Anamaria Marinca a mostanában Harry Potterrel foglalatoskodó David Yates 2004-es tévéfilmjében, a Sex Trafficben játszotta első külföldi szerepét. A lánykereskedelemről szóló remek tévédráma nyolc BAFTA-díjat söpört be és azon nyomban beindította a fiatal román színésznő nemzetközi karrierjét. Tavaly a fél világ megismerte az arcát, köszönhetően Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap című, cannes-i Arany Pálma-nyertes drámájának. A nyolcvanas években játszódó filmben Marinca döbbenetes átéléssel formálja meg Otiliát, az egyetemistalányt, aki barátnőjének segít illegális abortuszában. A Londonban élő színésznő a most zajló berlini filmfesztivál kilenc Shooting Star-jának egyike; a fiatal színészeket bemutató sajtótájékoztatót követően beszélgettünk vele.

- Hogyan esett rád a Sex Traffic alkotóinak választása, akkor már Londonban éltél?

- Akkor még Bukarestben éltem, és a Sex Traffic casting directora talált meg. Én a listájuk legvégén lehettem, mert mire hozzám eljutottak, már másfél éve keresték a megfelelő embert a szerepre. Akkor már csak két hét volt a forgatásig, úgyhogy a lehetőségeik végére értek. Aztán egyre több munkám lett Londonban, mert a Sex Traffic sikere után sok megkeresés jött, és már kéthetente jártam meghallgatásokra. A Hotel Babylon című sorozat egyik epizódjában szerepeltem, és miközben azt forgattuk, megismerkedtem Simon McBurney-vel (angol színházigazgató és színész, moziban legutóbb Az arany iránytű egyik epizódszerepében láthattuk - a szerk.), a legendás Theatre de Complicite művészeti igazgatójával. Kiderült, hogy épp szereplőket keres a Measure for Measure című előadásukhoz, és így hét hónapot a társulattal tölthettem. Utána visszamentem Bukarestbe, de folyton ingáztam a két város közt, ami senkinek sem volt kényelmes, és végül az ügynököm javasolta, hogy költözzek Londonba. Nemrég fejeztem be egy ötrészes tévésorozat forgatását, aminek az első részét most vasárnap adják majd le. Az a címe, hogy The Last Enemy és Robert Carlyle játssza benne a főszerepet. Legközelebb pedig Julie Delpy The Countess című filmjében leszek.

- A 4 hónap, 3 hét, 2 nap-ban sok a hosszú, vágás nélküli jelenet. Hogyan készültetek fel ezekre?

- Nem volt túl sok időnk próbálni, mert Cristian csak a forgatás kezdete előtt tíz nappal osztotta rám a szerepet, de végigvettük az összes jelenetet. Nagyon határozott elképzelése volt arról, hogy mit szeretne tőlünk. Minden reggel találkoztunk és próbáltunk. Nagyon érdekes munkafolyamat volt, mert előhozakodhattunk a javaslatainkkal, és sok mindent ott helyben megváltoztattunk. Cristian olyan rendező, aki valóban közös munkát folytat a színészeivel, kikéri a véleményüket. A sötét, nagyon érzékeny és nehéz téma ellenére csodásan éreztük magunkat a forgatás alatt, mindannyian közel kerültünk egymáshoz.

- A próbák alatt improvizáltatok is?

- A próbák alatt igen, de mire elkezdődött a forgatás, pontosan tudtuk, hogy mit fogunk leforgatni. Némelyik jelenetet többféleképpen is leforgattuk, de Cristian nagyon szigorúan kézben tartja a dolgokat.

- Milyen értelemben szigorú?

- A szöveget illetően. A nyelvhasználat mindig nagyon fontos, az határozza meg a figurát. A román anyanyelvűek számára Mr. Bebe beszédéből pontosan kiderül, hogy hova valósi és milyen neveltetésben részesült. Ezeknek az apró jellegzetességeknek nagy jelentőségük van, úgyhogy végig ragaszkodtunk a szöveghez. De amíg eljutottunk a végső verzióig, addig nagyon szabadok voltunk, sokféle megoldást kipróbáltunk. Színészként feladatom is, hogy kreatívan segítsem a rendezőt, én vagyok felelős a saját szerepemért, senki más nem fogja eljátszani helyettem. Amikor viszont már forgattunk, szóba sem jöhetett, hogy eltávolodjunk az eredeti jelentéstől.

Forrás: [origo]
Anamaria Marinca és Cristian Mungiu, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap rendezője

- Egy-egy jelenetet sokszor felvettetek vagy nagyon gyorsan dolgoztatok?

- Voltak olyanok, amiket sokszor felvettünk, például a vacsorajelenetet tizenhétszer, mert az technikailag nagyon nehéz volt. Vagy tíz ember ülte körül az asztalt és némiképp úgy dolgoztunk, mint egy zenekar, pontosan ki volt találva, hogy kinek mikor kell belépnie, és minden egyes alkalommal pontosan ugyanúgy vettük fel. Ilyen összehangoltan együttműködni és elérni azt, hogy végül úgy hangozzon, mintha normális beszélgetés folyna a vacsoraasztal körül, nem egyszerű.

- Számodra mi volt a legnehezebb a forgatás során?

- Az a hosszú éjszakai jelenet, ahol a táskámban van a magzat, amit ki kell dobnom. Érzelmileg nehéz volt a figura számára és az én számomra is, hiszen én vagyok, én voltam Otilia. A cselekedetem súlyát néha már nem tudtam elviselni. Nyilván a nézők is belegondolnak a történtek erkölcsi vonatkozásaiba, annak ellenére, hogy nem mentünk bele ezeknek a témáknak a boncolgatásába. Ott és akkor ez csak egy megoldandó gyakorlati probléma Otilia számára, de az élete során később majd szembe kell néznie a döntésével. A lényeg persze az, ami a közönségben játszódik le, amikor látják, hogy min kellett keresztülmenniük az embereknek egy ilyen rezsimben, ahol megfosztották őket a szabad döntés lehetőségétől.

- A method acting (Sztanyiszlavszkij módszere alapján kifejlesztett, az érzelmek átélésén alapuló színészi megközelítés - a szerk.) technikáját alkalmazod?

- Nem. Minden szerepet másképp közelítek meg a rendezőtől, magától a szereptől és a kettő dinamikájától függően. Romániában tanultam a szakmát, ahol elsajátítottam a Sztanyiszlavszkij-módszer alapjait is. Simon McBurney-vel a fizikai színjátszást gyakoroltuk és már hét éve dolgozom a francia színész-rendezővel, Christian Benedettivel is, úgyhogy sok különböző hatás ért. Az ösztöneimben bízom.

- Ért valamilyen meglepetés a forgatás során, történt veled olyan dolog, amire nem számítottál?

- Azt hiszem, néha az ember saját magát lepi meg a legjobban. Nőként és színészként is új dolgokra leltem most. Mindig lapulnak olyan dolgok az ember mélyén, amikről nem tud, vagy amikkel nem törődik, és amik hirtelen felszínre jönnek a szituáció miatt, amibe az ember belekerül. Nekem például korábban sosem kellett elgondolkodnom az anyaságon. Nem tudtam, hogy milyen érzés lesz meglátni a magzatot a fürdőszoba padlóján, illetve elképzelni, ugyanis a magzat nélkül kellett eljátszanom a jelenetet, mert nem díszletben, hanem egy valódi helyszínen forgattunk, ahol nem volt elég hely a fürdőszobában a kamerának, a magzatnak és nekem. Ott, abban a pillanatban kellett magam előtt látnom a magzatot, elhinnem és elhitetnem másokkal is.

Forrás: [origo]
Anamaria Marinca a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmben

- Ezt lehet egyáltalán gyakorolni?

- Elképzelhető, hogy lehetett volna tükör előtt gyakorolni, de én nem nézek túl gyakran tükörbe. Az pedig különösen nehezemre esik, ha a vásznon kell megnéznem magamat. Szóval gondolni kell rá, és a gondolat energiáját felhasználni. Megtanultam, hogy a kamera látja a gondolataimat. Ha mentális értelemben a megfelelő helyen van az ember, akkor az kívülről is látszik. Nem a forma a lényeg, hanem a tartalom. Amikor ott vagyok, próbálom megteremteni magam számára a megfelelő atmoszférát, aztán egyszerűen csinálom.

- Tehát utálod megnézni a saját filmjeidet?

- Igen, mert közben minden alkalommal újra végigjátszom az egészet. A testem ugyanúgy működik közben, minden lélegzetvétellel újraélem. Ráadásul hiperkritikus vagyok magammal szemben és ilyenkor viszontlátom a hibáimat.

- Csak magaddal szemben vagy kritikus vagy másokkal szemben is?

- Másokkal szemben igyekszem a pozitív kritika eszközével élni. Úgy érzem, elég nagyvonalú vagyok más színészekkel szemben és nyoma sincs bennem az irigységnek.

- Van olyan színész, akit példaképednek tekintesz?

- A szüleim a példaképeim. Apukám nagy hatással volt rám, mert négy éven át tőle tanultam a színművészeti egyetemen. Nagyon fontos szerepet játszik az életemben Christian Benedetti, akit a mentoromnak tekintek és Simon McBurney is, és persze Cristian Mungiu, aki nagyban hozzájárult a szakmai fejlődésemhez. David Yates pedig az első volt, akivel filmen dolgoztam és aki megbízott bennem. Sosem leszek képes megfelelően kifejezni a hálámat azért, hogy meglátott bennem valamit és megkockáztatta, hogy nekem adta az egyik főszerepet abban a nagyon bonyolult drámában. Minden ott kezdődött.

Bujdosó Bori
Berlin, Németország