Kóbor gyerekek és ámokfutó nyugdíjasok nyertek a szemlén

2007.02.06. 19:12

A 38. Filmszemle szerzői filmes nagydíját a nehéz sorsú romániai gyerekekről szóló Iszka utazása nyerte, a legjobb közönségfilm a bankrablónak álló nyugdíjasokról szóló Konyec lett.

A ma esti záróünnepségen átadták a 38. Filmszemle díjait. Idén először külön díjazták a legjobb szerzői és a legjobb közönségfilmet. Az Ulrich Gregor filmtörténészből, Ellis Driessen filmforgalmazási szakemberből, Mike Goodridge filmkritikusból, Enyedi Ildikó filmrendezőből és Muhi András producerből álló nagyjátékfilmes zsűri a következő alkotásokat díjazta.

A legjobb szerzői filmnek járó díjat Bollók Csaba Iszka utazása című filmje kapta a zsűri indoklása szerint a lelki mélység realista és őszinte megközelítéséért, a meggyőző integritásért. A legjobb műfaji filmnek járó díjat Rohonyi Gábor kapta Konyec című filmjéért, a film ötletességéért, gazdag humoráért.

A legjobb rendező díját Szász Jánosnak ítélte a zsűri az Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című filmjéért. A legjobb operatőr díját pedig az Ópium-ot fényképező Máthé Tibor nyerte.

A Simó Sándorról elnevezett elsőfilmes díjat a zsűri Bogdán Árpádnak ítélte a Boldog új élet című filmért.

A legjobb látvány díjat a Dolina című film alkotóközösségének ítélte a zsűri (díszlet: Árvai György, jelmez: Szűcs Edit, Breckl János, operatőr: Medvigy Gábor, rendező: Kamondi Zoltán).

A legjobb forgatókönyvírói díjat Elek Judit A hét nyolcadik napja című filmje kapta.

A legjobb női alakítás díját Kovács Kata kapta a Kythera című filmben nyújtott alakításáért, a legjobb férfi alakítás díját pedig Zsótér Sándornak ítélte a zsűri a Töredék című filmért.

A legjobb eredeti filmzene díját Membran kapta a Boldog új élet című film zenei munkájáért.

A produceri díjat a zsűri Sipos Gábornak és Rajna Gábornak, a Laokoon Film producereinek ítélte a Boldog új élet című film produceri és a Lassú tükör című film társproduceri tevékenységéért.

Az Arany olló-díjat Czakó Judit vágó kapta az Iszka utazása és a Kythera című film vágói munkájáért.

Az Arany mikrofon-díjat az Ópium című filmben végzett hangmérnöki munkáért Sipos István, Manuel Laval és Matthias Schwab kapta.

Elismerő oklevelet kapott Igor és Ivan Buharov a Lassú tükör című filmjükért.

Forrás: [origo]
Zsótér Sándor a Töredék című filmben

A 38. Magyar Filmszemle Kisjáték- és kísérleti filmes zsűrijének döntése:

A legjobb kisjátékfilmjének járó díjat Nemes Jeles László kapta Türelem c. filmjéért, az érzékeny téma szokatlan feldolgozásáért. A kísérleti film kategória különdíját Nicolaus Myslicki Álszent című filmje kapta a szöveg és kép formabontó használatáért, valamint egy szakrális téma szokatlan, újszerű feldolgozásáért. A rendezői különdíjat a két testvér találkozásának és elválásának érzékeny bemutatásáért Nagy Dénes kapta az Együtt című filmért. Az operatőri díjat az Alterego című film operatőre, Tóth Widamon Máté kapta. Elismerő oklevelet kapott Horváth Lili Vakáció című filmjéért.

A 38. Magyar Filmszemle Dokumentumfilmes zsűrijének döntése:

Az év legjobb dokumentumfilmjének járó díjat Kincses Réka kapta a Balkán bajnok című filmért, az erdélyi sors egyetemes érvényű bemutatásáért, melyet a rendező családjának és politikus apjának életén keresztül mutat be. A rendezői díjat Kőszegi Edit kapja a Menekülés a szerelembe című filmért. A Schiffer Pál - díjat Pigniczki Réka kapja a Hazatérés: Egy szabadságharcos története című munkáért. Az esélyegyenlőségi díjat Zsigmond Dezső kapja az Élik az életüket című munkáért. Az operatőri díjat Talán Csaba kapja az Elboronálva című film fényképezéséért. A kiemelkedő művészi teljesítményért oklevelet kap: Forgács Péter a Miss Universe 1929 - Lisl Goldarbeiter - A szépség útja; Gulyás Gyula az Itt az idő; Szobolits Béla a Miért?! Egy tragikus szerelem története; Kékesi Attila A forradalom arca - Egy pesti lány nyomában című filmért.

A 38. Magyar Filmszemle Tudományos-Ismeretterjesztő filmes zsűrijének döntése:

Az év legjobb tudományos-ismeretterjesztő filmjének járó díjat Kóthy Judit-Topits Judit Forró ősz a hidegháborúban című alkotása kapja, elismerve ezzel az alapos és szakszerű kutatást, a pontos szerkesztést, a film objektivitását, s nem utolsó sorban azt a koncepciót, amely az 1956-os magyarországi forradalmat szélesebb történelmi kontextusban mutatja meg. A zsűri Dér András A hét főbűn (Bűnök ezek?) című filmjének ítélte a legjobb rendezésért járó díjat. A legjobb témaválasztásért járó díjat a zsűri Tóth Zsolt Marcell Budapesti vadon című filmjének ítélte.

Különdíjak:

A Magyar Rendezők Társasága, a HSD által alapított Stáb mestere-díjat - amelyet azok a kiváló film és televíziós munkatársak kaphatnak, kiknek munkája nélkülözhetetlen a filmek megvalósításához - Galsainé Einhorn Zsuzsa berendező és Krasnyánszky Gyula pirotechnikus kapják.

Az Országos Diákzsűri fődíját, a Zöld Holló fődíjat Bollók Csaba kapja az Iszka utazása című filmért.

A Színház és Filmművészeti Egyetem Film-főtanszak hallgatói a 2006-os esztendő legjobb tanárának járó Nyakkendő-díjat Sellő Hajnalnak ítélték oda.

A Magyar Filmplakát kiállítás és verseny szakmai díját Pálos György Sztornó című filmjének plakátja kapta, melynek tervezője Behan Mária. A Magyar Filmplakát kiállítás és verseny közönségdíját 2007-ben a helyszíni és az internetes szavazok alapján Goda Krisztina Szabadság Szerelem című filmjének plakátja kapta, melynek tervezői: Kovács Gergely és Juhász Örsi. A kiállítás szakmai partnere, a Multireklám Zrt. díját a szakmai zsűri által kiválasztott  Sztornó című filmplakát készíttetői, a film producere, Czabán György és a forgalmazó Hungarotop igazgatója, Prukner Pál kapja.

A Mozisok Országos Szövetségének díját a 2006-os naptári évben a legmagasabb nézőszámot elért magyar játékfilm, a Szabadság, szerelem kapja.

Az Országos- Rádió és Televízió Testület külön nézettségi díjat adott át, amelyet a legmagasabb nézőszámot elért játékfilm, a Csak szex és más semmi alkotói kaptak. A díj kiírása azokra a filmekre vonatkozott, amelyek 2005. október 1. és 2006. szeptember 30. között kerültek moziforgalmazásra, és az idei Filmszemlét megelőző esztendőben 12 teljes műsorhét állt a forgalmazás rendelkezésére.

Az internetes közönségszavazatok alapján a legjobb nagyjátékfilmnek járó filmhu-díjat a  Konyec című filmjéért Rohonyi Gábor kapja.

Az internetes közönségszavazatok alapján a Tv2 25 millió forintos különdíját a szavazók körében legnépszerűbb film, a Konyec kapja.

A külföldi kritikusok és újságírók szavazatai alapján a Gene Moskowitz-díjat Szász János kapja az Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című filmjéért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK