Ígéretes versenyzők

2007.12.20. 16:20

Kihirdették a január 29-én kezdődő 39. Magyar Filmszemle hivatalos versenyprogramját. A szekciókba az előzsűrik döntései alapján kerültek be a filmek. A nagyjátékfilmek kategóriájában 18 alkotás verseng a fődíjért, köztük Alföldi Róbert és Till Attila rendezői debütálása is.

A nagyjátékfilmek közül hetet az év folyamán már bemutatattak, de a legnagyobb izgalom természetesen azokat az alkotásokat övezi, amelyek még nem kerültek moziba. Két film, a Kalandorok és a Casting minden még a Szemlét megelőzően, januárban bemutatásra kerül, kilenc pedig a Szemlén debütál majd. Ezt a tizenegy filmet részletesen bemutatjuk, a további versenyfilmek listája pedig lejjebb található:

Alföldi Róbert: Nyugalom

Alföldi színházi rendezései után most filmrendezőként is bemutatkozik a Bartis Attila regényéből készült filmmel. Weér Rebekát, az egykor ünnepelt, de évek óta lakásába zárva élő színésznőt Udvaros Dorottya játssza, az anyjával betegesen közeli viszonyban fuldokló fiút Makranczi Zalán formálja meg. A szimbiotikus viszonyt természetesen egy szerelem zúzza szét, amely Gryllus Dorka képében érkezik. Olvasd el riportunkat a film forgatásáról!

+ + +

Almási Tamás: Márió, a varázsló

Forrás: [origo]

Az ismert dokumentumfilmes (Sejtjeink, Az út vége) most játékfilmesként debütál, mégpedig egy újragondolt Thomas Mann-feldolgozással. A film a Mario és a varázsló elemeit használja fel, ám a történet ezúttal egy magyarországi faluba érkező olasz vállalatigazgatóról szól. A főhőst Franco Nero alakítja, az olasz férfiba beleszerető helyi nőt Nyakó Júlia játssza, aki a Friss levegő című filmből lehet ismerős.

+ + +

Dettre Gábor: Tabló

Forrás: [origo]

A Felhő a Gangesz felett rendezőjének új filmje, amely korábban Romazsaru, illetve Hangyaégetés néven is futott. A magyar társadalom groteszk körképét adó krimi Kertész Ákos A gyűlölet ára című regényén alapul, a főszereplő nyomozót Mucsi Zoltán formálja meg. A filmet csaknem bemutatták már az idei Szemlén is, ám akkor utolsó pillanatban visszavonták, mert Dettre és producere nem tudtak megegyezni a végleges verzió hosszával kapcsolatban. Állítólag a problémát úgy orvosolják, hogy a mozifilm mellett egy négyrészes tévéváltozat is készül.

+ + +

Fliegauf Benedek: Tejút

Forrás: [origo]

A fiatal rendező harmadik nagyjátékfilmjéről már sokat hallhattuk, hiszen idén már több nemzetközi fesztiválon is részt vett és Locarnóban elnyerte a Napjaink filmművészei elnevezésű szekció fődíját. Az "emberek főszereplésével készült természetfilm" rendhagyó alkotás, amely Fliegauf szándékai szerint teret enged a különböző befogadási módoknak és nézői interpretációknak. Olvasd el a rendezővel készült miniinterjúnkat!

+ + +


Gigor Attila: A nyomozó

Forrás: [origo]

Gigor első nagyjátékfilmje titokzatos krimi: egy férfiről (Anger Zsolt) szól, aki, hogy megmenthesse beteg édesanyját, elvállalja egy gyilkosság elkövetését. Miután teljesítette a feladatot, rájön, hogy valamilyen ismeretlen szál fűzi őt áldozatához, ezért nyomozásba kezd, amelynek során váratlan dolgokat tud meg saját magáról.

+ + +

Lakatos Róbert: Bahrtalo! Jó Szerencsét!

Forrás: [origo]

A film két élő személy, Lali és Lóri kalandjait dolgozza fel, akikről Lakatos korábban már készített egy 25 perces dokumentumfilmet. A két Erdélyből származó jó barát egyike, Lóri egy jobb élet reményében kiköltözött Egyiptomba, Lali pedig Kolozsváron él, de barátja meghívására ő is kiutazik, hogy együtt belevágjanak a "nagy üzletbe". A rendre balul elsülő próbálkozásaikat elmesélő film a rendező definíciója szerint neorealista komédia, amelyben a váratlan, a forgatókönyv írásakor még általa sem ismert helyzetek jelentik majd a fő érdekességet.

+ + +

Mundruczó Kornél: Delta

Mint ismeretes a produkció sorsa igencsak hányatott volt, a film forgatása körülbelül a felénél tartott, amikor a főszereplő, Bertók Lajos balesetben elhunyt és a csapat gyakorlatilag az egész munkát elölről kezdte. A végül Lajkó Félix hegedűművész és Tóth Orsolya főszereplésével megvalósult film a Hamlet és az Elektra történetén alapul, és állítólag csak annyiban hasonlít az eredeti elképzelésre, hogy szintén a Duna-deltában forgatták. Olvasd el a rendezővel a két Delta közt készült interjúnkat!

+ + +

Paczolay Béla: Kalandorok

Forrás: [origo]

A tévéfilmrendező Paczolay Bélának első egész estés nagyjátékfilmje egy háromgenerációs roadmovie. Apa, fiú és nagyapa utaznak keresztül Erdélyen, hogy rendbe hozzák életüket és egymáshoz fűződő viszonyukat. A komédiában Rudolf Péter alakítja a trombitaművész apát, aki éppen negyedik válása miatt van szétesve, a szintén felesége kapcsán bajba került fiút Schruff Milán játssza, a nagymama terrorja elől menekülő nagyapát pedig Haumann Péter formálja meg.

+ + +

Till Attila: Pánik

Fotó: Szabó Pál [origo]

Az ismert tévés személyiség első játékfilmje abszurd vígjáték, amely egy Zsuzsi nevű harmincéves nőről szól, aki egyszer csak pánikbeteg lesz és bekerül a Pánikklinikára, mégpedig egy ambiciózus terapeutanő karmai közé. Kérdés, hogy a falakon belül vagy kívül őrültebb-e az élet, ugyanis Zsuzsi "kinti" rokonai és ismerősei életvitele sem mondható teljesen normálisnak. A főhősnőt Gubík Ági játssza, akit eddig csak színházban láthattunk, a terapeutát pedig Schell Judit alakítja. Olvasd el riportunkat a film forgatásáról!

+ + +

Tímár Péter: Casting minden

Forrás: [origo]

A Csinibaba rendezője a Megasztár és Oláh Ibolya sorsa által ihletett, de nem konkrétan ezeket feldolgozó filmet készített: egy kereskedelmi televízió tehetségkutató-versenyt hirdet, amelyre a nevelőintézetben felnőtt Ormos Kati is jelentkezik. A tehetséges lány eljut Rezsőhöz, az egykor sikeres énekes-dalszerzőhöz, aki azonban egyáltalán nem jön lázba a lehetőségtől, hogy profi énekest varázsoljon Katiból. A lányt Oláh Ibolya, Rezsőt Kern András formálja meg a zenés vígjátékban.

+ + +

Tolnai Szabolcs: Fövenyóra

Forrás: [origo]

A szerb-magyar koprodukcióban készült film Danilo Kis írásain alapuló, szerteágazó, több nyelven zajló életrajzi történet, amelynek középpontjában a főhős identitáskeresése áll. A filmben szerb és magyar színészek is szerepeltek, utóbbiak közt volt Derzsi János, Döbrei Dénes és Lázár Kati is. Az operatőr Pohárnok Gergely, aki a Taxidermia kapcsán készült interjúnkban mesélt erről a filmről is.

A versenyben szereplő további nagyjátékfilmek:

Faur Anna: Lányok (Kritika, Interjú a rendezővel)
Hajdu Szabolcs: Off Hollywood (Kritika, Interjú a rendezővel)
Koltai Róbert:  Megy a gőzös (Interjú a rendezővel)
Novák Erik: Zuhanórepülés (Kritika)
Ragályi Elemér: Nincs kegyelem - PD emlékére
Szomjas György: A Nap utcai fiúk
Török Ferenc: Overnight (Kritika, Interjú a rendezővel)

A 39. Magyar Filmszemlén bemutatott filmek teljes listája a filmhun olvasható.

KAPCSOLÓDÓ CIKK