A forradalom arca. Egy pesti lány nyomában, Lakatos Róbert: Moszny, Németh Gábor Péter: Végállomások, Szalay Péter: Határeset, Astrid Bussink-Trencsényi Klára: A komp nem üzemel című filmje.

Idén először kapott díjat a Legjobb Magyar Verzió Film. A díjat Lakatos Róbert Moszny című portréfilmje kapta egy magányos férfi gyengéd és figyelmes ábrázolásáért, aki ragaszkodik értékeihez e változó világban.

A Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon a Duna Televízió a Dunadíjat Hanna Polak és Andrzej Celinski A pályaudvar gyermekei című alkotásnak ítélte. "A megrendítő film felhívja a figyelmet azokra a gyerekekre, akik Moszkva utcáin élnek. A figyelem felkeltésén túl azonban konkrét segítő szándék is vezérli a rendezőt, miszerint alapítványán keresztül enyhíteni kíván az utcagyerek sorsán. Ehhez a nemes célhoz nyújt segítséget a Duna Televízió azzal, hogy A pályaudvar gyermekei című dokumentumfilmet műsorára tűzi, bízva abban, hogy a világban megérint olyan nézőket, akik a rendező szándéka mellé állnak. A televízió fontosnak tartja az emberi jogok tiszteletben tartását, az emberhez méltó életet, és elítéli az embertelen bánásmódot bárhol is legyen az a világban. Külön figyelmet érdemel a televízió számára a gyerekek sorsát befolyásoló mindennemű pozitív kezdeményezés, ezért támogatja Hanna Polak és Andrzej Celinski dokumentumfilmjét." - áll a Duna Televízió indoklásában.

A harmadik Verzión számos film alkotóját látta vendégül a fesztivál, akikkel kerekasztal-beszélgetésen vehetett részt a közönség. Jele volt Hanna Polak (A pályaudvar gyermekei), Eric Bergkraut(Koka - a csecsenek emlékezete), Janko Baljak (Vukovár - a végső változat), Joachim Demmer (Tarifa Traffic - Halál a Gibraltári-szorosban), Natasha Stankovic (Punam) és Johanna Morsel, az IDFAcademy szervezője.