Ozon fintorgó angyala

Vágólapra másolva!
Eljött ez a pillanat is: az 57. Berlinalén levetítették az utolsó, 22. versenyfilmet is, Francois Ozon Angel-jét. Egészen megdöbbentő, váratlan Ozon-film ez: a moziteremben, ahol már csak a lépcsőn kucorgók között volt hely, hitetlenkedve, a fejünket fogva pislogtunk egymásra egy-két jelenet alatt. Az Angel-ben Ozon ugyanis fejest ugrik a kosztümös, szirupos, szivárványos (az is van benne) melodrámába. A film alapjául Elizabeth Taylor (nem az az Elizabeth Taylor) regénye szolgált, a történet a századfordulón játszódik. Főhőse Angel, a bestsellerírónő, egy Scarlett O'Hara-szerű, önfejű fiatal nő, aki nem hajlandó tudomást venni a prózai hétköznapokról, a valóságról, a problémákról és inkább saját fantáziában él.A rendező Romola Garaira (Dirty Dancing 2., Ahogy tetszik) bízta ezt az egyáltalán nem könnyű szerepet, de sajnos Garainak nem sikerült olyan bonyolult, többrétű filmet varázsolnia az Angel-ből, mint amilyet Ozon a sajtótájékoztatón elmondottak alapján talán le akart forgatni. Ez az excentrikus, groteszk karakter nem nemesedik tragikussá a hosszú 134 perc alatt, legfeljebb szánalmas, de leginkább fárasztó figura lesz belőle Garai felszínes, fintorokra épülő játékában. Arra a kérdésre, miért vett ilyen éles, meglepő kanyart az Angel-lel, Ozon annyit mondott szűkszavúan, udvariasan mosolyogva, hogy szeret kísérletezni. "Különben unatkoznék. Mindig valami újat próbálok ki." A film hozzánk is eljön, megvette az egyik magyar forgalmazó, így hát nemsokára mindenki maga eldöntheti, tetszik-e neki ez a legújabb Francois Ozon.
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!