Djimon Hounsou: Afrika nagyon sokat követel

Vágólapra másolva!
A negyvenkét éves színész hosszú utat tett meg Afrikától második Oscar-jelöléséig: kiskamaszként került Párizsba, ahol hajléktalanként élt, amíg fel nem fedezte egy divattervező. Egy ideig modellként dolgozott, majd a kilencvenes évek elején kisebb filmszerepeket kapott. Első jelentősebb alakítására Steven Spielberg '97-ben bemutatott Amistadjában került sor. Játszott a Gladiátorban, majd a 2002-es Amerikában című filmért Oscar-díjra is jelölték. A Véres gyémántban egy munkást alakít, aki egy különleges, rózsaszín gyémántot talál, és egy csempésszel (Leonardo DiCaprio) szövetkezve megpróbálja kijuttatni az országból a követ, hogy megvásárolja vele családja szabadságát. Alakításáért a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díjára jelölték. Az interjúban a filmről, DiCaprióhoz fűződő barátságáról és a gyémántkereskedelemről alkotott véleményéről beszél.
Vágólapra másolva!

- Milyen beszélgetéseket folytattatok DiCaprióval a filmről a forgatás kezdete előtt?

- Őszintén szólva egy ilyen sztori esetében minden színésznek rettenetesen sok házi feladatot kell végeznie. Úgyhogy mire Afrikába érkeztünk, már nem volt sok feladatunk, mert a munka nagyját már otthon elvégeztük. Onnantól kezdve ösztönösen belevetettük magunkat a történetbe és a figurákba.

- Volt alkalmad beszélni valakivel, aki személyesen érintett volt ezekben az eseményekben?

- Amikor háttérinformációkat gyűjtöttem a szerephez, beszéltem több emberrel is, akik a gyémántiparban dolgoznak, és beszéltem valakivel a Doctors Without Borders-től is, aki dolgozott egy Sierra Leone-i menekülttáborban, ahol amputáltakat kezelt. Nagyon sokat mesélt arról, hogy ő maga mi mindenen ment keresztül, és a gyerekekről, akiket kezelt.

- Afrikai színészként feladatodnak érzed, hogy ráirányítsd a figyelmet ezekre az ügyekre?

- Igen, persze. De úgy vélem, hogy mindenkinek meg kell tennie minden lehetséges lépést annak érdekében, hogy véget vessünk ennek a kereskedelmi problémának. Azt hiszem, hogy manapság az emberek könyvek helyett nagyon sok információt a filmekből szereznek. Ez részben szerencsés, részben szerencsétlen ügy. A filmipar felelőssége, hogy olyan történeteket meséljen el, amelyek megragadják az emberek képzeletét, és képesek megváltoztatni az életüket.

- Mit tettél, hogy formába lendülj a szerephez?

- Az ember kénytelen egyből formába lendülni, ahogy Afrikába érkezik, ez egy ilyen hely. Afrika nagyon sokat követel.

Forrás: [origo]
Leonardo DiCaprio és Djimon Hounsou a filmben

- Milyen kapcsolat alakult ki közted és Leonardo DiCaprio között? Csak munkatársak voltatok, vagy össze is barátkoztatok?

- Leo nagyon sokat tett értem, és remélem, hogy örökké barátok maradunk. Volt egy eset, amikor nagyon komolyan kiállt mellettem, de erről csak utólag szereztem tudomást. A dél-afrikai forgatás során ugyanis egy ember elkezdett fenyegetőzni, hogy le fog lőni engem. Leo pedig azt mondta neki, hogy "csak a testemen keresztül. Én ismerem ezt az embert, és tudom, hogy nem tett ellened semmit." A pasas a pisztolyával fenyegetőzött, és a filmben az a mondat, hogy "itt nem úgy mennek a dolgok, mint Hollywoodban, ahol az ékszereiket csörgetik, itt a fegyver hangja az úr", tőle származik.

- Miért akart lelőni az az ember?

- Mind a mai napig nem tudjuk, fogalmunk sincs. De ez az egyik oka annak, hogy szeretem Leót.

- Vettél valaha gyémántot? Mit gondolsz a gyémántvásárlásról?

- Én személy szerint szeretem a gyémántokat, és nincs velük gondom. Csak azzal van gondom, ahogyan a nyugati cégek elmennek Afrikába, vagy más helyekre, és úgy intézik az üzleteiket, hogy nem forgatnak vissza semmit a helyi gazdaságba, és nem tisztelik a helyi embereket és a környezetet. A filmmel szeretnénk felhívni az emberek figyelmét a gyémántkereskedelem módszereire, de semmiképp sem az a célunk, hogy lebeszéljük őket a gyémántvásárlásról.

Forrás: InterCom