A magyar film vendégei

Vágólapra másolva!
Faur Anna Lányok című, a héten bemutatott filmjében két fiatal francia színésznő formálja meg Diát és Anitát, a taxisgyilkos tiniket. A külföldi színészek magyar filmekben szerepeltetése áldás és átok is lehet, néha a rendező egyszerűen nem találja meg itthon azt az arcot, amelyet megálmodott, néha a külföldi koprodukciós partner kívánsága, hogy náluk ismerős arc is kerüljön a filmbe, néha a véletlenek összjátéka vezet egy szerencsés találkozáshoz. Összeszedtünk néhány kiváló magyar filmet az utóbbi évekből, amelyekben nem (csak) magyarok játsszák a főszerepeket, és ahol jól sült el a külföldi színészek szerepeltetése.
Vágólapra másolva!

Ópium
Rendező: Szász János
Főszereplők: Kirsti Stubo, Ulrich Thomsen

Mindkét főszereplő külföldi, ráadásul nem ugyanonnan valók: a Csáth Géza-adaptáció elmebeteg nőjét norvég színésznő, orvosát dán színész játssza. Mint azt a - több filmjében is külföldi színészekkel dolgozó - Szász János el is mondta nekünk, számára nincs jelentősége a szereplők nemzetiségének, mert csak két kategória létezik: a jó és a rossz színész.

Forrás: [origo]
Kirsti Stubo és Ulrich Thomsen az Ópium-ban

Ezt bizonyítja az is, hogy az elmegyógyintézetbe zárt hisztériás nőt, Gizellát eredetileg magyar színésznő, Für Anikó játszotta volna, aki a rendező szerint tökéletes volt a szerepre, azonban a forgatás időpontjában nem ért rá. Így esett a választás Kirsti Stubőre, akit Szász Norvégiában, A kaukázusi krétakör című darabban már rendezett, így pontosan tudta róla, hogy mindenre képes, "átmegy a falakon". Az egyik legismertebb dán színész, Ulrich Thomsen csak álom volt Szász számára, és utolsó pillanatban került a filmbe: az Ópium egyik producere, Hámori András találkozott vele Los Angeles-ben, odaadta neki a forgatókönyvet, és Thomsen három nap múlva már itt is volt. A filmet nézve nem kétséges, hogy ez a két figura ezért a két színészért kiáltott; az utószinkron nem szép dolog (Kirsti Stubo magyar hangja Für Anikó), de itt eltörpülnek a hátrányai a két alakítás mellett.