London: Hollywood megvívja az iraki háborút

Vágólapra másolva!
Bár itt a világ 2007-es filmtermésének a java, tömegeket még mindig Tom Cruise nevével lehet megmozgatni Európa legizgalmasabb közönségfesztiválján. Tavaly volt két 9/11 filmünk, idén van vagy öt iraki háborús, a három legérdekesebb szinte egymást követte Londonban. Hollywood csatasorba állítja Cruise-t, Redfordot, John Cusackot, bájos gyerekeket és a YouTube-ot is, elvégre a terror elleni háború minden fronton dúl.
Vágólapra másolva!

Megvívják a családokon belül

Apu és anyu patrióták, olyannyira, hogy a hadseregben szerettek egymásba. Apu gyengén lát, elbocsájtják, anyu jól lát, megy Irakba. Apu otthon marad két tíz év körüli kislánnyal. Anyu meghal. Apunak marad a gyász, az üresség és a kihívás, hogy mindezt hogyan közölje két lányával.

Szívszaggató, ugyanakkor erősen giccsgyanús történet a Grace Is Gone-é, a giccs pedig olyan ingoványos talaj, amelytől ha nagyon távol tartja magát egy rendező ilyen téma esetében, könnyen az érzéketlenség vádjával illethetik. Különösen Amerikában. Ennek a filmnek ez a legnagyobb problémája. Hiába remek színész John Cusack, hiába tüneményes a két kislány (az Amerikában című hasonló húrokat pengető dráma óta a legemlékezetesebb testvérpár a vásznon) és hiába a sok visszafogottan fájdalmas, maximálisan átérezhető pillanat, a Grace Is Gone eladhatatlan lenne tengerparti naplemente és szirupos vidámpark-jelenet nélkül. A legjobban az dühített fel, amikor a gyászoló apa végre nagy nehezen rászánja magát arra, hogy elmondja lányainak az igazságot (természetesen a tengerparti naplemente előtt), mondandója felénél szépen lehalkították, és átúsztatták a hangot a patetikusan felharsanó klimpírozásra. Sajnos az ilyen lusta rendezői megoldások felett érzett düh végül jobban megmaradt bennem, mint a szolidan tálalt, de egyértelmű politikai üzenet iránt táplált szimpátia. Összességében úgy érzem, hogy nem tartozom a Grace Is Gone elsődleges célközönségébe, és ezzel sokan mások is így lesznek Európában.

Megvívják a sztárok is

A londoni fesztivál egyetlen igazi A-listás világpremierje miatt lezárták a fél Leicester Square-t, hadd lássa Tom Cruise, hogy még mindig szereti őt a nép. Cruise-ból már lehet, hogy sokaknak igencsak elege van, de meg kell hagyni, nem buta ember és nem véletlenül tudott 20 évig a csúcson maradni. Miután megtépázott imidzsével és gyanús vallásával együtt gyakorlatilag kirúgták a Paramounttól, most egyfajta visszatérést vár tőle a filmvilág. Éppen ezért ravasz húzás volt a Lions for Lambs alapvetően negatív mellékszerepét elvállalnia. Remekül beválik, mert simulékony és karizmatikus, ahogy egy politikusnak lennie kell, ráadásul egyáltalán nem zavaró, sőt inkább természetes, ahogy az ismert arc más ismert arcokkal (Bush, Condoleezza Rice) bazsalyog az irodájában látható képeken. Meryl Streep a becsületes demokrata szerepével már nem jár ilyen jól, de még így is az ő kettejük szála a legértékelhetőbb dolog a filmben. Élvezetes a mindössze egy helyszínre korlátozódó párharcuk, mindketten képesek a maguk igaza felé billenteni az igazság mérlegét, amikor érvelnek, és félelmetes a nálunk is jól ismert "mi" és "ti" megközelítés. Az ő kamarajátékukhoz képest az afganisztáni csatajelenetek nevetségesek és kb. annyira tűnnek hitelesnek, mint Godzilla. Redford sem ezen a téren nem egy Eastwood, sem pedig a saját rendezését illetően. Good Will Hunting-szerű tanmeséje az amerikai középosztály háborúját vívó szegény fekete és latino diákfiúkról már kifejezetten szájbarágós, sőt kínos. Kár érte; a három szálból egy jött csak be, Cruise és Streep itt az igazi oroszlánok.

Forrás: [origo]
Meryl Streep és Tom Cruise a Lions for Lambs-ben

Megvívják akár műdokumentumfilmmel is

Ha már a címnél tartottunk, nem árt tisztázni, hogy Redford mire is utal. Szerinte a birkákért harcolnak az oroszlánok: Lions for Lambs. Brian De Palma ennél lényegesen egyszerűbben látja a helyzetet: állatok harcolnak az állatokért.

A Redacted egy 2006 eleji incidens fikciósított krónikája, amikor is Irakban állomásozó amerikai katonák megerőszakoltak és elégettek egy fiatal lányt, családtagjait pedig brutálisan lemészárolták. Rémséges élmény végignézni, de ugyanakkor sokkal hatásosabb és bátrabb próbálkozás, mint a fent taglalt filmek. Pedig mindnek ugyanaz az üzenete: elég volt ebből a hamis tényekre alapozott háborúból, rendeljék vissza végre a csapatokat! A hazatérés persze egy másik kényes kérdés: De Palma egyik katonájának a poszt-háborús traumájába is bepillantást nyerhetünk. A forgatókönyv itt-ott lyukas, ami ha szándékos, akkor valószínűleg a dokumentarista hangulat erősítésére szolgál, de ami igazán figyelemreméltó, az a hírbejátszásokból, home videókból és rejtett kamerás felvételekből összetákolt struktúra. A film ezzel proklamálja, hogy a YouTube generációnak (is) szól, másrészt viszont indulatokat kelt azzal, hogy rávilágít: egy olyan világban, amikor bármiről és bárkiről készülhet felvétel, hogyan lehet a legnagyobb disznóságokat mégis eltussolni?


A jó film / rossz film arány szerda estig: 9/3

Sztárok, akikhez sikerült közelférkőzni: David Lynch, Eli Roth
...és akikhez nem: Tom Cruise, Robert Redford, Cate Blanchett

Amiről mindenki beszél: David Lynch az isten, Cate Blanchett az Elizabeth 2-ben vagy az I'm Not There-ben jobb?, a Lust, Caution csak elnyújtott előjáték vagy abszolút kielégülés?

Onozó Róbert
London, Anglia