Vágólapra másolva!
Április 12-én kezdődik a Titanic filmfesztivál, amelynek keretében idén 64 filmet vetítenek. Nyomulnak Török Ferenc brókerei, Marie Antoinette jól mulat, míg le nem csapják a fejét, és persze az összes már jól ismert szekció képviselteti magát: lesznek angol, francia, koreai és amerikai filmek, lesz zenés és dokumentumfilmes blokk, és egy külön kategória az edzettebb nézőket megcélzó alkotásokból.
Vágólapra másolva!

Április 12-én, csütörtök este az Uránia Nemzeti Filmszínházban veszi kezdetét a 14. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A nyitófilm Nick Cassavetes Alpha Dog című krimije, mely az FBI történetének legkeresettebb és legfiatalabb bűnözője, Jesse James Hollywood életét meséli el.

A tizenegy napos fesztivál alatt az Uránia, a Toldi, az Örökmozgó és a Vörösmarty mozikban 27 ország 64 filmje debütál a magyar közönség előtt. Az ínyencségektől a közönségsikerekig széles a skála, megtalálható rajta Sofia Coppola harmadik nagyjátékfilmje, a Kirsten Dunst főszereplésével készült Marie Antoinette éppúgy, mint Török Ferenc német koprodukcióban készült, Overnight című brókerkalandja, amelynek a Titanicon lesz a világpremierje.

A zenés témájú alkotások mindig telt házzal futottak a fesztiválon, ezért idén először külön "Zene mindegykinek" szekció is lesz. Julien Temple Glastonbury című dokumentumfilmjét Nagy Britannia legismertebb zenei fesztiváljának harmincadik évfordulója alkalmából forgatta olyan előadók közreműködésével, mint Björk, James Brown, Nick Cave és David Bowie. Az Air Guitar Nation - Léggitár (rendezte: Alexandra Lipsitz) a világ első gitáros-imitátor versenyén kalauzol végig, míg a Basszus ezt én forgattam! (rendező: Nathanial Hörnblowér) a Beastie Boys legendás 2004-es Madison Square Garden-beli koncertjét mutatja be, melyet a rajongók rögzítettek ötven digitális kamerával.

A "Brit szigetek" többek között olyan látnivalókkal szolgál, mint az első filmes Paul Andrew Williams Londonból Brightonba című thrillere, melyet a Guardian kritikusa, Peter Bradshaw 2006 legjobb brit filmjének titulált. A film versenyben van a fesztivál fődíjáért. A Halott ember kártyái (rendezte: James Marquand) liverpooli sötét gengszterfilm, középpontjában pókerjáték western-módra.

Forrás: [origo]
Jelenet a Londonból Brightonba című filmből

A "Francia zátonyok"-ban versenyez a Flandria, Bruno Dumont új filmje, olyan kiváló művek társaságában, mint Xavier Beauvois krimije, A kis hadnagy.

Az erősebb idegzetű utasoknak a "Bűn mélységei"-ben a helyük: a dán Andres Morgenthaler animációs filmje, a Hercegnő kiérdemli a botrányos jelzőt. Versenyben pedig a holland Kell egy dobos (rendezte: Koen Mortier), melyben van rock és fekete humor.

Akik a "Koreai félsziget"-re látogatnak Kim Jee-woon jóvoltából Keserédes élet-be kóstolhatnak bele, hogy alvilági leszámolást kövessenek. A szekció delegáltja a versenybe A gazdatest (rendezte: Joon-ho Bong), melyben egy lenyűgöző módon filmvászonra vitt, légszennyezés szülte tengeri szörny támad a nagyvárosra, avagy Dél-Korea kicsit megfricskázza Amerikát.

A "Világkörüli út" többek között Dél-Afrikát jelenti, jókedvet és Nyúlpörkölt-et (rendezte: John Barker), majd számos országot érintve a szekció versenyzőjéhez Argentínába ér Esteban Sapir szűkszavú, ám annál szemet gyönyörködtetőbb fekete-fehér tündérmeséjéhez, az Antenná-hoz, a média totalitárius uralmáról.

"Tajtékos napok"-on láthatjuk Gavin Hood rendezését, a 2006-ban a legjobb külföldi film Oscar-díját elnyerő, megrázó dél-afrikai alkotást a Tsotsi-t, valamint a több nemzetközi seregszemlén is díjakat szerző Ra Choi-t, amelyben az ausztrál Michael Frank vietnámi utcagyerekek küzdelmét mutatja be Sydney utcáin.

Forrás: [origo]
Jelenet a Tsotsi című filmből

"Amerika felfedezése" is vonzó úti cél lehet, annál is inkább, mert olyan versenyzővel találkozhatunk közben, mint a Csuklónyiszálók, mely a cím sugallatával szemben nem horrorfilm, hanem vígjáték a purgatóriumi, két világ között ragadt öngyilkosokról. A szekció legnépszerűbb darabjának a Sundance fesztivál nagy és közönségdíjas filmje, a Quinceanera (rendezte: Richard Glatzer, Wash Westmoreland) ígérkezik. A furcsa cím annak az ünnepségnek a neve, melyben a 15 éves kort elérő mexikói lányok részesülnek. A főhősnő épp a szertartás előtt tudja meg, hogy teherbe esett.

Végül a "Filmdokk"-ba érve újra bebizonyosodik, hogy a minőségi dokumentumfilmek éppen olyan mértékben szórakoztatnak, mint amennyire ismeretterjesztők. Többek között láthatjuk Kirby Dick, a hollywoodi stúdiórendszer diktatórikus, beszűkült, korhatár besoroló szervezetéről készített leleplező filmjét a Besorolás alatt-ot. Az Egy kurd gerilla feljegyzései (rendezte: Stefano Savona) a gerilla harcosok civilek számára ismeretlen világát, gondolatait hozza közelebb.

A fesztivál fődíja, a Hullámtörők-díj idén 10 000 euró jutalommal jár együtt, melyért összesen nyolc film indul, és amelyről háromtagú nemzetközi zsűri dönt. A fődíj mellett ismét a közönség is szavazhat kedvencre, és első alkalommal a Diákzsűri is képviselteti magát a fesztiválon.

A vetítések négy helyszínén (Uránia Nemzeti Filmszínház, Toldi, Örökmozgó, és idén először a Vörösmarty mozi) április 5. és 11. között húsz százalékos kedvezménnyel lehet a jegyekre szert tenni.

Forrás: Titanic