Kukkants be a L'ecsó konyhájába!

Vágólapra másolva!
Múlt csütörtöktől vetítik a mozikban a Pixar legújabb animációs filmjét, a főzőzseni kispatkány kalandjait elmesélő L'ecsót, az [origo] pedig exkluzív köretet ajánl a film mellé: nálunk megnézhetsz három angol nyelvű kisfilmet, amelyben fény derül a L'ecsó forgatásának kulisszatitkaira.
Vágólapra másolva!

Az első kisfilmben Michael Warch, a L'ecsó konyhaművészeti tanácsadója mesél speciális feladatáról. Mivel a film jelentős része egy elegáns párizsi étteremben játszódik, a stáb nagy hasznát vette a korábban profi szakácsként dolgozó Warch tudásának, aki többek közt arról gondoskodott, hogy a filmben ábrázolt éttermi konyha realisztikus legyen és úgy működjön, mint a valóságban. Hogy a film animátorai közelebbi kapcsolatba kerüljenek a konyhák világával, közös főzőleckéket kellett venniük, amiket szemmel láthatóan igencsak élveztek még azok is, akik korábban legfeljebb egy tonhalkonzerv felnyitása erejéig mélyedtek el a gasztronómiában.

A második kisfilm a technikai hozzávalókról szól: Michael Fong, a L'ecsó alkotócsapatának technikai vezetője mesél a különböző látványelemek megvalósításáról. Kiderül, hogy mennyi munka rejlik a patkányok szőrének selymességében, a hullámzó mosogatóvíz fodrozódásában és Párizs éjszakai fényeiben, de a legviccesebb a Szajnába pottyanó mosogatófiú vizes ruhájának megrajzolása: hogy az animátorok hitelesen ábrázolhassák a testre tapadó nyirkos textilt, az egyik munkatársukat kérték meg, hogy tetőtől talpig felöltözve ugorjon néhány fejest egy medencébe, ezt filmezték le és alakították számítógépes animációvá.

A harmadik kisfilmből a figurák kivitelezéséről tudhatunk meg érdekes részleteket. A stáb azt szerette volna, ha a filmben szereplő patkányok élethűek, ezért valódi laboratóriumi patkányokat tanulmányoztak, és aztán az ő mozgásukat reprodukálták. Miután sikerült létrehozniuk az élethű bajusz- és farokmozgást, még fokozniuk kellett a kis rágcsálók cukiságát, amit olyan részletekkel értek el, mint például a mellkashoz húzott mancsok és a kerek, rózsaszínű fül. Az emberi szereplőkről is szó esik, az animátorok büszkén mesélik, hogy a Pixar-filmekben egyre fejlettebb az arckifejezések megjelenítése, és ma már a mimika 150 különböző vonását képesek ábrázolni.