McGregor és Farrell gyilkossági ügybe keveredik

Vágólapra másolva!
Woody Allen harmadszor is Londonba látogatott, és ezúttal még amerikai színészeit is otthon hagyta. Ha szeretnéd megnézni a gyilkossági ügybe keveredő fivérek történetét, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess a Kasszandra álma című film premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.
Vágólapra másolva!

Woody Allen a Match Point és a Füles után harmadszor is Londonban forgatott, és most már annyira beépült a környezetbe, hogy amerikai színészt nem is szerepeltetett filmjében. A Kasszandra álma főszereplője két fiatal, munkásosztálybeli fivér, Ian és Terry, akik közül utóbbi komoly szerencsejáték-függőségben szenved. Tehetős nagybátyjuk egyszer csak olyan tervvel áll elő, amely megoldhatná anyagi gondjaikat: éppen csak meg kéne ölniük valakit.

A sötét humorú krimiben Allen saját magára nem osztott szerepet; a két főhőst Skócia és Írország legvonzóbb exporttermékei, Ewan McGregor és Colin Farrell alakítják. A nagybácsit Tom Wilkinson játssza, akit láthattunk többek közt A hálószobában című filmben, illetve nemrégiben az Ördögűzés Emily Rose üdvéért-ben is. Ian (McGregor) a film során szerelmes lesz egy színésznői karrierről álmodozó úrilányba, akit a vásznon most debütáló Hayley Atwell formál meg.

Allen utolsó három filmje nem csak a londoni helyszínben, hanem abban is hasonlít egymásra, hogy mindegyikben fontos szerepet játszik a gyilkosság. A komédia mestere ezzel kapcsolatban egy londoni sajtótájékoztatón elmondta, hogy "úgy jött ki a lépés, hogy a komikusi képességeim kerültek előtérbe, de akartam írni tragikus dolgokról is. Ahogy idősebb lettem, végre lehetőséget kaptam erre is. Sötét színben, pesszimistán látom az emberi sorsot és létet, ugyanakkor úgy vélem, ebben a mocsárban persze vannak elképesztően szórakoztató oázisok is".

Forrás: [origo]

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az A) válasz volt:

Zsigmond Vilmos volt a Kasszandra álma operatőre?

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt január 3-án csütörtökön 20 órára a Palace Mammut mozi 13-as termébe (1024 Budapest, Lövőház utca 2-6.):

Balicza Dóra, Balogh Anna, Bárdos Dóra, Barkoczi Péter, Berky Ágnes, Bodnár Gyula, Bodó László, Bokor Pál, Bósza Antal, Csattanó Csaba, Csetényi Lilla, Csőke Zoltán, Deme Rolf, Demkó Natália, Dervadelin Mária, Dobos Eszter, Dóczi Réka, Dudás Gergő, Érces Tamás, Farkas Attila, Farkas Vanda, Fekete Ivett, Gács Orsolya, Gombik Norbert, Győrffy Éva, Hajdu Csilla, Halla Tünde, Háló Enikő, Harhályné Varga Anita, Hugyecz Gábor, Husvéth Ágota, Jakobetz László, Jandó Viktória, Kaizer Miklós, Kaufmann Ildikó, Kerékgyártó Tamás, Kiss Anita, Kosiba Kriszta, Kovács Dalma, Kraxner Éva, Kurunczi Anita, Kvalla Tamara, Lábodi Szandra, Ladányi Kata, Lafkó Katalin, Lang Eszter, Lendvai Erzsi, Löwin Dávid, Lukács Laura, Magyar Gyula, Marinka-Tóth Anita, Miholics Bea, Molnár Zsuzsanna, Monory Csaba, Muha Gábor, Müller Máté, Nagy Ágnes, Nagy Vonnák Dóra, Neubauer Borbála, Pappné Táborosi Anikó, Pehi Anna, Penszki Nikolett, Pentelényi László, Pentelényi Pál, Pető Ricsi, Petrovics Gabriella, Plentner Katalin, Polaneczki Csaba, Preisz Anikó, Réger Zsuzsanna, Révai-Kiss Edina, Sándor Bernadett, Schuchtár Natasa, Simorda Balázs, Udvarnoky Zsófia, Ujlaki Emese, Vajas Krisztina, Vajda Boglárka, Vass Fanni, Vidumánszki Csilla, Wéber Róbert Márk

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne legyél szomorú, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!