Madonna áldásával

2008.02.29. 17:25

A popzene császárnője húsz éve sikertelenül próbálja meghódítani a mozi világát; egy rászabott életrajzi musical (Evita) és egy rászabott romantikus komédia (Kétségbeesve keresem Susant) kivételével minden filmje bukás volt. Az ötvenéves sztár persze nem adja fel, a hetekben a berlini filmfesztiválon mutatta be első rendezését Filth and Wisdom címmel, az eredményről már tudósítottunk, most pedig áttekintjük azon filmrendezők névsorát, akik Madonna-klipek rendezésével törtek be a köztudatba és befolyásolhatták a popbálvány rendezői látásmódját.

5. Brett Ratner (Beautiful Stranger)

Madonna: Beautiful Stranger

Brett Ratnert sikk utálni Hollywoodban, mert rövid idő alatt iszonyatosan gazdag lett iszonyatosan gagyi filmekkel, ráadásul két remek filmfranchise-ba is belekontárkodott vállalható, de abszolút felejthető harmadik részekkel (Vörös sárkány, X-Men 3). Egy kvázi-folytatásban működött együtt Madonnával is, hiszen a második Austin Powers-hez készült klip felér egy mini harmadik résszel. Mike Myers és Madonna között tombol a félig komoly szexuális feszültség és a nóta is lényegesen fülbemászóbb, mint a pár évvel későbbi James Bond betétdal (Die Another Day). Ratner időközben lekattant a videoklip készítésről, de a zene világát nem hagyja cserben; következő nagyobb dobása Frank Sinatráról szól a legenda inasának (Chris Tucker) szemein keresztül, ezen kívül a New York, I Love You szkeccsfilmhez is hozzájárul egy darabkával, ami talán hozzásegíti, hogy komolyabban vegyék rendezőként, mint Madonnát színésznőként.

Rattner a moziban: Chris Tucker megküzd egy óriáskínaival

+ + +

4. Mark Romanek (Rain, Bedtime Story)

Madonna: Bedtime Story

A hangzatos Erotica és Sex címeken futó katasztrófa-időszakból a túlfűtött album ötödik kislemeze és az ahhoz készült klip rángatta ki Madonnát. Az új frizura és a visszafogottabb imidzs önmagában még nem ért volna semmit, ha nem a David Fincher Propaganda Filmsjének támogatását élvező reklámfilmes, Mark Romanek veszi kezelésbe. Romanek rendezte a kilencvenes évek leglátványosabb klipjeinek tetemes hányadát, elég csak Lenny Kravitz Are You Gonna Go My Way-ére, Jay Z 99 Problems-jére, Fiona Apple Criminal-jére, a Nine Inch Nails-től a Closer-re vagy a hollywoodi stúdiófilmek költségvetését meghazudtoló Michael és Janet Jackson duettre (Scream) gondolni. Ő volt az első, aki rendezői életműdíjat kapott az MTV-től, Madonnával való második együttműködése (Bedtime Story) pedig bekerült a New York-i Modern művészeti múzeum állandó kollekciójába. Filmrendezői debütálása nem robbant óriásit, de Robin Williamst kilökdöste a jóságos komikusi skatulyából és okozott pár hátborzongató pillanatot. Úgy tűnt, hogy a The Wolfman repíti fel Hollywood rendezői A-ligájába, de egy hónapja váratlanul otthagyta a Benicio Del Toro és Emily Blunt főszereplésével készülő projektet és inkább régi szívügyét, az A Cold Case című thrillert forgatja le.

Romanek a moziban: Sötétkamra - Robin Williams, az örök nevettető

+ + +

3. Alek Keshishian (Egy ágyban Madonnával - Truth or Dare, This Used To Be My Playground, I'll Remember)

Madonna: Like a Virgin (Egy ágyban Madonnával-verzió)

Alek Keshishian nem csak egy videóklipet, hanem egy egész filmet rendezhetett meg Madonnával, ráadásul nem Madonnával, a rossz óment jelentő színésznővel, hanem Madonnával, a világ legsikeresebb énekesnőjével. A The Blonde Ambition turné botrányos és intim pillanatait megörökítő koncertvideó a Michael Moore előtti időszak legjövedelmezőbb dokumentumfilmje, ami kreatív csúcspontján csípte el a kúpcicijű táncosok között masztizást imitáló és Warren Beatty-t, Kevin Costnert és Antonio Banderast is megvadító szupersztárt. A jó kapcsolat megmaradt és Madonna Keshishiannak adta egyik legborzasztóbb számát (I'll Remember) a magyarul hasonlóan rémesen hangzó Tanulj, tínó! főcímdalának. Főcímdalt adományozott Madonna saját színészi karrierje kevés sikeres pillanatának egyikéhez is, a Micsoda csapat! balladájának Alek rendezte a szokatlanul szolid és konzervatív klipjét. A mozis karrier lassan, de biztosan folytatódik: még látható a magyar mozikban a Szerelem és egyéb katasztrófák című szinglifilm olyan cifra történettel (a lány össze akarja hozni a melegnek hitt fiút a tényleg meleg lakótársával, de a nem meleg fiú persze a lányt akarja), ami egy 80-as évekbeli Madonna-klipnek is becsületére vált volna. 

Keshishian a moziban: Szerelem és egyéb katasztrófák - egy ágyban Brittany Murphyvel

Előző
  • 1
  • 2
Következő