Nyerd meg a 300 című filmet DVD-n!

Vágólapra másolva!
A héten megjelent DVD-n a thermopülai csata eseményeit feldolgozó, Frank Miller képregényén alapuló 300 című kalandfilm. Ha válaszolsz egy könnyű kérdésre, ingyen tiéd lehet a DVD kétlemezes, extrákkal teletömött változata, és mellé még egy 300-as bögrét és egy 300-as névjegykártyatartót* is kapsz!
Vágólapra másolva!

A 300 az idei év egyik sikerfilmje lett, az i. e. 480-ban lezajlott thermopülai csatát feldolgozó, vérben tocsogó alkotás világszerte 456 millió dollárt hozott és rengeteg rajongót szerzett. Zack Snyder filmje Frank Miller (Sin City) képregényén alapul, és a Leonidasz király (Gerard Butler) vezette görög hadsereg - abból is a háromszáz hősies spártai katona - és a Xerxész (Rodrigo Santoro) vezette, hatalmas túlerőben levő perzsa sereg összecsapását meséli el.

Lehet vitatkozni róla, hogy a film mennyire hű a történelmi eseményekhez, a farkasszemet néző csapatok létszámát illetően még a történetírók véleménye sem egyezik, de valószínűnek tűnik, hogy egy összesen 3-4 ezer fős görög sereg szállt szembe a kb. 200 ezer fős perzsa sereggel. A történetet már Miller is kiszínezte és bizarr figurákkal népesítette be a képregény-változatban, amiket aztán Snyder átvett a filmben. Ha megnézed ezt a Snyderrel készült ötperces interjút, kicsivel többet megtudhatsz a képregény adaptálásáról, de még izgalmasabb ez a kisfilm, amelyben beleshetsz az olyan különleges figurák kialakításának műhelytitkaiba, mint az áruló púpos vagy az óriás.

Forrás: [origo]

A duplalemezes DVD-kiadás különlegessége, hogy a film eredeti nyelvű és magyar szinkronos (továbbá cseh) változata mellett rengeteg extrát tartalmaz. A kimaradt jelenetek, a forgatásról szóló dokumentumfilm és a rendezői audiokommentár mellett még a képregény adaptálását, a spártai társadalmat és életet, valamint a stábot és szereplőket bemutató kisfilmek is rákerültek a lemezre.

+ + +

300
[email protected]

Ki játssza a filmben Leonidasz feleségét, Gorgo királynét?

A) Angelina Jolie
B) Lena Headey
C) Diane Kruger

A helyes megfejtést beküldők közül 5 játékost sorsolunk ki, akik 1-1 DVD-t, bögrét és névjegykártyatartót* kapnak. A játék egyfordulós, ideje: 2007. augusztus 22. - szeptember 11. A sorsolásra 2007. szeptember 12-én kerül sor. A játékban a T-Online Magyarország Zrt. munkatársai nem vehetnek részt, a nyerteseket e-mailben értesítjük.

Amennyiben kérdés merült volna fel benned a játékkal kapcsolatban, azt itt felteheted.

_____________

* Korábban úgy volt, hogy pólót sorsolunk ki, de kiderült, hogy a DVD-n kívül bögre és névjegykártyatartó van a csomagban. Elnézést azoktól, akik a pólóra pörögtek!