Egres Katinka: Még keresem az utat

Vágólapra másolva!
Szerdán este Egres Katinkával beszélgettünk, aki a Megy a gőzös szöktetésben lévő cigánylányát alakítja. A végtelenül bájos 23 éves színésznő mesélt a pályakezdés nehézségeiről, az élet fényesebb oldaláról, a Kill Bill felelőtlenségéről, valamint azt is elárulta, hogy szabadidejében legszívesebben lovakkal szeret kommunikálni.
Vágólapra másolva!

- Emlékszel még arra, hogy eredetileg miért akartál színész lenni?

- Már kisgyermek koromban az a hokedlire állós kislány voltam, aki a sütő mellett énekel. Édesanyám ezt észrevette, és beíratott egy zenei általános iskolába. Ott kezdődődött, de később volt egy gyerekszereplő-válogatás a kaposvári Csiky Gergely Színházban, ahol beválogattak rengeteg kislány közül a Bűn és bűnhődés-be. Végigcsináltam egy egész próbafolyamatot csupa fantasztikus színésszel, és imádtam az ott folyó életet. Hogy éjjel egyig játszottunk, aztán reggel mentem iskolába, másnap megint vissza a színházba.

- Hány éves voltál ekkor?

- Tíz. Abszolút egész emberként kezeltek, nem kisgyerekként. Ugyanúgy kaptam az instrukciókat, ahogy a felnőttek. Nagyon sok jó élményem fűződik hozzá. A premier utáni estén, amikor megkaptam életem első gázsiját, édesapám leültetett az asztalhoz, hogy ez nagyon jó, és ő ennek nagyon örül, azt csinálok egész életemben, amit akarok, csak azt az egyet ígérjem meg, hogy nem leszek színésznő. Mert hogy azok ilyenek meg olyanok. Anyukám még mondta is neki, hogy miket beszél, ezt úgysem érti a gyerek.

- Mik voltak az érvei? Milyennek tartotta a színésznőket?

- Megvolt a véleménye a színészekről. Nem tetszett neki, ahogy járnak-kelnek az utcán a próbaruhájukban. Erkölcsi züllés, satöbbi.

- Tehát az erkölcsökkel volt baja, nem azzal, hogy nem lesz pénzed?

- Főleg az erkölcsökkel, nem az anyagi oldalával. A viselkedésükkel. Én közben csöndben bólogattam, és megfogadtam magamban: megpróbálom bebizonyítani, nemcsak úgy lehet valaki színész, hogy feltétlenül így csinálja ezeket a dolgokat.

- És onnantól a színészet folyamatosan része volt az életednek?

- Az általános iskola után drámatagozatos középiskolába kerültem, onnan tizenhat évesen bekerültem a Déryné Vándorszíntársulatba, ami az utolsó működő vándorszíntársulat az országban. Ott örökös tag is vagyok, de többen visszajáró tagok vagyunk, például Karalyos Gábor és Balla Eszter, az ő nevük biztos mond valamit.

- Hogyne, a Moszkva tér sztárjai. Velük egy időben voltál ott?

- Kicsit később kerültem be, mint ők, de együtt is nagyon sokat szerepeltünk. Évi 100-150 fellépést csináltunk, és a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből került ki a közönségünk. Például karácsony éjjelén ingyenes műsor a hajléktalanszállóban, vagy az ötvenfős kisfalu lakosaitól kezdve a polgármesterek báljáig, vagy milliomosok előtt egy kastélyban. Tényleg mindent bejártunk és mindenkivel találkoztunk. Óriási iskola volt. Megtanultuk, hogy mivel lehet felkelteni az emberek érdeklődését. Hogy nem lehet hazudni, ha az ember nagyon közel van a közönséghez. Mert gyakran elhagytuk a színpadot, és lementünk a közönség közé. Ez a fajta előadóművészet, ez a fajta közvetlen kapcsolat sokkal nehezebb, mert hiányzik az a védelem, amit egy színpad vagy egy színházi tér nyújt.

- Általában jó élmények értek vándorszínészként?

- Dehogy. Ha egy fellépés rosszul sikerült, akkor egy hónapig rosszul voltam, vagy addig, amíg nem jött a következő, ahol lehetett javítani.


- Aztán felvételiztél a Színművészeti Egyetemre. Felvettek egyből?

- Igen, Lukács Andor és Jordán Tamás osztályába.

- Kikkel jártál együtt?

- Mivel tavaly végeztünk, lehet, hogy a nevek még nem mondanának túl sokat az olvasóknak. Huszonketten voltunk osztálytársak, felsoroljam őket?

- Ne, csak mondj párat, akik már észrevetették magukat valamivel.

- Például Nagy Péter, aki a Lora című film főszereplője volt. Vass Teréz a Nemzetiből, vagy Martinovics Dorina, aki a Hasutasok-ban játszott, de az ország különböző színpadjain szinte mindannyian, kivétel nélkül már bizonyítottak. (itt megszólalt Egres Katinka telefonja, akit érdekel: ugyanaz a füttyögés a csengőhangja, mint Daryl Hannah-nak a Kill Bill-ben - V. F.)

- Mennyire figyelitek, hogy a régi osztálytársak közül ki mit ér el?

- Amikor csak lehet, elmegyünk egymás előadásaira. Hál' istennek van munkánk, és eléggé le van kötve mindenki. Az osztály egy része lement Debrecenbe, én is velük mentem, egy évig ott voltam.

- Nagy Péter is Debrecenbe szerződött, ugye?

- Igen, aztán mi ketten jöttünk el onnan. Egyébként nyolcan mentünk le, a többiek mind szétszéledtek az országban.

- Mennyire jelent meg az irigység köztetek? Például, ha valaki már kapott nagyobb lehetőségeket, más meg még egy vidéki színházban gürizik...

- Nem tudom, hogy később ez hogy lesz, de most még nagyon korai lenne irigykedni.

- De azért Nagy Pétert már utáltátok, amikor megkapta a Lorá-t, ugye?

- Dehogyis. Az a furcsa, hogy mivel huszonketten voltunk, nálunk nem volt jellemző annyira a klikkesedés, ami egy kisebb létszámú osztályban előfordul. Amikor elkezdtük az első félévet, azt mondták, hogy az osztály felét ki fogják rúgni, mert nincs pénz huszonkét fős osztályra. Ettől akkora rémület lett úrrá rajtunk, hogy elkezdtünk iszonyatosan dolgozni, és húztuk egymást fel. Tudtuk, hogy akkor maradunk védettek, ha mindenki bent marad. Ha senkire nem tudnak rámutatni: te nem dolgoztál. Ez olyan összetartást kovácsolt, ami szerintem ritka.

- És akkor huszonketten végeztetek?

- Igen. Eredetileg együtt akartunk maradni mint társulat, Lukács Andor vezetésével, csak mire a negyedik év végére értünk, mindenki szeretett volna kitekinteni, kicsit körülnézni, más emberekkel is dolgozni.

- Volt már olyan, hogy egy osztálytársaddal együtt pályáztatok ugyanarra szerepre?

- Még nem. Nagyon különböző személyiségek vagyunk mindannyian.

- De te például elég hasonló típus vagy Martinovics Dorinával...

- Hasonló? De hát ő vörös! Egész más típusok vagyunk. Különben Dorina a legjobb barátnőm.

- Akkor ezt benéztem. Meglepő, hogy fiatal színésznő létedre most szabadúszóként dolgozol. Nem félelmetes ez?

- Hát, benne volt a pakliban, hogy például egy ilyen helyen fogok majd pincérkedni. (az interjú egy kávézóban készült - V. F.) Nem tudtam, hogy lesz-e majd munkám, csak azt, hogy Debrecenben nagyon nehezen viseltem, hogy egész évben ott kellett lenni, és nem volt két nap szünet sem. A családom 500 kilométerre volt, a barátaim 300-ra.


- A Megy a gőzös miatt jöttél el?

- Nem. Hívtak Székesfehérvárra egy főszerepre, méghozzá egy olyanra, amit már gyermekkoromban láttam a Csiky Gergelyben. Varga Zsuzsi szerepe Szép Ernő Vőlegény című darabjában. Óriási szerep, három felvonáson keresztül színpadon vagyok - bele kell halni.

- És most ezt játszod?

- Igen, holnap lesz a bemutatója.

- Akkor egyelőre jól működik ez a szabadúszóság?

- Még most sem látom át, hogy ebből hogy lehet megélni, de majd kiderül. Életemben először most vettem ki albérletet például.

- Jól viseled, hogy ilyen bizonytalan a jövőd?

- Most nem aggódom egy darabig, van bőven dolgom. Rengeteg olyan is volt, amire készültünk, de aztán nem lett belőle semmi. Ezekre próbálok úgy tekinteni, mint egy ajtóra, ami becsukódott, de az összes többi meg nyitva van.

- Most, hogy több társulatot is megismertél, valamelyiknél el tudod magad képzelni állandó tagként?

- Az Örkény nagyon szimpatikus nekem. Az volt az első társulat, amivel találkoztam, és csupa olyan ember van ott, akik sokat segítettek. Nagyon családias a hangulat, Mácsai Pál jól válogatta össze a színészeket. Nagyon sajnálom, hogy máig nem sikerült ott gyökeret vernem. Az a nehézség, hogy kis társulat, és nincs hely még egy ember számára. Például ott van Hámori Gabi, aki mellett nem nagyon fér el még egy hasonló korú színésznő.