"A premieren vegyetek golyóálló mellényt!"

2007.01.19. 11:52

Richard Linklater laza figura, aki viszont sziklaszilárdan hisz abban, hogy a világ mehet jó irányba is, csak tenni kell ezért. Új filmje, a "szemétkajaipar" rútságait bemutató Megetetett társadalom egyformán tanúskodik a rendező két oldaláról: több szálon futó, lazán összeszőtt sztori sokat dumáló szereplőkkel, de kőkemény üzenete van. A film cannes-i világpremierjén kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt Linklaterrel, és a film alapjául szolgáló tényfeltáró könyv írójával, Eric Schlosserrel.

- A gyorsételeket gyártó ipar az utóbbi néhány évben nemzetközi szinten is a figyelem középpontjába került, viszont már legalább tíz éve érik bírálatok ezt az ipart. Miért éppen most készült el ez a film?

Richard Linklater: Szerintem szükséges, hogy bizonyos dolgokkal kapcsolatban folyamatosan kritikát fogalmazzunk meg. Az ember nem lehet elég kritikus, különösen, amikor egy olyan iparággal megy szembe, ami dollármilliárdokat termel. Fontos, hogy egy ilyen nagyhatalmú iparággal szemben megszólaljanak az ellentétes véleményt vallók is, akik felhívják a figyelmet a minőségi problémákra és az ipar hatásaira. Szerintem az, hogy Eric könyve 2001-2002-ben bestseller lett, jól mutatja, hogy milyen korban élünk, illetve maga a tény is, hogy ez a film egyáltalán elkészülhetett. Szerintem manapság egyre tudatosabbak az emberek ezekkel az ügyekkel kapcsolatban, ezek egyre inkább beszivárognak a köztudatba.

Eric Schlosser: Ha az amerikai rabszolgatartásra gondolunk, eszünkbe juthat, hogy voltak, akik már 1801-ben hangot adtak az ellenvetéseiknek, és mégis hatvan évbe tellett mire véget ért a rabszolgaság. Az élelmiszeripari vállalatok minden egyes nap reklámokat jelentetnek meg, és ezt csinálják már harminc éve. Tehát, ha szembe akarunk szállni a rendszerrel, folyamatosan, egyre erősebben kell képviselnünk a véleményünket - nem elég egyetlen könyv vagy egyetlen film vagy egyetlen személy -, csak így lehet változást elérni.

- Reménykedsz a sikerben?

E.S.: Nagyon is, abszolút optimista vagyok. Az elmúlt öt évben sokkal több minden változott, mint előtte, az emberek sokkal inkább tudatában vannak a veszélyeknek.

R.L.: Én is reménykedem. Igaz, hogy egy hatalmas, látszólag legyőzhetetlen és egyre kevésbé irányítható rendszerrel nézünk szembe, de tény például, hogy a Wal-Martban már lehet organikus élelmiszert kapni. Remélem, hogy a fogyasztók igényei meg fognak változni, és egészségesebbé válik a rendszer nem csak az emberek, hanem az állatok és a környezet számára is.

- Számítotok-e támadásokra az élelmiszeripar felől?

R.L.: Nem meglepő, ha egy iparág képviselői támadást intéznek minden ellen, amiről úgy vélik, hogy potenciálisan fenyegetheti a bevételeiket. Ericet rengeteg támadás érte már, de azt még nem tudhatjuk, hogy a film ellen mennyi közvetlen támadást intéznek majd, hiszen még csak most mutattuk be.

- Pontosan milyen formát öltöttek ezek a támadások?

E.S.: Most értem végére a könyvbemutató körutamnak Amerikában. Megesett, hogy egyesek olyan szórólapokat osztogattak ezeken az eseményeken, amelyek személyemben támadtak engem. Nem is a munkámat kritizálták, hanem felháborító kijelentéseket tettek a személyemmel kapcsolatban. Leveleket írtak iskoláknak, amelyekben azt állították, hogy nem vagyok megfelelő személy ahhoz, hogy iskolákat látogassak. Amit különösen sértőnek érzek, az az, hogy az én kritikáim a saját nevem alatt jelennek meg, azt mondom, amit gondolok, és a nevemet adom hozzá. Ők viszont különféle csoportokat pénzelnek, és elbújnak ezek mögött; a Republikánus párt szélsőjobboldalához köthető csoportokat használnak fel. Ha a McDonald's vezetője azt mondaná, hogy egyáltalán nincs igazam és rossz újságíró vagyok, azt tisztelném, de az, hogy fizetnek ezért valaki másnak, azt mutatja, hogy még az is tisztességtelen, ahogyan a kritikákra reagálnak. Persze nincs bizonyítékom rá, hogy a McDonald's áll ezek mögött a megmozdulások mögött, ugyanakkor a Wall Street Journal sejtette, hogy igen. Richard is elkészíthette volna a filmjét Alan Smithee néven, de nem tette, ahogy én is a nevemet adtam a munkámhoz.

Forrás: [origo]
Eric Schlosser a Megetetett társadalom című film forgatásán


- Mennyire volt nehéz feladat eldönteni, hogy a könyvből mi mindent emeljetek át a filmbe?

E.S.: Lehetetlen lett volna egy az egyben adaptálni a könyvet. Még ha regényről lett volna szó, akkor is nagyon veszélyes lett volna egy szó szerinti adaptációt készíteni. Ebben az esetben a sztori egy városból, az ott működő húsüzemből, a marhatenyésztőkből és az éttermekből indult ki, és ezek a dolgok már körvonalazzák, hogy milyen emberek élnek ebben a városban. Nem szabad szóról szóra ragaszkodni az eredetihez.

R.L.: Úgy akartuk elmesélni a történetet, hogy elhajítjuk a könyvet, és a sztori mögött meghúzódó emberi életeket mutatjuk be. Dramatizálva, fikciós formában akartunk elmondani egy olyan történetet, ami hű marad a könyv szelleméhez és lényegéhez. Szerintem az volt a legjobb megközelítési mód, hogy azokat az embereket állítottuk a középpontba, akiket ez az iparág el akar felejtetni velünk. Őket tettük meg főszereplőknek, az illegális munkavállalókat, akik délről vándorolnak be Amerikába, akik a legvacakabb melókat végzik, akik nem szoktak megjelenni a filmekben, a médiában és a fogyasztói kultúra tudatában. Még a középvezetők és az éttermekben dolgozó tinédzserek sem sokszor kerülnek a szemünk elé, úgyhogy jó volt filmet készíteni azokról az emberekről, akikre nem is akarják, hogy gondolj.

- Felmerült, hogy dokumentumfilmet készíts a témáról?

R.L.: Nem, én nem igazán gondolkodom dokumentumfilmben. Illetve de, sok filmemben vannak dokumentarista elemek, vagy realizmus, ha épp így akarjuk nevezni, és ennek a filmnek is van bizonyos dokumentarista jellege: 16 milliméteres filmre forgattam, és elég lazán áll össze az egész, de mégis dráma. Én fiktív drámákat csinálok, színészekkel dolgozom és történeteket mesélek.

- Szerinted más közönséghez jutsz el a játékfilmeddel, mint egy dokumentumfilmmel?

R.L.: Azt hiszem, igen. A könyv önmagában egy remek dokumentum, átfogó képet nyújt erről az iparról. A film célja, hogy ezt kiegészítse valamiképpen azzal, hogy emberi történeteket mond el. Egy dokumentumfilmben sokkal több tényt kell bemutatni, a dráma pedig inkább a nézőkre bízza, hogy lefolytassák a saját nyomozásukat és eljussanak a saját következtetéseikre, nem mondja meg, hogy mit kell gondolniuk.

Forrás: [origo]
Greg Kinnear és Richard Linklater a Megetetett társadalom forgatásán


- A vágóhidas jelenetnél gondolkodtál azon, hogy mi az, amit megmutathatsz, és mi az, ami már túl sok?

R.L.: Nem, nem félek ilyesmit mutatni, hiszen ez nagyon is valóságos. Szerintem, ha tudatában akarunk lenni annak, hogy mit fogyasztunk, akkor fontos, hogy tisztában legyünk az igazsággal. Utálom, hogy eltakarjuk magunk elől azt, hogy bizonyos dolgokért ténylegesen milyen árat fizetnek az emberek, az állatok és a környezet. Amerikában sok embert végeznek ki. Szerintem lehetne amellett érvelni, hogy a kivégzéseknek nyilvánosaknak kellene lenniük, hadd lássa mindenki, hogy mi zajlik valójában.

- Hol vettétek fel a húsüzemi jeleneteket?

R.L.: Azokat a részeket Mexikóban forgattuk. Nagyon szigorú megkötésekkel engedtek csak be minket, alkalmanként néhány órára, világítás nélkül, úgy, hogy a színészeket valós helyzetekbe helyeztük az üzemi dolgozók közé. Ez nem volt probléma, mert mindannyian ugyanúgy néztek ki, mind mexikóiak voltak.

- A filmed tulajdonképpen a húsipar minden egyes szintjét górcső alá veszi, ahogy a Sziriana az egész olajipart vizsgálta, a Traffic pedig a kábítószer-kereskedelem szintjeit. Szerinted trend mostanában, hogy a filmek ilyen átfogó területeket vizsgálnak különböző perspektívákból?

R.L.: Szerintem egy történet elmesélésére jó módszer, hogy ugyanazt a témát különböző nézőpontokból láttatja az ember, de ez nagyon sok filmben megjelenik, például Altmannál mondjuk a Nashville-ben.

Forrás: [origo]
A húsüzemben - jelenet a Megetetett társadalom című filmből


- Spielberg a München című filmje kapcsán megjegyezte, hogy Hollywood egyre többet politizál. Egyetértesz ezzel?

R.L.: Szerintem olyan időket élünk, amikor nagyobb hangsúly helyeződik a politikára, és Hollywood is ezt tükrözi. A filmipar mindig is jó volt abban, hogy tükrözze az aktuális irányvonalakat. Hollywood nem képvisel erkölcsi álláspontot, viszont nyitott arra, hogy ha az emberek érdeklődnek valamilyen téma iránt, akkor arról készítsen filmeket. Sok más iparággal szemben, Hollywood nagyon nyitott. Mindig is készen állt befogadni a külföldi tehetségeket, új témákat és ötleteket. Ugyanakkor van konzervatív aspektusa is, de az nem az ötletekben, hanem a történetmesélés eszközeiben jelenik meg: a cselekmény alakítása mindig bizonyos formuláknak megfelelően történik. Nekünk ennél a filmnél szerencsére nem kellett ezeket követnünk, és áthághattuk a történetmesélési konvenciókat, mivel nem hollywoodi stúdióval dolgoztunk együtt.

- Jól tudom, hogy rendeztél egy Bush-ellenes reklámot?

R.L.: Hármat!

- Két évvel ezelőtt egy csomó filmes Bush-ellenes, illetve nagyvállalat-ellenes munkákat adott ki a kezéből, aztán Bush-t a korábbinál is nagyobb többséggel újraválasztották. Ez azt jelentené, hogy a művészeknek semmilyen hatásuk sincs?

R.L.: Nem is tudom... Szerintem minden embernek van valamilyen hatása, nem hiszem, hogy a művészeknek nagyobb hatásuk van, mint másoknak, mindenki hozzáteszi a magáét.

E.S.: A Bush-kampány mögött álló művészek egyszerűen sokkal hatékonyabbak voltak, mint a másik tábor mögött álló művészek. Az ő kitalációik hatásosabbak voltak.

R.L.: Ironikus módon ezek az unalmas, kockafejű emberek nagyon is kreatívvá válnak, és erősen összpontosítanak, amikor...

E.S.: Nem korlátozza őket az igazság.

R.L.: Ha az ember eltekint a magasabb rendű céloktól és a tisztességtől, akkor elképesztő dolgokat érhet el.

Forrás: [origo]
Tinédzserek a gyorsétteremben - jelenet a Megetetett társadalom című filmből


- Erichez is szól a kérdés, hogy szerinted a művészek képesek-e változásokat elérni, és ha igen, akkor részben ez motivált-e arra, hogy megírd a könyvet?

E.S.: Részben ezért vagyok író. Szerintem az írók nagy változásokat idézhetnek elő. De sokkal kisebb mércével mérem ezt, nincs bennem megalomániás ambíció arra, hogy megváltoztassam a világot. De azért vagyok író, mert gyerekkoromban alapvető hatást gyakoroltak rám azok a dolgok, amiket olvastam, és nagyon erős viszonyt alakítottam ki azokkal az írókkal, akik inspiráltak és megváltoztatták a világról való gondolkodásomat. Ezért meg vagyok győződve arról, hogy az íróknak nagy hatásuk van, de én ezt egyénről egyénre képzelem el. Ha sikerül kapcsolatot teremtened egy valakivel, és megtalálni azt, ami elgondolkodtatja vagy stimulálja őt vagy érzéseket vált ki belőle, az csodálatos, én ezért írok.

- Kik voltak azok az írók, akik téged inspiráltak?

E.S.: Walt Whitman, John Dos Passos, George Orwell, Jack London... hosszú listám van. De nem csak a regényirodalom és a költészet erejében hiszek, hanem a filmében és a filmkészítőkében is, ezért éri meg ezzel foglalkozni.

- Szórakoztató volt kitalálni a képzeletbeli gyorsétteremláncot?

R.L.: Igen, vicces volt például kitalálni a termékneveket. Az egyik jelenetben a háttérben látható egy gyerekeknek felállított kifestőtábla, és ha valaki nagyon figyelmesen megnézi - bár lehet, hogy ez csak egy HD-tévén vehető észre -, akkor láthatja, hogy a sültkrumpliból egy zászlót tartó patkány mászik ki a képen. Voltak ilyen vicces apróságok.

Forrás: [origo]
Richard Linklater a kitalált gyorsétterem plakátja előtt


- Hogy sikerült beszervezni Bruce Willist? Ő nem a másik oldalt támogatja?

R.L.: Nem tudom, miért hiszik az emberek Bruce-ról, hogy jobbos... Mindenesetre tökéletes volt a szerepre, és nekem nagyon szabadszellemű fickónak tűnik. Radikális elképzelései vannak bizonyos dolgokról, szerintem nem egyértelműen jobb vagy baloldali. Sokat gondolkodik és sokat olvas és szenvedélyesen képviseli a nézeteit. Szerintem egyszerűen tetszett neki a figura, úgyhogy jött, és dolgozott nekünk két napot. Azzal búcsúzott, hogy "viszlát a premieren, vegyetek golyóálló mellényt!" Kicsit paranoiás.

Bujdosó Bori

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK