Titanic: Csak a japán bringák

Mi történik ha összeeresztünk négy gimis japán lányt, a nyakukba akasztunk pár gitárt és kitaszigáljuk őket az iskolai rock fesztivál színpadára, anélkül hogy bármelyikük is le tudna rendesen játszani egy számot?

A Linda Linda Linda felirat előtt a nyitójelenetben egy videokamerába beszélő diáklányt látunk, aki mint egy bemondó jelenti, hogy elkezdődött az utolsó fesztivál a gimiben. Tőle elbúcsúzunk és belecsöppenünk a sulis rock bulira készülő lányzenekar életébe, ami éppen feloszlani készül.

A gitáros Moe (Shione Yukawa) eltörte a kezét röpladázáskor és ez elindította a veszekedést a két alapító tag, a dalszerző-énekes Rinko (Takayo Miomura) és a billentyűs Kei (Yu Kashii) között. Rinko kilép a zenekarból, cserbenhagyva Kei-t, a dobos Kyokot (Aki Maeda - Battle Royale) és a basszeros Nozomit (Shiori Sekine - aki egyébként az életben is zenél).

A film cselekményszála ezen fut és mondhatnánk azt is, hogy elég hamar meg is akad egy ponton, de ahogy már a fiatal rendezőtől, Yamasitától megszokhattuk, zseniálisan transzformálja át az eseménytelent jeleneteket mozgalmassá és hihetetlenül sodróvá. Sokkal inkább a hangulatot használja építőelemként, mintsem a sztorit. Korábbi filmjeinek szereplői céltalanul lézengő fiatalok, akiknek nincs jobb dolguk, mint sétálni vagy egy helyben ücsörögni, a Linda Linda Linda már ezen túllendülve sokkal inkább narratívabb.

A film hemzseg a lenyűgöző képektől, ami nemcsak a japán filmek sajátos világának köszönhető, hanem a kevés, ámde gyönyörű színek játékának és a beállításoknak. Yamasito egyik sajátos kompozíciója közé tarozik a statikus háttér és mozgó előtér - vagy vice versa - kontrasztja, miközben ezt geometrikus tág keretbe teszi, teret adva ezzel a karaktereinek (fel)lélegezni.

A film címét egy nyolcvanas évekbeli The Blue Hearts névre hallgató pop-punk zenekar ismert slágere adja, ami sokszor fel-felcsendül. Először akkor hallhatjuk, amikor már Rinko nélkül bandáznak a lányok a próbateremben és a régi zenék és magazinok közt keresgélnek. Kei betesz a magnóba találomra egy kazettát és elindul a Linda Linda Linda. Ahogy meghallják az első dallamot, rögtön együtt pattognak rá és éneklik, majd úgy döntenek, hogy nem saját számot fognak játszani, hanem inkább ezt fogják feldolgozni a fesztiválra.

Énekesre viszont még szükségük van, mert Kei úgy dönt, ő inkább csak a gitárnál lesz és az éneket már nem tudja bevállani. Kinn ülnek a suli előtt és megbeszélik, hogy az első ember aki szembejön, ő lesz a negyedik tag. Így épül be közéjük az addig szörnyen magányos Son (Doona Bae - A bosszú ura), a koreai cserediák, aki szinte alig beszél japánul és vitathatatlanul ő a legviccesebb alakja a filmnek, ami nemcsak az előbb említett nyelvi okokból adódik, hanem sokkal inkább a személyiségéből fakad, a semmibe révedő és állandóan kétségbeesett tekintete és testtartása egyszerűen felejthetetlen. A fesztiválig csak néhány nap van hátra, így igyekeznek minél többet próbálni órák után a suli próbatermében, vagy egymásnál találkoznak ahol csak csendben tudnak zenélni de legalább együtt vannak, kajálnak, nevetnek meg álmodoznak.

Ezekbe a próbákba belekukkantva hallhatjuk újra és újra a dalt, ami minden alkalommal egyre jobb lesz. Nem kell megijedni, nem arról a mechanizmusról szól a film, hogy hogyan válnak minél jobb zenésszé a lányok, sokkal inkább a barátságról, a gimiről és a girly rock and rollról.

A Linda Linda Linda című filmet április 13-án vasárnap 18 órakor vetítik a Toldi moziban.