Unokáitok sem fogják látni

Vágólapra másolva!
Rengeteg szeretni való filmet látunk külföldi fesztiválokon és mozikban, amelyeket aztán hiába várunk, a magyar filmforgalmazók nem hozzák be őket. Összegyűjtöttünk egy nagy csokrot az utóbbi pár évben látott kedvenceinkből, amelyek Magyarországra (még?) nem jutottak el: melegen ajánljuk, hogy aki teheti, szerezze be ezeket a filmcsemegéket.
Vágólapra másolva!

Hallam Foe
Rendező:
David Mackenzie
Főszereplők: Jamie Bell, Sophia Myles


- Az idén igencsak lagymatagra sikerült berlini filmfesztivál végén vérpezsdítő meglepetés volt David Mackenzie (Young Adam) kamaszfilmje, amiben több élet volt, mint a versenyprogram zömében együttvéve.

- Jamie Bellbe 13 éves korában szerettünk bele, a Billy Elliot táncos lábú, lefegyverző mosolyú kiskölykeként, és azóta ugyan párszor már viszontláttuk a vásznon különféle tiniszerepekben (pl.: Áramlat, Kedves Wendy!), de itt már Bell felnőttszínész-arca is felsejlik - és ami látszik belőle, attól hasra estünk.

- Az utóbbi években jó néhány angolszász felnövéstörténetet (pl.: Thumbsucker, The Chumscrubber - ebben is Jamie Bell játszotta a főszerepet -, A tintahal és a bálna) végignéztünk, a Hallam Foe mégis tudott újat mutatni sajátos brit atmoszférájával és a furcsa, voyeurködő főhőssel, akit mégis azonnal megszerettünk.

Kiegészítés: a Budapest Film munkatársa jelezte, hogy terveik szerint jövő tavasszal bemutatják a filmet.

+ + +

2 Days in Paris
Rendező: Julie Delpy
Főszereplők: Julie Delpy, Adam Goldberg


- Végre egy vígjáték, ami egyszerre csinál hülyét a neurotikus, túltengő franciákból és a politikailag hiperkorrekt, ám abszolút paranoiás amerikaiakból, ráadásul nem karikatúraszerűen túlrajzolt figurákkal, hanem úgy, hogy végig életszerű marad.

- A nárcisztikus Julie Delpy és a túlérzékeny Adam Goldberg kettőse tökéletesen működik a vásznon, szeretik, marják, őrületbe kergetik egymást másfél órán át, mi pedig egy pillanatra sem unatkozunk.

- Az eddig színésznőként (Mielőtt felkel a nap) és forgatókönyvíróként (Mielőtt lemegy a nap) ismert Delpy rendezői bemutatkozása magabiztos, lendületes és abszolút szeretni való.

Kiegészítés: a film áprilisban a francia filmnapokon lesz látható, májustól pedig moziforgalmazásba is kerül.

+ + +

Bubble
Rendező:
Steven Soderbergh
Főszereplők: Debbie Doebereiner, Dustin James Ashley, Misty Wilkins


- Soderbergh eddigi legmerészebb és talán legsikerültebb filmes kísérlete szinte semmi pénzből, amatőrszereplőkkel, hiperrealista alakításokkal, dokumentarista operatőri munkával.

- A nyomasztó feszültséget hordozó szerelmi háromszög egy valós, és mégis szinte szürreális helyszínen bontakozik ki: a film nagy része egy babagyár gépsorai közt játszódik, és Soderbergh gondoskodik róla, hogy alaposan tanulmányozhassuk is a játékgyártás fázisait.

- A rendező megengedte szereplőinek, hogy saját életükből hozott sztorikkal dúsítsák a dialógusokat, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a három semmilyen korábbi színészi tapasztalattal nem rendelkező főszereplő teljesen természetesen viselkedik a kamera előtt.

Kiegészítés: a Budapest Film közlése szerint DVD-n forgalomba kerül majd (dátumot nem tudunk).

+ + +

Half Nelson
Rendező: Ryan Fleck
Főszereplők: Ryan Gosling, Shareeka Epps


- Ha Goslingot még csak hősszerelmesnek (Szerelmünk lapjai) vagy sablonos rosszfiúnak (Kísérleti gyilkosság) láttad, muszáj megnézned ezt a filmet, amelyben a fiatal színész visszafogottan, finoman tárja elénk a drogfüggő tanár figuráját. Sehol egy túlzás, mégis szívbe markol.

- Drogfüggőség, kallódás, fiatalkorú bűnözés, szeretettelen családok - ezekkel a nem éppen szívderítő témákkal foglalkozik a film, és nem is áltatunk azzal, hogy felhőtlen fogsz szórakozni rajta, viszont épp az a zseniális benne, hogy túldramatizálás nélkül, a maga természetességében beszél ezekről.

- Nincs álszent hollywoodi hepiend, de azért az alkotók gondoskodnak róla, hogy ne akarj azonnal a crackpipához vagy a kötélhez nyúlni a végén.

+ + +

Junebug
Rendező:
Phil Morrison
Főszereplők: Embeth Davidtz, Alessandro Nivola, Benjamin McKenzie, Amy Adams


- Az elején azt hiheted, hogy ez is csak egy lesz a sok hasonló (párkapcsolati és családi parákat feszegető, hiteltelenül szellemesen beszélő, ugyanakkor végtelenül szerencsétlen figurákat felvonultató) amerikai függetlenfilm közül, de közben rájössz, hogy ez üdítően más.

- Úgy mutatja be egy párkapcsolat zökkenőit, hogy a párt együtt szinte csak szeretkezni látjuk, semmilyen más élethelyzetben, mégis mindent megtudunk róluk, amit kell, a női főszereplőbe (Embeth Davidtz) pedig garantáltan beleszeretünk.

- A Narancsvidék-sorozat rajongóinak kötelező, hiszen Ryan is szerepel benne - de itt nem éppen a Marissa-féle lányok álmát játssza.