John McClane a legütősebb

Vágólapra másolva!
A Harmadik Shrek ugyan megkérdőjelezhetetlenül az esztendő legnagyobb sikere az eddig bemutatott filmek mezőnyében, a budapesti látogatottsági lista élétől azonban két hét után távoznia kellett, hiszen McClane hadnagy ezúttal sem ismert lehetetlent. A zöld ördögnek köszönhetően 2007 júniusa az első hónap idén, amely mind bevételben, mind látogatószámban meghaladta a tavalyit. Vajon megfordul-e a trend, és McClane kapitány irányítása mellett Harry Potter és a Transformerek soha nem látott júliussal ajándékozzák meg a moziüzemeltetőket?
Vágólapra másolva!

Bruce Willis a Bérgyilkos a szomszédom (33 248) óta nem vonzott annyi nézőt, mint most a Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed című akcióthrillerrel. A 12 éve spájzban tartott franchise múlt hét szerda óta 44 millió fölött teljesített mind a tengerentúlon, mind nálunk, igaz itthon forintban. Willis idei küldetése persze messze elmarad a Die Hard 3 (52 298) 95-ös eredményeitől, igaz, 12 éve 240 forintos átlag jegyárral számoltunk. Bruce Willisnek jókor jött ez a kasszasiker, hiszen az utóbbi időben filmek tucatja bukott el a neve alatt. Most a Die Hard 4.0-gyel (32 121) az esztendő ötödik legerősebb rajtját mondhatja magáénak.

Hollywood árnyékában ismét két figyelemreméltó art-film került a mozikba. A spanyol film új fenegyerekének, Daniel Sanchez Arevalónak többszörösen díjazott első filmje, a Sötétkékmajdnemfekete 1014 nézőt vonzott 36 előadáson, kiváló kihasználtság mellett. A városban forgató Sarah Polley Egyre távolabb (471) című kanadai drámája ugyanennyi vetítésen csak feleannyi nézőre volt képes.

Félévhez érve vessünk egy pillantást a budapesti piaci részesedésre:

1. Intercom - 32,04%
2. UIP-Duna - 17,98%
3. Fórum - 14,42%
4. Budapest Film - 10,41%
5. SPI - 10,40%
6. Best Hollywood - 6,22%
7. Hungarotop - 3,10%
8. Hungaricom - 2,59%
9. Paradigma - 0,60%
10. Intersonic - 0,45%

Az idei összesített Top 100 a filmklik oldalán található meg.

Boogieman
Odeon