Vágólapra másolva!
Itt a tavalyi év egyik legsikeresebb, legaranyosabb amerikai vígjátéka, David Cronenberg újabb sötét kirándulása Mortensennel és egy számítógépes grafikával dúsított látogatás az őskorba. Emellett jut még nekünk zenés dokumentumfilm és egy francia blődli is.
Vágólapra másolva!

Juno - 2007

Miről szól? A középiskolás Juno véletlenül teherbe esik haverjától, Paulie-tól, és úgy dönt, megszüli a gyereket, de odaadja egy párnak, akiknek nem lehet sajátjuk.

Ki a rendező? Ez a kedves vígjáték Jason Reitman (Thank You for Smoking) második nagyjátékfilmje.

Kik a szereplők? Junót a Cukorfalat-ból ismert Ellen Page játssza, Paulie-t az Arrested Development és a Superbad Michael Cerája alakítja. Az örökbefogadó anya Jennifer Garner, az apa Jason Bateman (A királyság, Füstölgő ászok).

Kinek ajánljuk? Ha nem irritál, hogy minden szereplő hiperszellemesen beszél, jól fogsz rajta szórakozni.

Mit mond az író a filmről? Sok minden történt Diablo Codyval azóta, hogy elvégezte a katolikus gimnáziumot. Volt szexipari szakmunkás, újságíró és szabadszájú blogger, írt könyvet, legutóbb pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kezdő létére hazavitte az Oscart a Juno forgatókönyvéért. Olvasd el interjúnkat a film forgatókönyvírójával!