Vágólapra másolva!
Amit a Grindhouse-ról, Quentin Tarantino és Robert Rodriguez közös filmjéről még nem tudunk biztosan: hogy pontosan hány darabra szabdalva jön hozzánk, és hogy áprilisban vagy májusban érkezik-e a magyar mozikba. Minden más cikkünkből kiderül.
Vágólapra másolva!

A New York Times-ból, valamint különféle Tarantino-rajongó blogokból összeszedtünk minden lehetséges infót Tarantino és Rodriguez készülő filmbrutalitásáról. Mint köztudott, a Grindhouse két különálló film: Tarantino Death Proof-ja egy halálfejes autójával nőket gyilkoló sorozatgyilkosról, Rodriguez Planet Terror-ja a Földet elárasztó zombikról szól. A két alkotás közt négy nem létező filmhez készült előzetest láthat majd a közönség - legalábbis az amerikai, nálunk ugyanis valószínűleg két külön filmként vetítik majd a Grindhouse két felét, és arról egyelőre a forgalmazó Budapest Film illetékese sem tudott nyilatkozni, hogy mi lesz így a sorsa az előzeteseknek. A bemutató pontos dátumát sem tűzték még ki, de valószínű, hogy az egyik filmet áprilisban, a másikat májusban kezdik majd vetíteni.

A Planet Terror 80 perc hosszú, a sztori kiindulópontja, hogy egy texasi, használaton kívüli katonai bázison aktivizálódik egy biokémiai fegyver, és olyan vírust ereszt a légtérbe, amely a kisváros lakóinak elkezdi lerohasztani a húsát és nem mellesleg emberevő zombivá is változtatja őket. A film plakátján is látható, féllábú lányt Rose McGowan alakítja, Freddy Rodriguez az ő volt pasiját játssza. Miután egy zombi leharapja a lány lábát, Rodriguez figurája szereli fel a géppuskát a csonkjára, hogy megvédhesse magát. Josh Brolin és Marley Shelton házaspárt alakítanak, akiknek feltehetően valami nincs teljesen rendben a kapcsolatukkal, mert az egyik különösen durva jelenetben azt láthatjuk majd, hogy Brolin aneszteziológus felesége saját tűivel szurkálja tele a nő karját.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=HOME6N6sOvT7KW1s


A kb. másfél órás Death Proof autós sorozatgyilkosát Kurt Russell játssza. Tarantino maximálisan kihasználta az autós téma által nyújtott lehetőségeket, és saját állítása szerint a világ egyik legjobb - ha nem a legjobb - autós üldözését koreografálta meg. A rendező a New York Times-nak nyilatkozva elmondta, hogy filmje női szereplőinek beszédstílusa a Szex és New York szereplőinek, illetve tinilányok MySpace profiljainak stílusát ötvözi majd. Tarantino azt sem félt kijelenteni, hogy "élete legjobb párbeszédeit" írta meg a filmhez. Annyira elégedett volt saját munkájával, hogy az elkészült forgatókönyvet még Bob Dylannek is elküldte, mert azt gondolta, a dalszerző biztosan "értékelné a szójátékokat". A rendező egyelőre nem kapott visszajelzést Dylantől.

Forrás: [origo]
Rose McGowan és műlába a Planet Terror-ban

Mindkét filmnél cél volt a grindhouse-ok, azaz az ócska, általában szexet és erőszakot bőségesen tartalmazó szórakoztató filmeket vetítő lerobbant mozik vetítéseinek hangulatát visszaadni, ezért a rendezők szándékosan "leharcolták" karcolásokkal, piszokkal a filmszalagokat, hogy régi kópiák benyomását keltsék. Szintén a grindhouse-feeling része, hogy mindkét filmből hiányzik egy tekercs, és az ott történteket a közönségnek kell majd elképzelnie. Tarantino erről ezt mondta: "Az a célom, hogy játsszak a közönséggel. Garantálom, hogy amikor megjelenik a vásznon a 'hiányzó tekercs' felirat, a teremben ülők sikítani fognak. Könnyen lehet, hogy azt is üvöltik majd: 'Quentin, te szemétláda! Hogy rohadnál meg!'"

A két film közt látható négy előzetes rendezői: Eli Roth (Motel), Edgar Wright (Haláli hullák hajnala), Rob Zombie (House of 1000 Corpses) és maga Robert Rodriguez. Ezek közül még csak Zombie klipjéről van infónk: egy Werewolf Women of the SS című filmhez készült, és Zombie felesége, Sheri Moon szerepel benne, mégpedig így.