Naomi Watts haját madarak tépik

Vágólapra másolva!
Az eredeti "egyedülálló, csodálatos alkotás", így a készítők nem is merik remake-nek nevezni az új Madarak-at. Ha Watts igent mond, indul a forgatás, bemutató 2009-ben.
Vágólapra másolva!

A Rotten Tomatoes híre szerint Michael Bay és Brad Fuller, akik producerként eddig olyan horror-klasszikusokat újítottak fel, mint Az országút fantomja, A texasi láncfűrészes, A rettegés háza és a Péntek 13 (ez utóbbi idén kerül a mozikba), most Alfred Hitchcock 1963-as Madarak-ját szemelték ki a következő remake-hez. A főszerepet, Tippi Hedren karakterét az új változatban Naomi Wattsnak szánják.

"Nincs olyan színész vagy színésznő, aki elkötelezné magát anélkül, hogy elolvasná a forgatókönyvet" - nyilatkozta Fuller, az egyik producer. "Leültünk és beszélgettünk a dologról, és úgy látom, hasonlóak az elképzeléseink, de amíg nincs meg a könyv és a rendező, korai lenne még bármit biztosra venni. Egy biztos: sokat tárgyalunk és őt akarjuk látni a főszerepben. A következő pár hétben meglesz a forgatókönyv vázlata - érezhetően belendült a projekt."

Arról, hogy mennyire lesznek hűek a negyven évvel ezelőtt készült eredetihez, Fuller gyorsan kijelentette, hogy nem Hitchcock-remake-et akarnak forgatni. "Az a film egyedülálló, csodálatos alkotás, nem is próbáljuk újra megcsinálni. Ami igazán izgalmas volt számunkra, hogy az eredeti Daphne Du Maurier-novella, amin a Hitchcock-film alapult, rengeteg olyan dolgot tartalmaz, ami a filmváltozatba végül nem került bele. Mi ezt a régi történetet vesszük elő - a veszedelmes madarak persze nálunk is itt vannak, de a szituációkat és a sztorit a novellára alapozzuk, nem Hitchcock filmjére."

Az új Madarak gyártója a Universal és Michael Bay produkciós cége, a Platinum Dunes lesz. Ha Watts igent mond, A kör, a King Kong és az év végén mozikba kerülő Furcsa játék után ez lesz a negyedik újra feldolgozott rémmese, amiben főszerepet játszik. Hitchcock Madarak-ja annak idején számos komoly elismerésben részesült: vizuális effektjeiért Oscarra jelölték, Tippi Hedren pedig ezzel a szereppel nyert Golden Globe-ot 1964-ben, az újonnan felfedezett színésznők kategóriájában.

A Madarak Naomi Wattsszal 2009-ben kerülhet a mozikba.