Titanic: Kellemes kis AIDS-film

2008.04.08. 19:30

André Téchiné Szemtanúk című filmje furcsa egy darab: kőkemény, ólomnehéz témát választ, amit aztán nem tud vagy nem akar kellő komolysággal és főleg mélységgel megvizsgálni. A nyolcvanas évek közepén a semmiből előtörő, a homoszexuális közösséget egyik napról a másikra pestisként megtizedelő AIDS-ről van szó, arról az időszakról, amikor sokan akkor hallottak először a betegség létezéséről, amikor kiderült, hogy megkapták, és pár hónap múlva már halottak voltak. Téchiné egy ilyen történetet mesél el egy házaspárról (Emmanuelle Béart és Sami Bouajila), idősebb barátjukról (Michel Blanc) és annak fiatal, plátói szerelméről (Johan Libéreau). A film évszakok szerint három felvonásra tagolódik: a gondtalan nyárban kezdődik, a halált hozó télben jut el a tetőpontjára és a következő nyáron fejeződik be békés boldogságban.

Forrás: [origo]
Jól elvannak: Johan Libéreau, Michel Blanc és Emmanuelle Béart a filmben

Talán Téchiné ott rontotta el, hogy mindvégig az lebegett a szeme előtt, hogy egy korszak jellemző problémáját ábrázolja, és nem fordított elég gondot arra, hogy valószerű figurákon keresztül, árnyaltan közvetítse üzenetét. A film első szakaszában a kellemesen szórakozó, kívánatos figurákat csak elnézegetjük, de egyiküket sem ismerjük meg igazán, ezért amikor bekövetkezik a mindegyiküket érintő tragédia, nehéz elhinnünk, hogy ezek a sematikus alakok mégiscsak érző lények. Még így is a film középső szakasza a legerősebb, ha haldoklik előttünk valaki a vásznon, az akkor is megrendít, ha nem ismerjük. Tél végére az egyik főhős meghal, aztán újra eljön a nyár, és a többiek élik tovább az életüket. Mindenki jobban megbecsülni, amije van, mint előtte, de nem ilyen sovány tanulságokért, hanem igazi érzelmekért jár az ember moziba, azokat viszont most sem kapunk: se a túlélés megkönnyebbülése, se a túlélés lelkifurdalása nem jön át. Lehet, hogy Téchiné attól félt, hogy egy igazi drámával elriasztja a nézőket, csinált hát egy felszínes kis tévéfilmet, amiben a címmel ellentétben felületes szemlélők vannak csak, és jobb híján mi nézők is azok maradunk.