Vágólapra másolva!
A Zodiákus című krimi tele van hátborzongató jelenetekkel. A film csak azért esik szét, mert aki önmagáról megírta a sztorit, nem volt elég bátor, hogy kiadja magát.
Vágólapra másolva!

A Zodiákus című film legjobb pillanatai az ijesztgetős jelenetek. Amikor nem világos, hogy a gyilkossal vagy nem vele áll szemben az, aki éppen nyomoz. Amikor a nagyon nem szimpatikus nyugdíjas mozigépész pincéjében egyre feszültebb a hangulat. Amikor megcsörren a telefon és névtelenül zihál valaki. Amikor az ajtó váratlanul kinyílik, és nem látjuk, hogy ki jön. A Hitchcock-filmeket idéző hangulatok hatására volt összeszorul a gyomor, arca elé kapja a kezét néhány néző, felhúzódnak a lábak, megfeszülnek az arcizmok. Ezek a jelenetek azonban ritkán jönnek el a két és fél óra alatt. A Zodiákos nem csak ijesztgetős krimi, hanem egy csomó más szempontot is belezsúfoltak az alkotók. Az összhatás egyenetlen lett, és bár szórakoztató alkotás, úgy tűnik, hogy túl nagyot akartak markolni készítői.

Egyrészt a film egy évtizedekig tartó nyomozás krónikája. A rejtjeles üzeneteket küldözgető sorozat-gyilkos elleni hajsza krimi-szerű pillanatai, a nagy felismerések és az ijesztgetések a film legerősebb részei. A bűnügy bonyolult, a szálak izgalmasan tekeregnek, a gyanús figurák egymás után kerülnek képbe.

A film fontos eleme, hogy a 70-es évek Amerikájának hangulatát is felidézze. Ezt kicsit lepattant irodabelsőkkel, munkahelyi dohányzással, sárgás-szürkés képekkel, korabeli frizurákkal és ruhákkal érték el. Rádió- és tévéműsor-részleteket találtak ki a filmhez a korszak stílusában, például egy autós jelenetnél a rádióból olyan műsor szól, amiben a betelefonáló a hippiket szidja. A korszak idézése nem tolakszik előre, de végig jönnek a háttérből a jelzések, amitől sajátos és izgalmas atmoszférája lett a filmnek.

A film főszereplője nem a gyilkos és nem a rendőr. Hanem egy karikaturista, aki annyira rákattan az ügyre, hogy magánéletét is feláldozza az önkéntes nyomozásért. Az ő könyve alapján és személyes részvételével készült a forgatókönyv. Nagyon érdekes figura, egy munkahelyén sokszor megalázott kisember, aki egyedül próbálja megváltani az országot és legyőzni a sorozatgyilkost. Megszállottan kutat, rejtvényt fejt és könyörög a rendőröknek, hogy iratokba nézhessen, és egyáltalán hallgassák meg. A film jelentős része vele foglalkozik, de éppen ez a leggyengébb szál. Nem derül ki, hogy mi az ő motivációja. Az izgalmas figurát nem építették fel, személyiségéről, vágyairól, indulatairól alig derül ki valami, csak rohan előre a bűn nyomában, de viszonya a bűnhöz és önmagához teljesen tisztázatlan marad. Eltelik húsz év az életéből, de nem fejlődik semerre, hiába az ő története ez valójában. Talán szégyenlőssége miatt nem akarta magát erőteljesebben és intimebben megmutatni, amikor segített a forgatókönyv elkészítésében. Talán az alkotók nem merték fiktív elemekkel életszerűbbé tenni a társszerzőt. Így viszont kár volt őt a középpontba állítani, mert a film ettől akkor is hiteltelenebbé és egyszerűbbé vált, ha a dokumentarizmus igényével készült. Jellemző, hogy a fikció segítségével felturbózott jelenetek a legerősebbek. Akkor jó igazán a film, amikor a hős éppen nem szerepel, vagy ha formai eszközökkel kiváltott ijesztgetésekkel erősítik kalandjait. A személyes sztorija viszont érdektelen és unalmas maradt. Bukásaiért és győzelmeiért nem lehet izgulni.

Forrás: InterCom
Jake Gyllenhaal és Chloe Sevigny a filmben


A film másik, izgalmasabb vonala arról szól, hogy a hosszú évekig húzódó nyomozás miért nem lehetett eredményes. Ez már érdekesebben alakul, látjuk a rendőrök bürokratikus és személyes megpróbáltatásait, a hatásköri és féltékenységi vitákat. Ez a vonal jól átélhető feszültséget ad a filmnek, viszont a karikaturista párhuzamosan kifejtett magánháborúja elveszi a tét élét.

Összességében a Zodiákus akkor működik, amikor nem akar több lenni egy izgalmas kriminél és rendőrségi történetnél. A hozzáadott plusz csavar viszont nem működik igazán jól, éppen ahol eredetiségre és személyességre törekedtek, ott nem sikerült elég izgalmassá válnia.

dr. Igó