A Vízbe fojtott bűnök közepesen nyomasztó lelkizős film. Arról szól, hogy ki kell beszélni a problémákat meg gesztusokat kell gyakorolni. Egy borzasztó bűnügy kapcsán próbálkozik saját bűntudatával megküzdeni egy ausztrál kisváros. Nagy gondokról szóló, de optimista alkotás.

A Vízbe fojtott bűnök egyik nagy érdekessége, hogy a napos Ausztráliában játszódik, miközben fojtott atmoszférájú film, kibeszéletlen problémák sorába kap bele. Halódó házasság, árva kislány agressziója és etnikai villongások követik egymást. Egy titkos sérelmekkel teli világot ábrázol, ahol a magánszférában és a társadalomban is fájdalmak lapulnak a hétköznapok kedélye mögött. Mintha egy skandináv vagy kelet-európai filmet látnánk. Közben ez Ausztrália, mindig kék az ég, az erdőben elképesztő növények tenyésznek, a gyerekek mezítláb rohangálhatnak, és a melósok is ezüst terepjáróval járnak horgászni. A közeg és a téma közti feszültség teszi innen nézve egzotikussá a filmet, és valószínűleg ebből adódhat a magyar néző esetleges fitymáló panasza is: ez talán nem is elég mély.

Mert hiába ábrázolják néhány jól eltalált jelenettel a problémákat, az egész hol műbalhénak, hol pedig túl könnyednek tűnik. A kényelem látványa és a mesésen egyszerű végső fordulat váratlan egy önmarcangoló témánál. Úgy tűnik, hogy ezek az emberek elmennek szörfözni vagy énekelni, és ettől minden meg is oldódik, még egy kis csodát is kapnak a gondviseléstől. Az a konklúzió, hogy mindig lehet jó megoldást találni, itt van előttünk a boldogság kulcsa, csak venni kell a fáradságot lehajolni érte. Ettől teljesen más ez a film, mint amit hasonló témákban megszoktunk. Az érzékenység optimizmussal párosulva innen nézve gyanús, de lehet, hogy megfelelő klíma és jólét segítségével evidenciává válhat.

A film konfliktusai érdekesek. Elég sokféle, első látásra megoldhatatlannak tűnő probléma bujkál a látszólag vidám emberek lelkében. A sok szál közül egyik sem eléggé kifejtett ahhoz, hogy könnyű legyen átélni, de a jelzések elég erősek megértésükhöz. Az árva kislánnyal küszködő nagyszülők sztorija talán a leghitelesebb, de ez mellékszál a filmben. Amikor a nagyapa odaszól egy félmondatot, hogy "nem ő tehet arról, hogy meghalt a lányunk", azzal mindent elmond mindenki fájdalmáról és az iskolai csínyekről is. A fősodor, a főszereplő pár házassági válsága is tele van jó jelenetekkel. Történetük jól eltalált ábrázolása a hosszú kapcsolatok nyűgeinek. Néha a kimondott mondatok "téged csak a sör és a baszás érdekel" talán közhelyesek, de ahogy fokozatosan derülnek ki a régi gondok, az egyszerre izgalmas és hiteles.

Néha túl direkt a film - például a villanyvezetékek hosszas láttatása az erdő szélen, mintha felirat villogna: most ők kilépnek a civilizációból! Ugyanakkor egy csomó motivációt és indulatot ügyesen dramatizáltak. A feleség erőszakosan, színpadi gesztusokkal igyekszik jóvá tenni a férj idegenek ellen elkövetett bűnét, hogy a saját frusztráltságát közügybe fojtva oldja. Ez a vonal az egyik legizgalmasabb felvetése a filmnek, itt végképp összekeveredik a néző, ha azon akarna morfondírozni, hogy akkor kinek is van igaza. Hasonlóan izgalmas az anyós-probléma a filmben. Kevés szóval, feltűnő gesztusokkal forr a mély, hogy aztán egyszer csak elszólja magát valaki, és kiderüljön, hogy a napi piszkálódások mögött hosszú évek keserve bujkál.

Forrás: Cirkó
Alice Garner és Laura Linney a filmben


Mint a jó sztoriknak általában, ennek is több rétege van. Éppúgy fontosak a személyes drámák, mint a társadalmi problémák. Utóbbi kapcsán a felszínes kisemberek bugyuta világa, a belterjes kisközösség zárt közege mind kapnak néhány jó kis jelenetet. Az általános iskolai jelenet szépen megmutatja, hogy mennyire felületes a jómódú világ. A bennszülöttekkel kapcsolatos részek röviden összefoglalják, hogy miért tűnik lehetetlennek a megértés az egymás mellett élők között. A személyes drámák és a közügyek gondjai mellett pedig ott van még a fő sztori, a gyilkosságos szál. Ez pedig maga a klasszikus megváltás-történet: egy ártatlan halála kell ahhoz, hogy a közösség sebei begyógyuljanak. Mivel mindhárom réteg rendben van, a film igazán komoly darab.

A film drámaiságát sokszor hosszan elnyújtott természeti képekkel hangsúlyozták. Ez a megoldás az alkotók szempontjából a kisebb ellenállás felé tett gesztus volt, hiszen a szél borzolta sivatag vagy a harsányzöld folyóvölgy mind egyszerű szimbólumok. E könnyű üzenetek ellenére is a film elég érzékeny ahhoz, hogy érdekes és meggyőző maradjon.

dr. Igó