Vágólapra másolva!
Ha kapásból netán nem is ugranak be a filmjei, arcról egész biztosan ismered. Ő Adam Goldberg, akit akkor hívnak, ha egy cuki, neurotikus zsidó srácra van szükség.
Vágólapra másolva!

Név: Adam Goldberg

Született: 1970. október 25. (Santa Monica, USA)

Nemzetiség: amerikai (amerikai zsidó apa és ír, német és francia felmenőkkel rendelkező katolikus anya gyermeke)

Miért imádjuk? Woody Allen és Ben Stiller után talán ő a harmadik legismertebb színész, aki komikusi minőségben rendszeresen "tipikus zsidó" figurákat hoz a vásznon. A neurózis persze kötelező elem nála is, de társainál lazábban adja elő magát és ettől valahogy életszerűbb és szerethetőbb is.

Honnan ismerheti a magyar? Legtöbben valószínűleg a Jóbarátok-ban látták; bár csak három epizódban vendégszerepelt, meglehetősen emlékezetes alakítást nyújtott Chandler nehezen elviselhető lakótársaként, aki kirakati babákat lopott és bámulta Chandlert alvás közben. Bár jellegzetes arcát nem nehéz megjegyezni, kapásból lehet, hogy nem ugrik be egyik filmje sem, mert legtöbbször mellék- és epizódszerepeket játszik. Talán rémlik az Igazság helyett-ből (The Salton Sea) Val Kilmer drogos cimborájaként vagy a Ryan közlegény megmentésé-ből csúnya véget érő zsidó katonaként. A héten Julie Delpy oldalán láthatjuk a 2 nap Párizsban főszerepében mint amerikai belsőépítészt, aki hipochondriájával, valamint csaja hisztériájával és expasijaival küzd a szerelem városában.


Kötelező Adam: Sajnos az igazi nagy Adam Goldberg-klasszikus, a The Hebrew Hammer semmilyen formában nem jelent meg Magyarországon (de megrendelhető például innen). Itt Adam végre abszolút főszerephez jut: ő Mordechai Jefferson Carver, a Hitelesített Körülmetélt Farok, a westernhősszerű csodazsidó, aki megmenti a hanukát az elpusztítására törő gonosz Mikulástól. Jonathan Kesselman vígjátéka nagyjából az összes zsidókkal kapcsolatos sztereotípiát felvonultatja (kedvencem a zsidóság bizonyítására szolgáló nyavalygásmérő szerkezet) és emellett még több filmes műfaj paródiáját is adja - a visítva röhögés garantált.

Néznivaló: Hebrew Hammer betér egy neonácik által látogatott kocsmába, aztán Sabat Salom motherfuckers! Nosztalgikus érzéseket ébreszt a Tökéletlen idők előzetese, amiben a loncsos hajú Adam ugyan keveset szerepel, de akkor helyén van az ökle.


Kattintanivaló: Igazán zseniális rajongói oldalt nem találtunk, de azért akad egy, ami elmegy, itt pedig egy múlt ősszel készült jópofa interjút olvashatsz Adammel.

Fogadjunk, hogy nem tudtad!

- Nem csak színész, hanem rendező is, eddig két nagyjátékfilmet csinált, a '98-as Scotch and Milk-et és a 2003-as I Love Your Work-öt.

- Jó barátságban van Giovanni Ribisivel, aki mindkét filmjében játszott, az I Love Your Work-ben egy színészt alakított, akit Adam saját magáról mintázott.

- Járt Christina Riccivel és Julie Delpyvel is, előbbit ő rendezte az I Love Your Work-ben, utóbbi őt rendezte a 2 nap Párizsban-ban.

- Képtelen felébredni a reggeli teája nélkül.