Lou Taylor Pucci: A sztárrá válás rohadt fárasztó

2007.01.23. 19:24

Az [origo] filmklub lelkes tudósítójának a 2006-os cannes-i filmfesztiválon nyílt lehetősége kerekasztal-beszélgetésen részt venni Lou Taylor Puccival. A húszéves színésznek két filmje is szerepelt ugyan a fesztivál programjában, a jelen levő újságírók többsége szemmel láthatóan mégsem igazán tudta, hogy pontosan ki az a törékeny, szőke kisfiú, aki egy váratlan pillanatban az asztalunkhoz telepedett (mentségükre szóljon, hogy a Megetetett társadalomban hosszú, feketére festett hajjal, Richard Kelly Kaliforniai mesék című filmjében pedig szakállas-bajuszos-barkós fazonnal játszik). Az [origo]-nak természetesen kapóra jött a kollégák tájékozatlansága: így viszonylag zavartalanul és alaposan kifaggathattuk kedvencünket.

Rovatunk rendszeres olvasói talán tudják, hogy Puccit a tavalyelőtti berlini filmfesztivál, pontosabban a Thumbsucker című Mike Mills-film ottani bemutatója óta imádjuk. Szerencsére két év elteltével már nem kell a mi puszta szavunkra hagyatkoznia senkinek, az Ujj-függő-re magyarított film immár nálunk is elérhető a videotékákban, amelynek kikölcsönzését a legmelegebb szavak kíséretében tudjuk javasolni. Az ujjszopásról leszokni képtelen tinédzser szeretni való története indította be Pucci karrierjét, aki azóta főszerepet játszott a Fifty Pills című főiskolás-drogos filmben, ahol Veronica Mars, azaz Kristen Bell volt a partnere, epizódszereplő volt a fent említett két cannes-i versenyfilmben, majd ismét főszerepet alakított a The Go-Getter-ben, amit éppen a napokban mutattak be a Sundance-en. A cannes-i beszélgetés Richard Linklater Megetetett társadalom című gyorsétkezés-ellenes filmje kapcsán zajlott, de azért sikerült egy csomó más dologról is beszélgetnünk Puccival.

- A McDonald's mindenkinek az életében jelen van valamelyest. Változtattál valamit az étkezési szokásaidon a film hatására?

- Nem pont a film miatt... Egy ideje már leszoktam a gyorskajákról. Nem mondom, hogy sosem fordul elő, hogy ilyesmit eszem, de visszaszorítottam ezeknek a fogyasztását. Csak olyankor eszem gyorskaját, ha néha a Taco Bellbe megyek, mert azt imádom. Szerintem a film nagy hatással lesz ilyen szempontból az emberekre, mert nagyon sokkoló jelenetek vannak benne, amelyek közben nagyon látványosak is. Látnunk kell ezeket a dolgokat, mert jelenleg teljesen távol tartjuk magunkat tőlük, nem látjuk, hogyan zajlik a hús és az élelmiszer tömegtermelése. Így élünk most - hacsak nem keresel egy farmert, akit megkérsz rá, hogy termeljen neked kaját.

- Számodra mi volt a legsokkolóbb dolog a filmben?

- A film befejezését előzte meg nagy várakozás. Tudtuk, hogy mi lesz, de a premiert megelőzően én nem láttam a kész filmet. És a befejezés megfelelt az előzetes elvárásaimnak. De tudom, hogy ha több idő és pénz lett volna, akkor még több bekerülhetett volna a filmbe. Örülök, hogy sikerült annyit megmutatniuk, amennyit, de biztos vagyok benne, hogy vannak még ennél is szörnyűbb dolgok, amiket itt nem látunk.

- Milyen volt Linklaterrel dolgozni?

- Amikor felkértek erre a szerepre, éppen borzasztó szakaszát éltem az életemnek. Nagyon fáradt és kiégett voltam. Közvetlenül azelőtt fejeztem be a Kaliforniai mesék-et, amit a The Go-Getter-rel párhuzamosan forgattam. Rémesen éreztem magamat. A Megetetett társadalom-hoz csak két napot kellett Texasban forgatnom, de rettenetesen nehezemre esett. A kollégiumban játszódó jelenet felvétele egy egész napon keresztül zajlott, egész nap a politizáló rizsázás ment, én pedig majdnem elájultam közben. Majd meghaltam, annyira intenzív volt.

Forrás: [origo]
A szöszke kisfiú - Lou Taylor Pucci Cannes-ban

Viszont Rick tökéletesen ért hozzá, hogy hogyan kell a színészekkel bánni. Pár napot próbáltunk, de aztán a forgatási napon, amikor mindenki ott állt teljes sminkben, leült velünk egy asztalhoz, és azt mondta, hogy "figyeljetek, fiúk, nem igazán tetszik, amit írtam, úgyhogy nem akartok inkább rögtönözni?". Mi meg benne voltunk, és csak úgy nekiestünk a témának, tényleg egymás torkának estünk. A jelenet értelme ugyanaz maradt, de a párbeszédek teljesen mások voltak, mint amik a könyvben szerepeltek. Sok rendező nem képes ilyesmire, ezért nagy öröm, amikor valaki olyannal találkozom, aki nyitott erre, és nem ragaszkodik a saját szavaihoz.

- A Kaliforniai mesék-et is itt mutatják be a cannes-i filmfesztiválon. Milyen érzés hirtelen sztárrá válni?

- Nem is tudom. Éppen a Kaliforniai mesék bemutatóját kísérő fotózásról jövök, úgyhogy most leginkább fáradtnak érzem magam... Szóval ha az, amit most érzek, a sztárrá válás érzése, akkor rohadt fárasztó. (nevet)

- Vannak filmterveid a közeljövőre nézve?

- Rengeteg dolgot terveztem be a nyárra. Elképesztően sok forgatókönyvet kapok, és egy csomóan azzal jönnek, hogy "ezt azonnal el kell olvasnod, mert tíz nap múlva kezdjük a forgatást!". Én viszont nem akarom elsietni. Mióta túlestem a kiégésen, azt mondom, hogy "fiúk, nem éri meg sürgetnetek. Adjatok egy kis időt, hogy magamévá tegyem a figurát, hogy átgondoljam, mit akarok csinálni, és aztán megyek, és megcsinálom". De még egyszer nem követem el azt a hibát, hogy egyszerre két filmen dolgozom, és teljesen kiégek. A múltkor öt hónap szünetet kellett tartanom, ami alatt otthon ültem a szobámban, és azon gondolkoztam, hogy ki is vagyok.

- Ez a kiemelt figyelem a Thumbsucker óta irányul rád?

- Igen. A Thumbsucker hatalmas lépés volt számomra. Hány embernek adatik meg, hogy főszerepet játsszon egy filmben Keanu [Reeves] és Vincent D'Onofrio mellett? Utóbbi ráadásul az egyik kedvenc színészem.

Forrás: [origo]
Lou Taylor Pucci ujjszopó kamaszként a Thumbsucker-ben


- Csalódott voltál, hogy nem teljesített olyan jól a film?

- A forgalmazóban csalódtam, de nem amiatt, hogy a film nem teljesített jól, mert jól teljesített, csak rosszul forgalmazták. Valami okból hirtelen mindenki belerakta a pénzét, és azt akarta, hogy minden lehetséges moziban bemutassák egy nagy lendülettel, de ez a lehető legostobább dolog volt. A Capote-t például szép fokozatosan egyre több moziban mutatták be. Lett egy pici híre, az emberek tudomást szereztek róla, hogy milyen klassz a film, és aztán mindenki meg akarta nézni. Én a Capote-t csak az ötödik héten néztem meg; a Thumbsucker nem is ért meg ennyit. Egy csomó embertől kaptam e-mailt, hogy meg akarták nézni, de már nem adták a moziban.

- Miben különbözik a munka Richard Linklaterrel és Richard Kellyvel?

- Hű, teljesen különbözők. Richard Kelly nagyon szabadjára engedett. Ő inkább csak akkor szól, ha nem tetszik neki, amit csinálsz. A fő célja, hogy jól érezze magát, komédiát akar csinálni, olyat, amin ő maga is nevet. Úgyhogy szórakoztató volt ott lenni azon a forgatáson. Volt egy jelenet, ahol egy Hummerben utaztunk, és másodpercenként megváltoztatta a dialógust. Az egész forgatókönyv teljesen megváltozott többször. Eredetileg lett volna egy közös jelenetem The Rockkal és Sarah Michelle Gellarral, Sean William Scott-tal viszont egy sem, aztán hirtelen, pár nappal azelőtt, hogy elkezdtük volna forgatni a jeleneteimet, kiderült, hogy végig Sean William Scott-tal leszek, és teljesen megváltozott a szerepem, és még a nevem is más lett. Szóval nagyon érdekes élmény volt. Richard Kelly abszolút elragadó, csak egy picit furcsa. Richard Linklater pedig - ahogy mondtam - teljesen ráhangolódik az emberre, de közben totál laza. Ebben az egyben hasonlítanak egymásra.

Forrás: [origo]
Lou Taylor Pucci állatvédő főiskolásként a Megetetett társadalom-ban

- Te értetted a Kaliforniai mesék sztoriját?

- Amikor először olvastam, akkor nem. De aztán jöttek a további forgatókönyv-változatok, és kb. a harmadiknál megértettem, és onnantól nagyon bírtam. Tudtam, hogy végül olyan lesz, amilyennek lennie kell. Fogalmam sincs, hogy jó film-e, én még nem láttam, de remélem, hogy az. Szerintem nekem be fog jönni mindenképp, szeretem a fura dolgokat.

- Vannak olyan emberek, akiknek szakmai dolgokban hallgatsz a tanácsára, mondjuk, a szüleid?

- Apám mondott nekem egy hasznos dolgot, amikor fiatalabb voltam: hogy ne szalasszak el egy lehetőséget sem, ne hagyjam elmenni, amikor kopogtat az ajtón, mert lehet, hogy soha többé nem jön vissza. De az a furcsa, hogy most olyan élethelyzetben vagyok, amilyenben apám sosem volt: egy rakás lehetőség jön egyszerre, minden lehetséges irányból. És ebben a helyzetben nagyon jó döntéseket kell hozni, mert nagyon könnyű hibákat elköveni, ha másokra hallgat az ember és nem saját magára.

- Mondanál pár szót a The Go-Getter-ről?

- Nehéz feladat volt, mert egy olyan srácról szól, akinek mindkét szülője meghalt. A történet az anyja halála után játszódik. A fiú elkezdi keresni az egyetlen élő rokonát, a féltestvérét, akinek más az apja, és valahol Amerikában él. Nehéz volt, mert az én családtagjaim élnek, és nem kellett még átmennem azon, hogy elveszítem anyámat vagy apámat. Talán furcsa, de részben Mike Millst vettem példának, aki nemrég nagyon nehéz időszakon ment keresztül, amikor meghalt az apja. Nagyon jó barátok vagyunk, és jó volt erről beszélgetni vele egy kicsit.

Forrás: [origo]
Lou Taylor Pucci Hummert vezet a Kaliforniai mesék-ben

- Szándékosan kerülöd a kommersz filmeket?

- Nem kerülöm, csak még nem olvastam olyan kommersz forgatókönyvet, amely jó lett volna. Ha olyan kommersz filmben ajánlanak szerepet, amelyben van bármilyen érték, akkor persze elvállalom. De nem vállalom el csak a pénzért. Nem kényszerít erre semmi, még nem is kell, hogy eltartsam magam: húszéves vagyok, és a családommal élek.

- Szerinted húszévesen túl korán jött számodra a siker?

- Nem hiszem, hogy túl korán jött, mert én egész életemben öregnek éreztem magam. Nem is tudom, hogy miért, furcsa, de így van. Már tízévesen is öregnek éreztem magam, családot akartam alapítani. Teljesen őrült voltam kiskoromban, meg persze most is az vagyok. Nem tudom, hogy ezt nevezik-e sikernek, de jó érzés, hogy elismerik, amit csinálok.

- Megszoktad a felhajtást?

- Nem, nem lehet megszokni. Illetve olyan értelemben mégis, hogy kevésbé izgulok, és kényelmesebben érzem magam, amikor kérdezgetnek, és őszintébb is vagyok.

Bujdosó Bori

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK