Részidős szerető, főállású barát

Vágólapra másolva!
Mostanság az utcán sétálva folyton a Juno főcíme alatt szóló kedves kis dalocskát dúdolgatod magadban? Ha igen, akkor mindenképp játssz velünk, hogy megnyerhesd CD-n a film zenéjét!
Vágólapra másolva!

Még nem sok telt el az évből, de szinte biztosak vagyunk benne, hogy az év filmzenéje címet a Juno zenéje nyeri el idén. A tüneményes vígjáték soundtrackjén tizenkilenc aranyos nóta található, többek közt a Belle & Sebastiantól, a Velvet Undergroundtól, a Sonic Youth-tól és főképp Kimya Dawsontól, aki a The Moldy Peaches nevű zenekar egyik alapítótagja.

A penészes barackok zenéje a Juno főszereplőnőjének, Ellen Page-nek köszönhetően került a filmbe, amikor ugyanis a rendező, Jason Reitman megkérdezte, hogy szerinte Juno mit hallgat, egyből rávágta, hogy Moldy Peaches-t. Reitman később megismerkedett Dawsonnal, aki több dalt is a rendelkezésére bocsátott, így végül hat Kimya Dawson és egy The Moldy Peaches szám is található a lemezen.

A legfontosabb ezek közül persze az Anyone Else But You (a cikk címe is innen származik), amelyet a film zárójelenetében Michael Cera és Ellen Page ad elő. Reitman a CD borítójára írt kis üzenetében megosztja velünk, hogy milyen különleges élmény volt - nem csak a technikai nehézségek miatt - ennek felvétele: ezt forgatták a legutolsó napon, és ahogy Cera és Page befejezték a dalt és megcsókolták egymást, Reitman azt vette észre, hogy a stábtagok többségének szemébe könny szökkent.

Forrás: [origo]
Michael Cera és Ellen Page előadják az Anyone Else But You-t

Ha szeretnéd megnyerni a Juno filmzenéjét CD-n, nem kell mást tenned, mint megválaszolni az alábbi kérdést, s a helyes választ a lakcímeddel együtt elküldeni a [email protected] címre. A levél tárgya "Juno-játék" legyen, egy olvasó csak egy választ küldhet be.

Melyik három együttes Juno kedvence a filmben?

A helyes megfejtést beküldők közül 3 játékost sorsolunk ki, akik megnyerik CD-n a Juno filmzenéjét.

A játék egyfordulós, ideje: 2008. március 21. - április 6. A sorsolásra 2008. április 7-én kerül sor. A játékban az [origo] Zrt. munkatársai nem vehetnek részt, a nyerteseket e-mailben értesítjük.

Amennyiben kérdés merült volna fel benned a játékkal kapcsolatban, azt itt felteheted.