Szerelmes hangulatba került a főváros

Vágólapra másolva!
A Szabadság, szerelem óta nem gyűjtött magyar film annyi nézőt, mint amennyit az S.O.S. szerelem! című Sas Tamás-film a hétvégén. A tél tüntető távolléte mellett nyolc új alkotás indult az elmúlt két héten harcba a nézők pénzéért, köztük Oscar-esélyes nagyágyúk is.
Vágólapra másolva!

Szerelem és szex tehát az ige újabban Pannóniában! A Csak szex és más semmi (19 344), a Tibor vagyok, de hódítani akarok (16 757), és a Szabadság, szerelem (37 793) után most itt az új blockbuster, az S.O.S. szerelem!, amely Budapesten 23 521 nézőt gyűjtött bemutatásának első hétvégéjén. A Valentin-napon indított közönségfilm grandiózus 9023 eladott jegyet produkált premierje napján, így öt nap után immár 34 133 nézőnél tart csak a fővárosban. A kritika által csak egész estés reklámfilmként aposztrofált mű jókor sietett a Best Hollywood segítségére: a 2003. októberében bemutatott Kill Bill (25 769) óta nem volt a forgalmazónak ilyen erős versenyzője. A közönség szájhagyománya akár a Csak szex és más semmi magasságaiba (220 ezer) is emelheti a filmet, ha a kritika ezt nem is annyira szeretné. Ott azonban, ahol Csányi "Csak szex és más semmi" Sándor és Fenyő "Szabadság, szerelem" Iván Ullman "Írtam a bátyámnak egy dalt" Mónika szívéért küzd, elkerülhetetlen a mély néplélektani földrengés és a jelenséget követő néző-cunami.

A lassan nagynevű rendezővé avanzsáló, mexikói Alejandro Gonzalez Inarritu hazai csúcsát állította föl Bábel című legújabb munkájával. A 7 Oscarra nominált dráma 10 567 nézőt csinált 5 kópián, amely még a legoptimistább várakozásokat is túlszárnyalta. A Korcs szerelmek (1131) rendezője második filmjével, az ugyancsak számos díjra nominált 21 gramm-mal tartotta eddigi egyéni csúcsát (4821). A Golden Globe-díjat már besöprő Bábel az egyik nagy esélyes a legjobb filmért folytatott Oscar-versengésben is, így jövő hétfő hajnalig a filmművészettel valamit is foglalkozó közönségnek ajánlatos vele megismerkednie, hogy az Akadémia döntését saját kútfőből azonnal tudja véleményezni. A Bábel 11 nap után 24 176 nézőnél tart, 84%-kal többnél, mint a Volver (13 158) és 47%-kal erősebben, mint A királynő (16 454) ugyanennyi idő után. A Brad Pitt - Cate Blanchett-film akár a 65-85 ezer nézőt is megcélozhatja Budapesten.

A legnagyobb számú (8) nominálással elismert Dreamgirls viszont 9 kópián csak 7161 nézőt termelt, így már kevés esély maradt arra, hogy a Supremes-történet a Chicago (21 974) pályáját fussa be Magyarországon. A történet inkább emlékeztet a Ray (4160) vagy A nyughatatlan (4383) rajtjára. Persze Eddie Murphy, akinek még mindig van hazánkban némi kultusza, (no meg esélye az első Oscarra...) sokat segíthet az ún. cross-overben. Ezt a kifejezést használja a szakma arra a jelenségre, amikor egy rétegfilm az eredeti célcsoportján túl széles közönséget tud megszólítani.

Nem segített, hogy a Dreamgirls második hetére megkapta Eddie talán legnagyobb létező kihívóját Will Smith személyében. A boldogság nyomában (7889) nemcsak az év egyik meglepetése, de Will Smith számára a második Oscar-jelölés is. Smith ráadásul ugyancsak erős cross-over figura, hiszen számos kasszasiker élén már fényesen bizonyított. (Bad Boys, Sötét zsaruk, Randiguru, A függetlenség napja) Mivel mind a Dreamgirls, mind pedig A boldogság nyomában 100 millió dollár fölött jár a tengerentúlon, a 7 ezer körüli nézőszámok csalódásnak minősülnek. Még az is könnyen elképzelhető, hogy gyenge eredményüket egymásnak (is) köszönhetik.

A Malac a pácban című családi film 6543 nézővel teljesítette a rá kimért követelményeket, csakúgy, mint a horror-szezon következő szereplője, a Mezsgye (3431). Kate Winslet révén az Apró titkok is az Oscar-szezon egyik főszereplője lehetne, de az összegyűjtött 1785 néző inkább a Capote (1595) eredményére emlékeztet, amely az elnyert Oscar ellenére sem tudta a 10 ezer nézőt a fővárosban elérni. (Todd Field előző, Budapesten bemutatott munkájával pedig, az egy kópián forgalmazott Hálószobában (766) cíművel nem illene összehasonlítani a 3 kópián piacra dobott Apró titkok-at.) A Budapest Film norvég szatíráját, A kiállhatatlan-t pedig csupán alig kiállható 705-en nézték meg.