Kutyából szalonnát

2007.01.21. 23:07

A Megetetett társadalom című film módszerében a szocialista realista alkotásokra hasonít: a szereplők egy példatörténet kellékei, a tanulság szempontjait figyelembe véve tervezték őket. Jobb lett volna dokumentumfilmet látni, ha már oktatni akarnak a moziban.

A Megetetett társadalom egy propaganda-film, így az összes jelenete a tanulság kedvéért készült. Ettől zavarba ejtően szájbarágós, hiába lendületes és izgalmas is néha. Az alkotók szerepzavarba kerültek: igyekeztek minél többet elmagyarázni a húsipari tömegtermelés visszásságairól és a 68-as életérzés nagyszerűségéről, miközben kitalált szereplőikbe elfelejtettek elég életet lehelni. A karakterek többek egyszerű báboknál, de talán a gyorsétteremben dolgozó kamaszlányon és epizodista főnökén kívül egyik sem igazi hús-vér ember. Rajtuk legalább néha látszik, hogy valódi dilemmákkal és vágyakkal küzdenek meg, a többiek csupán alkalmazkodnak a helyzetekhez. Mely helyzeteket egy zöld-baloldali ideológiát propagáló szerző akadályok formájában gördített eléjük.

A filmben szereplő kitalált gyorsétterem-lánc és a hozzá szorosan kötődő gigantikus húsfeldolgozó esete a profitért szennyezett hússal és a kihasznált mexikói munkásokkal nem tűnik irreálisnak. A filmben megjelenő problémák valóság-alapúak, hiszen egy újságíró riportkönyve alapján készült a forgatókönyv. Az eredeti sztorit kicsit átszabták, sűrítették, és figurákat költöttek hozzájuk. Ettől viszont hazugnak tűnik az egész, vagy legalábbis jóindulattal szemlélve is erőltetettnek. Az életben nagy valószínűséggel nem a legszimpatikusabb és legerkölcsösebb mexikói határsértő kerül a legmegalázóbb helyzetbe, kivéve, ha Sade márki irányítja az életét. A kedves, ősz szakállas farmer nem biztos, hogy a valóságban is globalizáció-kritikai eszmefuttatással szórakoztatja vendégét. Az öregdiák forradalmár lehet, hogy másról is tud beszélni, mint a lázadás és az önmegvalósítás ethoszáról. A filmben mindenki képvisel valamit. A gonosz művezető velejéig romlott, a mexikói munkáslány naiv és áldozatkész, a tinik lázadnak, az üzletemberek karriert építenek. Senki sem nyújt többet, mint ami ahhoz kell, hogy megértsük az üzenetet.

Ezért pedig fölösleges volt játékfilmet készíteni. Lehetett volna kiáltványt írni vagy dokumentumfilmet készíteni. Képek alá mondani a könyvet. Nem lehet érdekes egy játékfilm, ahol minden szereplő rezonőr, vagyis azért van benne, hogy a vele folytatott beszélgetéseken keresztül a néző könnyebben megértse a konfliktust. Lehetett volna a probléma egyetlen aspektusára koncentrálni, és egy személyes filmet készíteni csak az egyik szálról, például a reklámguru dilemmájáról vagy a mexikói lány vesszőfutásáról. Ehelyett szocio-panorámát kaptunk, valódi emberek és humor nélkül. Hogy ez a panoráma mellett is lehetséges, arra példa a Vera Drake illetve a Roncsfilm.

Azért is kár, hogy nem lett a film több egyszerű oktatási segédanyagból - amit parodizálnak is egy munkafelvételt felelevenítő jelenetben - mert sok érdekes történet és konfliktus szerepel benne. Valóban érzékletesen és sokat elárul a modern kapitalizmus visszásságairól, a reklámok és a felelősség közti szakadékról, a marxi értelembe vett kizsákmányolásról. Szépen felsorolják az érveket pro és kontra, de sajnos a kontra mindig nagyon visszataszító figurák szájából hangzik el, míg a pro mindig nagyon szimpatikusokéból. Minden előítéletnek megfelelő kellékkel felruházott figurák ezek, de pont ezért nem hitelesek. Egyszerű karakternél bonyolultabbak, de így is csak típusok. A finomság, az élet bonyolultsága hiányzik az egészből.

Forrás: Best Hollywood
Luis Guzman, Ana Claudia Talancon, Catalina Sandino Moreno és Wilmer Valderrama


A film érdekes helyszínei: a hófehér hentesgyár, a gyorséttermi konyha, a sivatag a határszélen mind hitelesek. De hogy pont egy kisfiú találja meg a halott bakancsát, az már megint annyira erőltetett, mint egy választási klip. Hiába a remek díszlet és az érzékenyen megfogalmazott problémák, ha a túlartikulált minden gesztus.

A film csúcspontja a vágóhídi jelenet a végén. Az egész film ezt készíti elő, a néző minden percben várja, jöjjön már, jöjjön már az a nagyon durva jelenet. Ahogy a film egészét, úgy ezt is felemás módon oldották meg. Aki már látott disznóvágást, azt nem hogy nem sokkolja a marhák tömeges levágásáról és feldolgozásáról szóló képsor, hanem éppen hogy megnyugtatja. A sokat emlegetett belezés helyett utalásokat látunk, kimaradt a film főmotívuma is, a fröccsenő ürülék. Ha már oda kell dörgölni a néző orrát a felháborító jelenségekhez, akkor nem lehet a végén az ízlés nevében óvatoskodni, mert tovább rontjuk vele szájba rágásunk hitelét.

dr. Igó

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK