Danny Boyle: Nem hiszek Istenben

2007.04.13. 22:38

Danny Boyle-ra nem foghatjuk rá, hogy unalmas lenne: a skót rendező első filmje, a '94-es Sekély sírhant óta folyton új műfajban próbálja ki magát. Miután megvolt a drogfilm (Trainspotting), a romantikus komédia (Az élet sója), a pszichedéliával fűszerezett dráma (A part), a horror (28 nappal később) és a gyerekfilm (Millions), úgy döntött, sci-fiben is kipróbálja magát, és megrendezte a Napfényt. Az interjúban mesél a színészek "buborékának" kipukkasztásáról, nyolc dollár hasznos elköltésének módjáról és a transzcendenshez fűződő viszonyáról.

- Hogy találtatok rá Brian Coxra, a film tudományos szakértőjére?

- Az olyan filmek esetében, amelyek sok tudományos elemet tartalmaznak, az előkészítés során mindig keres az ember szakértőt vagy valakit, aki a próbafolyamatot érdekesebbé tudja tenni a színészek számára. Nem elég, ha a próbák során a színészek a mondataikat ismételgetik, sőt, ezt sokszor utálják is, mert felvételnél így elvész a jelenet spontaneitása. Úgyhogy a próbák inkább azzal telnek, hogy megkísérlem kilyukasztani a színészek körül levő buborékot, ami ebben az esetben azért is fontos volt, mert a világ különböző pontjairól érkeztek. Amikor megérkeznek, az ügynökükre gondolnak, meg olyanokra, hogy "vajon küldenek kocsit? Milyen lesz a hotelszobám? Hány mondatos a szerepem?", a cél pedig az, hogy kilyukasszam ezt a buborékot, és egy más környezetet teremtsek meg körülöttük, ami pedig maga a film. Ennek az eszköze a szakértő, a tanácsadó, aki elviszi őket ide-oda. Ennél a filmnél a színészek nem hotelben szálltak meg, hanem együtt kellett lakniuk egy diáklakásban, amit utáltak. De hatással volt rájuk, és ez volt az egyetlen mód arra, hogy valahogyan megközelítsük a film eleji helyzetet, azaz, hogy ezek az emberek már 16 hónapja együtt élnek, több millió mérföldre a Földtől. Briant láttuk a tévében, és megkerestük, hogy segítsen nekünk. Látszott rajta, hogy képes közel hozni az emberekhez a tudományt, amire nekem és a színészeimnek nagy szükségünk volt.

- És ő mit mond, milyen közel tudunk menni ténylegesen a Naphoz?

- Közel lehet és közel is megyünk. Voltak már űrfelderítők, amelyek nagyon közel mentek hozzá, hiszen a felszíne "csak" kábé 6000 fokos, tehát meg lehet közelíteni.

- Nehéz volt elérni a színészeknél azt a megfelelő lelkiállapotot, amit említettél?

- A rendező feladatának része, hogy a színészek koncentrációját a filmre irányítsa. Én kétévente egyszer csinálok filmet, ezzel szemben a színészek akár évi három vagy négy filmben is szerepelnek, és néha, mint ebben az esetben is, különböző kontinensek közt ingázva hol itt, hol ott dolgoznak. Úgyhogy meg kell próbálnom különlegessé, fontossá tenni számukra a filmemet. És el kell ismernem, hogy tényleg ennek megfelelően viselkedtek velem, fantasztikusak voltak. A nehézség egy nyolcszereplős film esetében abban áll, hogy egyenként csak a film nyolcadrészét kapják meg, de végtelenül elkötelezettek voltak, és mindent megcsináltak, amire kértem őket.

Forrás: [origo]
Danny Boyle (jobb szélen) a Napfény forgatásán

- Nagyon gyakorlatias rendező vagy?

- Megpróbálom megmagyarázni, megmutatni vagy illusztrálni, hogy miről szól a jelenet, és milyen érzést szeretnék vele kelteni. De nem tartok olvasópróbákat, és engedem, hogy a színészek is behozzák a saját ötleteiket. Viszont egy olyan film esetében, mint ez, ahol sok a számítógépes grafika, rengeteg az olyan dolog, ami később adódik hozzá, ezért érzékletesen el kell tudni magyarázni, hogy mi látható majd a jelenetben, ha esetleg ott a helyszínen azt ők maguk nem is láthatják. És ez is része a próbafolyamatnak, hogy igyekszem a lehető legtöbb információt átadni nekik, hogy beindítsam a fantáziájukat.

- Régebben említetted, hogy elégedett vagy azzal, hogy kisköltségvetésű filmeket készítesz, de ez számomra egy nagy filmnek tűnik...

- Igen, ez egy nagy film, és szeretném, ha annak is látszana. Senki sem ül be azért egy filmre, mert olcsó volt. Nem az van, hogy az ember megáll a mozi előtt, és felteszi a kérdést, hogy "melyik került a legkevesebbe? Arra költöm a 8 dolláromat!". De visszafogott költségvetésből dolgoztunk, 40 millió dollárba került a film, viszont remélem, hogy úgy néz ki, mintha 100 millióba került volna. Hasonlóképpen dolgoztunk, mint a 28 nappal később-ben, azaz nem úgy, ahogy a brit filmgyártás hagyományos módon működik. Kis stúdiókban, családias körülmények közt forgattunk, fokozatosan felépítve a filmet, és a színészek nem kerestek túl sok pénzt. Senki sem keresett ezen túl sok pénzt. Éltünk a bizalommal, amit a 28 nappal később után kaptunk. Az embernek megszavaznak valamennyi bizalmat, egészen addig, amíg a következő filmje meg nem bukik... szóval mi idejében felhasználtuk ezt a pénzt, hogy egy nagyobb filmet csináljunk, amire már készen álltam, és itt volt a lehetőség rá.

- Hogy indult ez a projekt?

- Alex Garland három évvel ezelőtt megkeresett egy forgatókönyvvel, ami egy Nap felé tartó űrhajóról szólt. Úgy gondoltam, hogy ezt meg kell csinálnunk, mert bár ez az ötlet teljesen magától értetődő, máshol mégsem találkoztam vele soha. Úgyhogy elkezdtünk dolgozni rajta, és szokásunk szerint vagy harminc verziót írtunk nagyjából egy év alatt, aztán elkezdtük előkészíteni, aztán jött a forgatás. Egy ilyen űrfilmet sokáig tart elkészíteni.

Forrás: [origo]
Jelenet a Napfény című filmből

- Felkészülésképpen megnéztél klasszikus sci-fi filmeket?

- Igen, sokat megnéztünk. A film három nagy talapzatra épül: a 2001: űrodüsszeiá-ra, a Solaris-ra - a Tarkovszkij-féle eredetire - és az Alien-re.

- Hogyan látod a vallás és a tudomány ütközését a filmben?

- A színészeknek spirituális megközelítésből kellett elmagyaráznom, hogy mi történik, hiszen azt nem mondhatom Cilliannek, hogy "amit itt látsz, az tudomány!". Spirituális élményként kell leírni azt, amit a filmben látni fog. És az alakításán látszik is, hogy ennek megfelelően reagál. Egyébként ezt úgy értem el, hogy megkértem, hogy hallgasson meg egy bizonyos zenét. Engem tizenhat éves koromig katolikusnak neveltek, és ezt az ember nem tudja teljesen levetkőzni. Meg lehet próbálni, de mégis velem marad. Bizonyos részei beépültek a pszichémbe, és bizonyos dolgokat valóban spirituálisan látok, habár nem hiszek Istenben vagy a túlvilágban. De az emberben mégis lehet egy bizonyos spirituális dimenzió, különösen olyan extrém helyzetben, mint amilyenről a film szól.

Forrás: InterCom

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK