Jake Gyllenhaal lassan becsavarodik

Vágólapra másolva!
A Hetedik rendezője ismét egy sorozatgyilkos utáni nyomozásról készített filmet, ami az előzetest elnézve legalább olyan nyomasztó lesz, mint elődje.
Vágólapra másolva!

David Fincher, aki a 2002-es Pánikszoba óta nem rendezett, elkészült új filmjével, az Amerikában jövő tavasszal mozikba kerülő Zodiac-kal. Az előzetes alapján úgy tűnik, Fincher megint formába lendült, a klip a Hetedik-hez hasonló, sötét krimit ígér.

A Zodiac Robert Graysmith azonos című könyvén alapul, amely egy San Franciscó-i sorozatgyilkos utáni nyomozásról szól. A magát Zodiákusnak nevező gyilkos, aki a hatvanas évek végén szedte áldozatait, főképp azzal tett szert ismertségre, hogy kódolt üzeneteket küldött a helyi újságoknak, amelyek közül többet mindmáig nem sikerült megfejteni.

Az előzetesben legtöbbet Jake Gyllenhaalt láthatjuk, aki az egyik újság képregényrajzolóját alakítja, aki amúgy szenvedélyes rejtvényfejtő. Onnantól kezdve, hogy megérkezik az első kódolt üzenet, Gyllenhaal figurája belemerül a gyilkos utáni megszállott nyomozásba, barátnője - Chloe Sevigny - legnagyobb rémületére. Látjuk még Mark Ruffalót is, aki nyomozót alakít, illetve Robert Downey Jr.-t, az újság egy másik munkatársát, akik szintén megfeszülnek, hogy megtalálják a tettest.

A mellékszereplők közt láthatjuk majd Brian Coxot és a Vészhelyzet Green dokiját, Anthony Edwardst is. A film inkább a nyomozók lelkivilágára koncentrál, mint magukra a bűncselekményekre, és ha hűen követi a valós eseményeket, akkor egy olyan Hetedik-ben lesz részünk, amelynek a végén nincs feloldás, ugyanis a Zodiákus-gyilkost valójában sosem találták meg.