- Most honnan jössz?

- Hamlet-előadásról (a Krétakör Színház hamlet.ws című előadása - a szerk.), az Árpád gimnáziumból.

- Te melyik szerepet játszod?

- Mindenki majdnem mindent játszik. Én Hamletet, Gertrúdot, Opheliát, Rosencrantzot... azt hiszem, csak Poloniust nem játszom. Gyabronka József, Rába Roland és én játsszuk az összes szerepet.

- Nem nehéz ugrálni egyik szerepből a másikba?

- De, de van egy bizonyos technikája annak, ahogy egyik szerepet átkötjük a másikba. Amikor befejezem Hamletet, akkor egy olyan Opheliába lépek át, ahol Ophelia körülbelül olyan idegállapotban van, mint Hamlet az előzőben. Igaz, olyan is van, és az a nagyobb kihívás, amikor az egyik állapotból egy sokkal komolyabb állapotba kell átlépni, például, amikor Rosencrantz vagyok, aki jelent a királynak és a királynőnek, és rögtön utána Hamlet egyik nagyjelenetébe lépek be, abba, amikor elküldi Opheliát. De közben soha nem szűnik meg a szereped, a mi felfogásunk szerint nincs is karakter, hanem három Hamlet van a színpadon, akik eljátszanak különféle szerepeket.

- 2000 óta vagy a Krétakör tagja, ha jól tudom...

- Hivatalosan igen, de már '98 végén dolgoztam Süsüvel a Baal-ban, az nagyon meghatározó munka volt, ott döntöttem el, hogy szeretnék velük menni tovább.

- Milyen ilyen hosszú időn keresztül egy társulatban dolgozni? Nem lehet megunni?

- Én most kiléptem a Krétakörből, a Hamlet-ben még játszom, de a társulatban már nem vagyok ott. Már kezdtem kényelmes lenni, beledőltem valamibe, és ezt nem akartam, máshogy akarok most dolgozni. Viszont a következő produkcióban, amit csinálunk, lesznek Krétakörösök, és ugyanúgy Süsüvel dolgozunk, de erről még nem beszélhetek. Általában véve nem lehet megunni, sőt, sokkal izgalmasabb, mint az elején, mert akkor még nem látod annyira, csak elborít az egésznek a fénye meg a csillogása, meg hogy milyen jó lenne bekerülni közéjük, és amikor ott vagy, akkor valahogy bénának érzed magad, és nem tudsz mihez nyúlni. Tíz év után meg már van egy csomó eszköz a kezedben, amivel el tudod kalibrálni magad a színpadon. De nem is ez a lényeg, hanem a folyamatos fejlődés, aminek soha nincs vége.

- Most milyen korszakotokat élitek?

- Keressük a teljes és tökéletes szabadságot. Hogy mindenféle külső segítség nélkül pusztán csak a színész létezik és csak a saját eszközeire támaszkodik, ami tökéletesen próbára teszi a képzeletedet. Ami nem arról szól, hogy egy díszletet berakunk a háttérbe vagy alányomunk valami zenét, hanem én csinálom a zenét, én csinálom a mozgást és én csinálom a díszletet. A fantáziáddal játszom, és ez sokkal gazdagabb is lehet bizonyos pillanatokban, mintha korlátozom a fantáziádat a díszlettel.



- Ha összevetjük a színházi és a filmszereplést, melyik mit ad?

- A színház a csúcs, ami mindent egybefoglal, mindent magába ölel. A film más, azon már nem lehet csiszolni, nem lehet javítani egy idő után. Ott van egy dobozban és az már örök. Annak persze épp az a varázsa, hogy elkap és konzervál egy pillanatot. A színházban nincs ilyen - vagyis persze van, sok színész úgy dolgozik, hogy konzervál, reprodukál és folyamatosan ugyanazt akarja csinálni, de minden nap más. Minden nap máshogy kell dolgozni és a színház ettől csodálatos. De filmben is nagyon szeretek játszani, mert az teljesen más erőket mozgat meg. Ott tényleg be kell sűríteni abba az egy másodpercbe gyorsan valamit.

- A pályád kezdetén színházi színésznek készültél?

- Nem, szerintem mindenki arról álmodik, hogy hihetetlen nagy filmsztár lesz. De olyan, hogy akkor Cannes és az összes külföldi fesztivál és külföldi munkák és angolul és minden szinten ő borítsa be a világot. Én is így indultam az egésznek. Sőt, még most is azt gondolom, hogy nekem kell a világon a legeslegjobb színésznek lenni és az is szeretnék lenni, csak ezért kurva sokat kell dolgozni. (nevet)

- Valahol olvastam régebben, hogy sokat futsz. Még mindig?

- Igen, most ősszel másodszor is meg akarom csinálni a maratont, utána ki akarom próbálni az ultrázást is. Izgat, hogy mik a határok, mi a test. Jó tisztában lenni azzal, hogy mi az, ami körülveszi a lelkedet, a gondolataidat.

- Miért jó futni?

- Jó kimosni az agyamat. Elmegyek másfél-két órára futni, és akkor dolgozok magamban, gondolkozom azon, hogy mit is kéne lépni a sakktáblán. Nem csak fizikai, hanem szellemi tréning is. Szerintem egy színésznek fittnek kell lennie, nem csak fizikailag, hanem fejben is.

Bujdosó Bori