Berlinale: Kreativitás kontra kommersz

2008.02.18. 0:06

Szombat este Michel Gondry Be Kind Rewind című komédiájával véget ért az 58. Berlini Filmfesztivál. A zárófilm aranyosan idétlen, de legalább Gondry, ez az elnéző lelkesedés pedig a fesztivál egészére is rávetíthető: a versenyprogram gyér és öreges, de legalább Berlinben van. Összefoglalónkban búcsút intünk a német fővárosnak, ahol az elmúlt másfél hétben megfordult Madonna, Nagy Zsolt, Penelope Cruz, Mike Leigh, Szabó István, Natalie Portman és a Rolling Stones is.

Be Kind Rewind - Szeresd a rendezőt, ha a filmet nem sikerül

A szombat reggel 9-re időzített utolsó sajtóvetítést már nem is a fesztiválpalotában tartották, annyira megfogyatkozott a másfél hét alatt szinte minden vetítést teltházassá duzzasztó nemzetközi vendégsereg. A Be Kind Rewind pedig nagyon ráfért azokra, akik lelkiismeretesen végignézték a versenyprogram számtalan melodrámáját és háborús megmondófilmjét. Az Egy makulátlan elme örök ragyogása rendezője újabb fantáziadús, ám meglehetősen gyermeteg történetet álmodott a vászonra: egy videótéka alkalmazottja (Mos Def) és habókos haverja (Jack Black) egy nukleáris baleset következtében letörlik a kölcsönző összes videokazettájának tartalmát, majd úgy mentik a menthetőt, hogy minden filmet újraforgatnak, a Szellemirtók-tól a Miss Daisy sofőrjé-ig. Kinek jó hír, kinek kevésbé, de mindez pont olyan baromság, mint amilyennek hangzik, és sokkal több rokonságot mutat Gondry korai Björk videoklipjeivel, mint az Egy makulátlan elme... és Az álom tudománya intelligens bájával. A francia mester maga is elismerte, hogy korábbi alkotásai közül talán egyedül a David Chappelle komikus Block Party-ját megörökítő dokumentumfilmmel hozható összefüggésbe a New Jersey-i kisváros szeretetreméltóan, ám irreálisan naiv világa.

Természetesen messziről világlik a gerilla filmkészítés és a független szellem éltetése (a szentimentális finálé egyenesen a 00-s évek Cinema Paradisó-ja címre aspirál), bár sztárok szerepeltetésével és hollywoodi stúdióháttérrel mindez paradox üzenet, ahogyan a rendező maga is beismerte a sajtótájékoztatón. Gondry egyébként jött, beszélt, beszélt, beszélt és mindenkit lehengerelt, olyannyira, hogy még erős közepesre sikeredett filmje is megszépült utólag. Különleges élmény egyébként is, hogy minden felhozható negatívumra azelőtt értelmes és teljesen elfogadható magyarázatot kapjon a kritikus, mielőtt leírná. Hiába sírom így vissza a rendező Gondry - forgatókönyvíró Charlie Kaufman álompárost az Egy makulátlan elme... idejéből, lehetetlen nem azonosulni azzal az őszinte reakcióval, hogy "Saját egyéniségem van és ahogy öregszem, egyre kevésbé tudom más erős egyénisége alá rendelni. Szeretném a magam történeteit megírni, még azon a megszégyenítő áron is, hogy alulmaradok a Charlie-val való összehasonlításban.". Kolléganőm, Mesterházy Lili kérdésére (Milyen célközönségre számít a film készítése közben?) pedig azt is bevallotta, hogy ezúttal például folyton a volt barátnője járt az eszében, akinek a filmben elsőként újraidétlenkedett Szellemirtók a kedvenc vígjátéka, de egyébként örök érvényű tanáccsal is szolgált: "Reménykedhetsz, hogy másoknak is tetszeni fog, de alapvetően az a fontos, hogy legalább magadnak tetsszen.".

Versenyprogram - Könnyek helyett öldöklés

A zárófilm bemutatása előtt jelentették be az idei fesztivál kitüntetettjeit, melyekről már tegnap beszámoltunk, bár azt még egy nappal később sem értjük, hogy a brazil drogelhárító elitkommandó Rambó-ra hajazó kalandjai (Tropa de Elite) hogyan csíphették meg a fődíjat. Az elsősorban látványos akciójeleneteivel és lendületes tempójával hódító film fogadtatása enyhén szólva is ellentmondásos; sokan azt sem értették, hogy mit keres a versenyprogramban, mások pedig egyenesen szélsőjobboldali propagandának bélyegezték - nekik valószínűleg elkerülte a figyelmüket, hogy a sajtótájékoztatón a rendező, José Padilha a kábítószerek széleskörű legalizálását javasolta a brazíliai nyomornegyedek drogháborúinak megoldására. Azon viszont nincs mit csodálkozni, hogy Costa-Gavras hatfősre csökkent zsűrijének (Sandrine Bonnaire és Susanne Bier az utolsó pillanatban lemondták részvételüket) elege lett az életközépi válságból és gyermekkori traumákból táplálkozó pocsék melodrámákból, hiszen idén se szeri, se száma nem volt az effélének a fő szekcióban (Black Ice, Gardens of the Night, Lady Jane, Fireflies in the Garden).

Forrás: EPA
Paul Thomas Anderson és két medvéje


A legtöbben (mi is) a legjobb rendezői vagy a legjobb főszereplőnői szobrokat begyűjtő filmek készítőinek adták volna az Arany Medvét is, Paul Thomas Anderson (Vérző olaj) és Mike Leigh (Happy-Go-Lucky) filmjei ugyanis klasszisokkal kiemelkedtek a versenyprogramból. A Daniel Day Lewis jutalomjátékáról elhíresült 8 Oscarra is jelölt olajeposzt azonban már agyondíjazták szerte a világon, így várható volt, hogy Paul Thomas Anderson nem most nyeri el második Arany Medvéjét (2000-ben itt diadalmaskodott a Magnólia is). Mike Leigh esetében azonban szép sikernek minősült volna, ha a Happy-Go-Lucky a cannes-i (Titkok és hazugságok, 1996) és a velencei (Vera Drake, 2004) fődíjak után végre a harmadik fontos európai fesztivált is leigázza. Mindegy, már az is felejthetetlen, hogy idén Berlinben a lehangoló szociodrámák mesterének első komédiáján nevettünk a legtöbbet. 

Mellékszekciók - Madonna és a huligánok

Ha már a nevetésnél tartunk, nem hittem volna, hogy Madonna nevét egyszer is leírom majd Mike Leigh-vel egy mondatban, de bizony a legszerethetőbb és legmókásabb figurákat az ő két londoni tablójukban láthattuk. A popdíva rendezői bemutatkozása (Filth and Wisdom) nyilván tizedekkora figyelemnek sem örvendett volna (én konkrétan csak a negyedik vetítésére fértem be) ha nem előzi meg három évtizednyi zenei legendárium, bár színésznői próbálkozásai és férje tovatűnt rendezői karrierje épp a negatív előítéleteket erősítették. A végeredmény helyenként suta és erőltetett, de nem nélkülözi az öniróniát, és biztató karrierváltást jelenthet ha Madonna egyszer végleg megunná a lila tornadresszekben ugrándozást.

Forrás: EPA
Madonna a Filth and Wisdom díszbemutatóján


A Panorama szekció természetesen nem csak Madonnáról szólt; láttunk a Besame mucho dallamaira tobzódó szerb verőembereket (Love and Other Crimes), egy Moszkvában csellengő sellőlányt (Rusalka) és a transszibériai expresszen matrjoska babákban port csempésző szélhámosokat (Transsiberian) is A gépész rendezőjének új filmjében. Az "egy kis kultfilm utáni legígéretesebb folytatás" cím azonban mégsem Brad Andersont illeti, hanem a Kényszerszünet című korrekt krimikomédia rendezőjét, John Crowley-t, aki a Boy A-vel talán az egész Berlinale legkellemesebb meglepetését okozta. Főhőse, Jack (Andrew Garfield) 12-13 évesen elkövetett egy szörnyű bűntényt és börtönbüntetése letöltése után új helyen, új néven próbál mindent elölről kezdeni, beilleszkedni és barátokat szerezni, miközben egy percig sem éli bele magát, hogy hosszú távon is megérdemli új életét. A néző szemében abszolút tiszta lappal indul és bár fokozatosan megismerjük sötét múltját, az alkotók szerencsére nem nyúlnak a sokkoló flashback-finálé eszközéhez. Álláspontjuk egyértelmű, de nem kecsegtetnek azzal, hogy az igazságszolgáltatás bélyege lemosható. Ez az üzenet éppen annyira hihető és realista, mint környezetének reakciója a titok kipattanásakor vagy Jack első bulizós élménye (felejthetetlen jelenet!) és esetlenkedő első randija. A Gyávák és hősök-ben Robert Redford tenyérbemászó patronáltját alakító Garfield itt döbbenetesen hiteles és megérdemli, hogy az idei Berlinale legnagyobb felfedezettjének kiáltsuk ki - annak ellenére is, hogy a Shooting Star program európai reménységei (köztük Nagy Zsolt és Anamaria Marinca) közül az első napokban indoklás nélkül kiszállt.

Forrás: [origo]
Andrew Garfield a Boy A című filmben


Érdemes megemlíteni még a Generation 14plus elnevezésű ifjúsági mellékszekciót, melynek fődíjasát, a The Black Balloon-t Bujdosó Bori kolléganőm is méltatta. Én tegnap még az Isten városa kvázi-folytatását, a Cidade dos Homens-t tudtam elcsípni ebből a programból, ami persze sehol nincs a 2002-es nagytesóhoz képest, de jellemábrázolásban még így is lazán veri az Arany Medve-díjas, fentebb taglalt Tropa de Elite-et

Sztárok - A rock fenegyerekei és Hollywood istennői

Ha a filmek hagytak is kívánnivalót maguk után, sztárokból nem volt hiány a berlini vörös szőnyegeken. A nyitógálán például nem elég, hogy Martin Scorsese filmjét mutatták be (a Shine A Light című Rolling Stones-koncertfilmet), de maguk a rockdinoszauroszok is tiszteletüket tették. A fesztiválpalota körül ekkor tapasztalt őrjöngést már csak az tudta felülmúlni, amikor Madonna közeledtének hírére még az újságírók is vadállattá változtak. Sokat vádolják a pop nagyasszonyát azzal, hogy fiatal tehetségek vérét szívja, de amikor a filmjében főszerepet vállalt Eugene Hutz (a Gogol Bordello frontembere) még a premier után négy nappal is készségesen pózolt a szocreál ismétlőmoziban, nehéz volt nem észrevenni, hogy ebből az egymásratalálásból bizony mindkét fél ugyanannyira profitált.

Forrás: EPA
Eugene Hutz (bajuszos férfi gitárral) a Filth and Wisdom díszbemutatóján


Hasonlóan leradírozhatatlan jó arc volt az idei fesztivál rendezvényeiről Tilda Swinton, aki fergetegeset alakított Erick Zonca road movie-jában (az amerikaiak utálták, mi épp ellenkezőleg), majd átruccant Londonba nyerni egy BAFTÁ-t (a Michael Clayton-beli mellékszerepléséért), de a melegfilmek Teddymackó-átadóján már újra a német fővárosban pávázott egy elképesztő rózsaszín lebernyegben és Derek Jarman emlékének tisztelgett egy dokumentumfilmmel. Bizarr műalkotásnak minősülő cipőviselete éppúgy szóbeszéd tárgya lett, mint 29 éves kísérője, akit jóval idősebb régi élettársa (és gyermekei apja) mellett tart.

Forrás: EPA
Tilda Swinton a Julia című film sajtótájékoztatója előtt


Karizmában mindenesetre sokat tanulhatnának tőle Hollywood fiatal sztárocskái, például a harmatgyenge kosztümös drámájukkal Berlinben haknizó Natalie Portman és Scarlett Johansson. Dicséret illeti azonban a glamúr terén a hatvanas évek európai színészistennőit idéző Penélope Cruz-t, aki az Elegy-vel végre bebizonyította, hogy angol nyelven is képes ütős alakítást nyújtani, és ezzel ő lett a kivétel azon szomorú szabály alól, hogy a hollywoodi sztárok bármilyen pocsék filmmel helyet kaphatnak a berlini programban, csak hozzák a hírverést.

+ + +

Az [origo] filmklub stábjának értékelése a versenyben és az egyéb szekciókban szereplő filmekről: (*: rettenetes - *****: kihagyhatatlan, X: nem látta)

Bujdosó Bori

Mesterházy Lili

Onozó Róbert

Varga Ferenc

Versenyfilmek

 

Ballast

X

****

X

***

Bam gua Nat

***

X

X

****

Be Kind Rewind

X

****

***

X

Caos calmo

X

X

**

X

Elegy

***

X

****

****

Fireflies in the Garden

**

X

*

**

Gardens of the Night

X

X

X

**

Happy-Go-Lucky

*****

***

****

****

Il y a longtemps que je t'aime...

**

****

X

****

Julia

***

X

****

****

Katyn

X

X

****

X

Lady Jane

**

X

X

***

Sparrow

***

X

**

***

Musta Jää

*

X

*

**

Restless

**

X

X

X

Standard Operating Procedure

X

**

X

X

The Other Boleyn Girl

***

*

**

*

There Will Be Blood

*****

X

*****

****

Tropa de elite

X

X

***

***

Zuo You

***

X

X

***

Egyéb bemutatók
Boy A

****

X

*****

*****

Cidade dos Homens

X

X

****

X

Filth and wisdom

***

***

***

***

Rusalka

***

X

**

***

A Jihad for Love

X

X

****

X

Transsiberian

***

X

***

***

Flipping Out

X

****

X

X

No Bikini

X

*****

X

X

Piao Lang Qing Chun

X

****

X

X

Derek

***

X

X

X

The Black Balloon

****

X

X

X

Love and Other Crimes

X

X

*

X




KAPCSOLÓDÓ CIKKEK