Vágólapra másolva!
Amerika legfurcsább filmes agyai ismét összejönnek, hogy egy talán minden eddiginél különösebb és ambiciózusabb alkotást hozzanak létre: A John Malkovich menet és az Adaptáció alkotói tavasszal újra forgatnak.
Vágólapra másolva!

Ezúttal Charlie Kaufman, a fent említett két film, valamint a Libidó, az Egy veszedelmes elme vallomásai és az Egy makulátlan elme örök ragyogása szerzője tartja kezében a gyeplőt: ez lesz az első alkalom, hogy saját forgatókönyvéből maga rendez filmet - A John Malkovich menet és az Adaptáció rendezője, Spike Jonze pedig produceri feladatokat lát el.

A tervbe vett filmnek már a címe is szokatlan: Synecdoche, New York névre hallgat. A szinekdoché olyan szóképet jelent, amelyben egy dolog neve helyett annak egy részét használjuk (mint például ennek a cikknek a címében az "agyak", amely itt teljes embereket jelöl), vagy pont fordítva, a rész helyett az egészet. Jelentheti még azt is, amikor az anyagot használjuk az anyagból készült tárgy helyett, egy altípust az egész kategória helyett, vagy a kategóriát az altípus helyett.

Hogy Kaufman pontosan miért ezt a címet választotta, arra nem tudjuk a magyarázatot, de a sztoriból azért némiképp sejthető: egy színházigazgató nagy ívű terve áll a történet középpontjában, amelynek lényege, hogy egy színdarabhoz egy raktárhelyiségben fel akarja húzni New York életnagyságú makettjét. Az igazgatót a tavaly a Capote-ért Oscar-díjat nyert Philip Seymour Hoffman alakítja majd, mellette több fontos női szereplő tűnik fel: Catherine Keener (aki A John Malkovich menet-ben, az Adaptáció-ban és a Capote-ban is szerepelt) az első feleségét játssza, Michelle Williams (Brokeback Mountain) a második feleségét, Samantha Morton (Különvélemény) egy egykori szeretőjét, Tilda Swinton (Narnia krónikái) pedig Keener figurájának a legjobb barátnőjét.

Fölösleges lenne titkolnunk, hogy milyen nagy reményeket fűzünk máris ehhez a filmhez: Kaufman és ez a színészcsapat együtt jó eséllyel valami izgalmas és feltehetően őrült dologgal rukkol majd elő. Mi a magunk részéről hiszünk Athony Bregman producernek, aki a Hollywood Reporternek így nyilatkozott a projektről: "Reménykedtünk benne, hogy Charlie egy kisléptékű filmet ír, amiben a szereplők egy konyhában lazulnak, ehelyett előállt egy látványgazdag, megdöbbentően összetett figurákból és ötletekből álló hatalmas vállalkozással. Ezt a filmet szinte lehetetlen volna megvalósítani, ha nem ezekkel a hihetetlen színészekkel, a lehető legizgalmasabb alkotókkal, és a legsegítőkészebb produceri partnerekkel lennénk körül véve."