Hormonfröccs

2007.10.20. 15:31

A Superbad című tinivígjáték térdcsapdosósan vicces, és olyannak mutatja be a kamaszsrácokat, amilyenek valójában, azaz mocskos szájú hormonbombáknak, akiket igazából csak egy dolog érdekel - és ezzel együtt imádnivalók.

A tizennyolc éves, heteroszexuálisan orientált fiúkat igazából egy dolog érdekli: a pina. Ez teljesen természetes és magától értetődő, és a Superbad című kamaszvígjáték fő erénye, hogy egy percig sem finomkodik a dologgal kapcsolatban, hanem pontosan olyannak mutatja be érettségi előtt álló főhőseit, amilyenek a kamaszok valójában. A két forgatókönyvíró, Seth Rogen és Evan Goldberg régi jó barátok, akik gimnazista éveik alatt szülték meg a saját magukról szóló sztori első változatát, ennek köszönhető, hogy a film dialógusai túlspilázottságukkal együtt is végig hitelesek; látszik, hogy olyanok írták, akik pontosan tudják, hogyan dumálnak maguk közt a srácok, nem csak elképzelik, hogy hogyan dumálhatnak.

A hitelességgel jár, hogy főhőseink, Seth (Jonah Hill) és Evan (Michael Cera) rettenetesen mocskos szájúak, és majdnem mindig azon jár az eszük, hogy hogyan szerezzenek puncit. A széplelkű Evan persze szerelmes is Beccába (Martha Maclsaac), a kiszemelt csajba, de ez teljesen jogosan háttérbe szorul: ebben a filmben a hormonok uralkodnak.

A szüzességük mielőbbi elveszítésére reménytelen terveket szövögető Seth-nek és Evannak az ölébe pottyan a megoldás, amikor haverjuk, Fogell (Christopher Mintz-Plasse) szert tesz egy hamis személyire: megvásárolják az alkoholt a csajok házibulijára, akik becsípve majd könnyen rávehetők lesznek a szexre. Az egyszerűen nagyszerű terv persze már az italboltban kisiklik, amikor Fogell összeakad két enyhén szellemi fogyatékosnak tűnő rendőrrel (Seth Rogen és Bill Hader), aztán Seth-t elüti egy gondatlan sofőr, egyik esemény hozza a másikat, és a végén minden a lehető legnagyobb káoszba torkollik a házibuliban.

Forrás: [origo]
Christopher Mintz-Plasse, Jonah Hill és Michael Cera a Superbad-ben

A konkrét történések néha épp olyan bárgyúk és valószerűtlenek, mint a Superbad bénább műfajtársainál (például mennyi valószínűsége van annak, hogy valakit egy nap alatt kétszer is elütnek, de egyszer sem esik komolyabb baja?), de ez itt valahogy mégsem zavaró, mert a film magja őszinte és valós. A producer, Judd Apatow mindegyik filmjére (40 éves szűz, Felkoppintva) jellemző, hogy "életben tartja" a figuráit, az életből veszi és nagy szeretettel terelgeti őket, és ettől jobb ő sokkal, mint azok a filmesek, akik szerint akkor működik egy tinivígjáték, ha a közönséget sikerül megnevettetni a fingós poénokkal.

Abban, hogy a Superbad olyan szerethető lett, amilyen, biztos nagy szerepet játszik, hogy nem csak tehetséges, de összeszokott csapat is csinálta, a rendező, Greg Mottola korábban dolgozott már Apatow-val és Michael Cerával is. A még csak tizenkilenc éves színészt muszáj külön méltatni, míg Jonah Hill és a vásznon most debütáló, remek Mintz-Plasse szállítják a fergeteges, térdcsapdosós humort, Cera természetes bájával, finomságával (igen, egy ilyen filmben is!) egészen lefegyverző.

A film legvégére elcsitulnak a bolondozás hullámai, és kapunk egy kis hepiendet - lehet rajta vitatkozni, hogy ez mennyire hiteles, de én magam előtt látom a tizenéves, kövérkés Rogent és csúnyácska Goldberget, akik a gyerekszobában a földön hasalva rágják a ceruza végét, és arról álmodoznak, hogy egyszer majd meghódítják az osztály két legdögösebb csaját. Mert szívük mélyén azért nem csak az érdekli őket.

Bujdosó Bori

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK