Tőzsdecápa a pácban

Vágólapra másolva!
Török Ferenc nemzedéki trilógiájának (Moszkva tér, Szezon) befejező darabja az Overnight. Ha szeretnéd premier előtt megnézni a filmet, játssz velünk és jegyet nyerhetsz az [origo] filmklub vetítésére.
Vágólapra másolva!

Vas Péter (Bodó Viktor) 35 éves sztárbróker. Eddigi élete sorozatos szakmai sikerektől volt hangos, ifjú évei könnyed léhaságban teltek. Nagy pénzek jöttek, nagy pénzek mentek. Magánéletének fontosabb eseményeit többnyire lekéste, házassága (Gryllus Dorka) is szinte észrevétlenül kifújt. A film egy nap történetét meséli el. Egy napét, amikor minden megváltozik. Pedig ez a nap is úgy indul, mint a legtöbb: egy ismeretlen lány mellett ébred, taxit hív, hogy épp beérjen a reggeli piacindításra.

Aznap azonban legnagyobb német ügyfele hirtelen úgy dönt, hogy másnapra vissza akarja kapni egész befektetését, méghozzá az előre, óvatlanul beígért fix hozammal együtt. Péter ekkor ébred rá, hogy ezt a követelést csak több százmilliós hiánnyal tudná teljesíteni. Ráadásul magánszámlái sem állnak jól és barátai körében sem számíthat ilyen mértékű, főleg ilyen gyors hitelre. Az aznapi sorscsapásoknak azonban még koránt sincs vége. Ismeretlen feladótól pozitív terhességi tesztet kap. Az apa nyilvánvalóan Ő, de ki lehet az anya?

Egyetlen napja van, és ezen számos súlyos döntést kell meghoznia. Mindezt úgy, hogy nem tudhatja, hogy másnap nem kell-e börtönben ébrednie. Egyetlen esély marad. Egy illegális "overnight" akció. Az időeltolódást kell kihasználnia: amikor a tőzsdék nyitnak Távol-Keleten, Európában még éjszaka van. Ha szerencséje van, reggelre minden megoldódhat. De vajon nyerhet-e ebben a játékban és megoldhatja-e katasztrofális magánéleti problémáit 24 óra alatt? Versenyfutás az idővel Budapest, Berlin és Bombay között.

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az A) válasz volt:

Török Ferenc első filmjének címében a Moszkva tér szerepel.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt október 3-án szerdán 20 órára a Palace Westend mozi 13-as termébe (1062 Budapest, Váci út 1-3.):

Angel Lili, Antal Attila, Balázsy Benigna, Bálint-Dublecz Katalin, Barnaki Anna, Barnucz Brigitta, Bauernhuber András, Békési Erika, Belovári Judit, Benedek Nora, Bényei Orsolya, Béres Edit, Birkás Anikó, Bolgai Nándor, Brassnyói Tamás, Cinege Barbara, Cseh Péter, Cseri Zsuzsanna, Csiffári Ágnes, Csigai Szandra, Dancsa Anita, Dobó Anita, Dömötör Katalin, Egyedi Gábor, Elek Karolina, Farkas Anita, Fekete Zsuzsanna, Ferenczy Péter, Ferwagner Antal, Fitti Petra, Galambos Dániel, Garamvölgyi Andrea, Garics Katalin, Gerzsenyi László, Geszti Szabolcs, Gogola Ferenc, Gőz Eszter, Hegyváriné Jakab Anita, Himics Miklós, Hirt Albert, Horváth Ákos, Jobbágy Krisztina, Juhász Benedek, Kádár-Tóth, Zsófia, Kaizer Miklós, Kiss Anita, Kocsis András, Kovács Zsolt, Kurunczi Anita, Lang Eszter, Lauber Orsolya, Lénárt Eszter, Luib Eszter, Majsai Judit, Malek Gabriella, Marinov Ferenc, Merényi Zsolt, Mészáros Csilla, Muha József, Nagy Bernadett, Nagy Éva, Nemes Balázs, Németh Napsugár, Novák Norbert, Orosz László, Orosz Petra, Pádár Zsanett, Patkós Brigitta, Polaneczki Csaba, Pollák Eszter, Pozbai Viola, Ráczberger Anita, Rucska Ildikó, Sárkány Viki, Seres Róbert, Siklósi Dávid, Simon Erik, Stanfel Szilvia, Suhajda Csilla, Szabolcs Szerényi, Szegedi Brigitta, Tábi Attila, Tettinger Péter, Tóth Anikó, Tóth Attila, Tucker Dávid, Tüske István, Vadócz József, Vágner László, Váradi Csaba, Váry Zalán, Vidor Betti, Virág Bernadette, Wippelhauser Hajnalka, Zagar András, Zsarnai Judit, Zsigo Csilla, Zsiray Adrienn

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne legyél szomorú, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!