Elhunyt Charlton Heston

Vágólapra másolva!
Szombaton éjszaka elhunyt Charlton Heston, Oscar-díjas amerikai színész. Heston a filmvásznon Mózesként, Ben Hurként vagy Richelieu bíborosként vált ismertté, a civil életben pedig polgárjogi és háborúellenes aktivistaként, később a szabad fegyvertartásért küzdők szószólójaként szerzett hírnevet.
Vágólapra másolva!

Életének 84. évében, Beverly Hill-i otthonában szombaton elhunyt Charlton Heston amerikai színész - közölte Bill Powers, a család szóvivője. A hollyvoodi legenda, aki az 1950-1960-as években többek között Ben Hurt, Mózest, Michelangelót, Cidet és más hősöket alakította a filmvásznon, szombat éjjel hunyt el, mellette volt felesége, Lydia - mondta Powers. A halál okát nem közölte, és további részleteket sem kívánt elárulni.

Az 1924-ben született Charlton Heston az '50-es, '60-as évek kosztümös szuperprodukcióinak kedvelt főszereplője volt. Első nagy sikere az 1952-es Tízparancsolat volt, amelyben Mózest alakította, 1960-ban a Ben Hur című filmben nyújtott alakításáért pedig a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat kapta. A '70-es években Richelieu bíborost alakította Richard Lester Dumas-adaptációiban: A három testőr, avagy a királyné gyémántjai és A négy testőr, avagy a Milady bosszúja című filmekben.

A filmen kívül az életben is gyakran vállalta a vezér szerepét: elnöke volt a Színészek Céhének és az Amerikai Filmintézetnek, és részt vett az 50-es évek polgárjogi mozgalmában is. Heston aktív politikai tevékenységet folytatott: ellenezte a vietnami háborút, felemelte a szavát a faji megkülönböztetés ellen. Ugyanakkor heves bírálatokat kapott, mert aktívan támogatta az amerikaiak fegyverviseléshez való jogát: 1998 és 2003 közt ő volt a négymillió fegyvertartót tömörítő Nemzeti Lőfegyver Szövetség elnöke.

A legemlékezetesebb jelenet: a kocsiverseny a ben Hurból