Vágólapra másolva!
Csak nagykorú, megfelelő humorérzékkel és a horrorfilmekre való fogékonysággal megáldott olvasóink figyelmébe ajánljuk az [origo] filmklub következő vetítését, melynek keretében Robert Rodriguez Terrorbolygó című, vérben tocsogó filmjét nézhetik meg a szerencsések.
Vágólapra másolva!

Quentin Tarantino és Robert Rodriguez Grindhouse-ából már nyár elején megkaptuk a Halálbiztos hosszú változatát, a Moziünnepen láthattuk a Halálbiztos és a Terrorbolygó rövid verzióját, és most végre az utolsó darab, a hosszú Terrorbolygó is megérkezik a hazai mozikba. Az (ebben a formában 105 perces) film egy zombikórság elterjedéséről szól: egy elszabaduló biológiai fegyver hólyagzó arcú, kissé bizonytalanul haladó kannibálokká változtatja az embereket.

A horrorfilm remek szórakozást nyújt, de előre szólunk, hogy csak azoknak, akiket nem zavar a szétmarcangolt tetemek, a fröcsögő vér és persze egy olvadó pénisz látványa. Rodriguez nem óvatoskodik, hanem mindent megmutat, amit csak kamaszkora óta szeretett volna, mi pedig gyerekes örömmel tocsoghatunk a kiontott vérben.

A film főszereplője Rose McGowan, azaz Cherry Darling, a sajnálatos "baleset" következtében fél lábát veszített go-go táncosnő, aki összeakad volt pasijával (Freddy Rodríguez, a Sírhant művek rajongóinak: Federico), és onnantól kezdve közös erővel irtják a zombikat. Feltűnik még Bruce Willis és Quentin Tarantino is (utóbbi a sokat emlegetett olvadó pénisz tulajdonosa), valamint a fiát az apja lelövésére biztató Marley Shelton, az apa, Josh Brolin, az őrült babysitter-ikrek (Electra és Elise Avellan) és persze megszámlálhatatlanul sok zombivá váló mellékszereplő és statiszta.

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a C) válasz volt:

Korábban a Sin City-ben dolgozott együtt Robert Rodriguez Bruce Willisszel.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt szeptember 26-án szerdán 20 órára a Művész mozi Chaplin termébe (1066 Budapest, Teréz körút 30.):

Ágoston Tamás, Aschenbrenner Brigitta, Bakos Zsolt, Becski István, Csigai Szandra, Dr. Bodrogi László, Érces Tamás, Farkas Vanda, Fazekas Zsolt, Fehér Attila, Fitti Petra, Fodor Márton, Fürst András, Geszti Szabolcs, Gilde Péter, Giliga László, Gunder Anett, Hamza Krisztina, Horváth Ákos, Igrec Jenő, Istvanovszki Andrea, Jezernyiczky Tamás, Juhász Ildikó, Jüllich László, Kiss Zoli, Kozma Levente, Köbli András, Lapath Katalin, László Ági, Lengyel Gábor, Lenhardt Dóra, Lőrinci Dóra, Makayné Blaskó Lilla, Marinov Ferenc, Nagy Gerda, Nagy Péter, Nagy Tibor, Orovecz Csaba, Osváth Ákos, Oszoli Dalma, Ottó Rácz, Óvári Gusztáv, Pentelényi Pál, Polgár Emőke, Rácz Alexandra, Sallai Marianna, Sellei Marianna, Sólya Attila, Sturcz Mónika, Szabó Gergely, Szőke Zoltán, Tarján Igor, Tempfli Csaba, Tóth József, Totin Melinda, Tucker Dávid, Vidák Veronika, Vörös Balázs, Vörös Judit, Zimonyi Melinda

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne szomorkodj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!