Vágólapra másolva!
2007. november 22. és december 4. között a dán filmek szerelmesei hat alkotást láthatnak az utóbbi évek filmterméséből. Lesz köztük társadalmi dráma a bevándorlókról, fekete komédia egy vallási közösségbe csöppenő neonáciról, családi körben játszódó thriller, dán-kínai kamaradarab, és a 2006-os Berlinale egyik kedvence, az Ezüst Medve-díjas Szappanopera.
Vágólapra másolva!

A Dán Kulturális Intézet idén ünnepli megalakulásának, valamint a Dánia és Magyarország közötti kulturális kapcsolatokban való folyamatos részvételének 15 éves évfordulóját. A kortárs dán filmművészet hat kiemelkedő, díjnyertes alkotását mutatja be november 22. és 27. között a budapesti Művész mozi, majd november 29. és december 4. között a kecskeméti Otthon mozi.

1:1
Színes, 93 perc, 2006
Rendező: Anette K. Olesen
Szereplők: Mohammed-Ali Bakier, Joy K. Petersen, Anette Stovelbaek, Helle Hertz.

A bevándorlók lakta koppenhágai külvárosban élő 19 éves dán fiút eszméletlenre verik. A fiú húgának palesztin származású pasija úgy látja, tudja a titkot - többször elítélt bátyja a támadás éjszakáján véresen tért haza. Két család, két kultúra és két anya. Látszólag merőben különböző sorsok, ám a küzdelem kiegyenlített, senki sem áll győzelemre. A Bűnök rendezőnőjének társadalmi drámája politikailag igen kényes, a dánokat erősen megosztó témában, erősen igyekvő elfogulatlansággal és finom iróniával elővezetve.

Budapest, Művész mozi: november 22., csütörtök, 20h
Kecskemét, Otthon mozi: november 30., péntek, 19h

----

Ádám almái
Adams aebler, színes, 97 perc, 2005
Rendező: Anders Thomas Jensen
Szereplők: Ulrich Thomsen, Mads Mikkelsen, Nicolas Bro, Paprika Steen, Ali Kazim, Nikolaj Lie Kaas

Forrás: [origo]

Az újnáci Ádámot 12 hét közmunkára ítélik. A büntetést a jólelkű pap, Iván közösségében kell letöltenie. A csupa furcsa alakból álló társaság kíváncsian tekint a jövevényre, akinek célja felforgató jellegű - a paplak kertjének büszkeségét, az almafát veszi célba, almatortát akar sütni. Ám hiába Ádám eltökéltsége, lassan kiderül, van, akinek még súlyosabb gondokkal kell megküzdenie. A már forgatókönyvíróként (Mifune utolsó dala, Testvéred feleségét..., Wilbur öngyilkos akar lenni) és rendezőként is bizonyított Jensen alkotása szimbolikus elemekkel tűzdelt fekete komédia, durva erőszakkal és a dán film sztárszínészeinek parádéjával.

Budapest, Művész mozi: november 23., péntek, 20h
Kecskemét, Otthon mozi: november 29., csütörtök, 19h

----

Homály (Kegyelet)
Morke, színes, 124 perc, 2005
Rendező: Jannik Johansen
Szereplők: Nikolaj Lie Kaas, Nicolas Bro, Laerke Winther Andersen, Laura Drasbaek

Forrás: [origo]

A testvérének bénulással járó öngyilkossági kísérletét feledni nem tudó, önváddal viaskodó Jakob odahagyja újságírói állását és könyvírás fedőnevű önsanyargató semmittevésbe kezd. Ám amikor húga neten szerzett pasijával megjelenik, nehezen bár, de elhiszi, hogy a dolgok megváltoznak, a szerelem legyőz mindent. Ez hiú ábrándnak bizonyul - az újabb, sikeres öngyilkosság a nászéjszakán már-már az őrületbe kergeti Jakobot. Biztos, hogy öngyilkosság? Mi a szerepe a férjnek? Beigazolódtak a kezdeti ellenérzések? A klasszikus thrillereket követő szerkezetű film minden kérdésre választ ad.

Budapest, Művész mozi: november 26., hétfő, 20h
Kecskemét, Otthon mozi: december 2., vasárnap, 19h

----

A kínai
Kinamand, színes, 88 perc, 2005
Rendező: Henrik Ruben Genz
Szereplők: Bjarne Henriksen, Vivian Wu, Lin Kun Wu, Paw Henriksen

Forrás: [origo]

Az élet minden területén határozatlan, egyhangú életet élő Keldtől elválik felesége. A férfi bánatában mindennap a sarki kínai büfében eszik. A vendéglős érthető okokból megkedveli törzsvendégét és egy napon látszatházasságot ajánl - Keld jó pénzért vegye el húgát, akinek ez az egyetlen lehetősége a maradásra. Keld belemegy az üzletbe és ezzel addigi élete egy csapásra megváltozik. A csendes, csodásan fényképezett kamaradarab az első dán-kínai koprodukciós alkotás, mely kevés szóval, annál több rejtett érzelemmel és néhol Wong Kar-wai stílusában mesél egy látszólag egyszerű történetet.

Budapest, Művész mozi: november 25., vasárnap, 20h
Kecskemét, Otthon mozi: december 3., hétfő, 19h

----

Szappanopera
En Soap, színes, 104 perc, 2006
Rendező: Pernille Fischer Christensen
Szereplők: Trine Dyrholm, David Dencik, Frank Thiel, Elsebeth Steentoft

Forrás: [origo]

Charlotte szakítva addigi életével, egyéjszakás kalandok végtelen sorába kezd. Új szomszédja, az Ulrikként anyakönyvezett, transzszexuális Veronika öngyilkosságot követ el. Felépülése után a férfias vonásokkal rendelkező nő és a nőiességet minden szinten vállaló Veronika lassan egymásra talál. A film címével nem csupán a főhősök kedvenc délutáni elfoglaltságára utal, hanem szerkezetében, az epizódokat megelőző narrátor-bevezetőkkel is a teleregényeket imitálja. A zárt térben, két lakásban játszódó film kedvesen, empátiával mutatja be a megzavart nemi szerepek mögött húzódó állandóságot: a vágyat és a boldogságot.

Budapest, Művész mozi: november 24., szombat, 20h
Kecskemét, Otthon mozi: december 4., kedd, 19h

----

Az ugrás
Springet, színes, 91 perc, 2005
Rendező: Henning Carlsen
Szereplők: Michael Birkkjaer, Marina Bouras, Xinxin Ren Gudbjornsson, Mads M. Nielsen

Tobiasnak, a negyvenkét éves biztosítási szakembernek megvan mindene: szerető feleség, kellemes barátok, jólét minden téren. Ám egy napon minden megváltozik: rákja van és hamarosan meg fog halni. Tobias kapaszkodik az életbe, régi álmát teljesíti siettében: dzsesszt játszik. Mindeközben felidéződik egy régi, gyermekkori szerelem. A két történet lassan összekapcsolódik és rejtett összefüggésekre is fény derül. A 80 éves rendező 40 évvel világsikere, az Éhség után is elgondolkodtató filmet alkotott.

Budapest, Művész mozi: november 27., kedd, 20h
Kecskemét, Otthon mozi: december 1., szombat, 19h


Forrás: Budapest Film