Egysnittes, csattanós

2007.09.07. 11:39

Az [origo] filmklub velencei tudósítója olyan ritka csodát látott, mint a rátóti csikótojás: egy élvezhető magyar filmet. Újságírónk a rövidfilmes programban versenyző Türelem című alkotásról osztja meg a gondolatait, és még egy megfontolandó jó tanáccsal is kedveskedik a honi filmeseknek.

Szerdán délután megnéztem a Corto Cortissimo elnevezésű rövidfilmes programban versenyző Türelem című magyar alkotást. Már megint azzal a szégyenletes ténnyel kellett szembesülnöm, hogy a magyar filmekkel kapcsolatban baromira nem vagyok képben, ugyanis az egyik jóval tájékozottabb szakmai riválisomtól kellett később megtudnom, hogy idén ez a film nyert a Szemlén a legjobb rövidfilm kategóriában.

A Türelem rendezője az elsőfilmes Nemes Jeles László, aki A kis Valentinó-t és az Álombrigád-ot jegyző Jeles András fia, csak gondolom, azért vette fel a Nemes előtagot, hogy a neve hallatán ne mindenkinek egyből a szakmailag elismert felmenője jusson az eszébe. Nem értem ezt a gyakorlatot. Nicolas Cage-től kezdve Pater Sparrow-ig sokan folyamodnak hozzá, de teljesen felesleges, mert úgyis elkerülhetetlen, hogy minden róluk szóló cikkben megemlítődjön az apuka, mivel az újságírók lusták és flekkre fizetik őket, és ezzel az információval jó pár sort könnyedén ki tudnak tölteni. Például most nekem is sikerült egy teljes bekezdésnyit rugózni a témán.

Ebben a rövidfilmes blokkban, amit láttam, összesen hat filmet vetítettek le egymás után, és rendesen dagadt a büszkeségtől a honi kebel, mert a hat közül a Türelem volt magasan a legszínvonalasabb alkotás. A film mindössze egy darab, tizennégy perc hosszú snittből áll: egy titkárnő kinézetű hölgyet (Marjai Virág) figyelünk, ahogy belép az irodába, leül a helyére, tesz-vesz az asztalánál, babrál valami medállal, majd zajra lesz figyelmes, odamegy az ablakhoz, és akkor jön a csattanó, amit nem árulok el.

A Türelem első fele az egyik kedvenc filmemre, a Magányos lány-ra emlékeztetett, mert az sem szól másról, mint hogy valós időben figyelünk egy fiatal lányt, ahogy éli az életét. Úgy gondolom, hogy a fiatal lányok kuksizásánál kevesebb izgalmasabb filmes téma létezik, és Nemes Jelesnek is sikerült lekötnie a figyelmemet. Tette ezt azzal, hogy talált egy érdekesen zárkózott arckifejezésű színésznőt, valamint nyolc-tíz másodpercenként beküldött egy jó mély basszushangot, amitől csak úgy borsódzott a hátam. Viszont az a csattanó...

A Cannes-ban is díjazott, 1994-es Szél (rendező: Iványi Marcell) óta már körülbelül Piros Arany-szintű hungarikummá vált az, hogy ha magyar rövidfilmről van szó, akkor a vágó nem kap munkát és a végén mutatunk egy olyat, amitől az egész hirtelen hú de jelentőségteljessé válik. Hát már sajnos nem válik azzá. Mert a művészetben az egyik legfontosabb az újdonság ereje (novelty) és az ilyen mókákat csak egyszer lehet elsütni. Ha borotvával ma belehasítok egy vászonba, nem lesz belőlem új Lucio Fontana, maximum egy vandál. Attól, hogy a Before Dawn-t még sok filmfesztiválon beszopták, most már igazán ki kéne találni valami új trükköt, srácok!

Varga Ferenc
Velence, Olaszország

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK