Fatih Akin - A politizáló romantikus

A német és a török filmvilág is saját csodagyerekének tartja Fatih Akint, aki utóbbi két filmjével (Fallal szemben, A másik oldalon) Európa szinte összes jelentős díjkiosztóját végigtarolta. "Szerelem-Halál-Gonosz" filmtrilógiájának második darabja kapcsán a nyugat-európai dekadenciáról, a nézők feszültségben tartásáról, Hollywood csábításáról és következő filmes terveiről beszélgettünk.

- Már tavaly Cannes-ban is úgy mutattad be a filmet, mint egy "Szerelem-Halál-Gonosz" trilógia második részét. Mi az ezzel kapcsolatos koncepciód és hogy áll a harmadik rész?

- Három olyan filmet akartam forgatni, amelyek az emberi lényről szólnak, és úgy gondolom, hogy ez a három összetevő minden emberi létnek a része, akár matematikai egyenletként is gondolhatunk rá. A Szerelem magában foglal minden pozitív emberi tulajdonságot; a toleranciát, a bajtársiasságot, a Gonosz pedig ennek ellenpárja; a rasszizmus, a hiúság és az ignorancia forrása. A Halálra viszont nem úgy tekintettem, mint az egyenlet végére, hanem egyfajta átalakulásra, ami az imént felsorolt emberi értékeket képes átalakítani ellentétes pólusúvá.

- Készen áll a Gonosz története, vagy még csak az ötletgyűjtés fázisában vagy?

- Vannak konkrét ötleteim, de még nagyon törékenyek. Innen még sokféleképpen változhat a történet, túl korai lenne beszélnem róla és minden új élményem alakíthat a végleges forgatókönyvön.

- Ugyanakkor a trilógia három alappillére az eddigi két filmben nagyon erőteljesen jelen van, a Fallal szemben épp annyira szól a halálról és a gonoszról is, mint amennyire A másik oldalon a szerelemről.

- Igen, ez szándékos. A három film inkább együtt dolgozza fel ezt a fogalmi szentháromságot, mintsem külön-külön.

- Elég könyörtelen ötlet volt A másik oldalon fejezeteit a karakterek haláleseteiről elnevezni. Miért döntöttél úgy, hogy előre bejelented az egyébként váratlan tragédiákat?

- Kísérletezni akartam. Kísérletezni, hogy mennyire tudom növelni a nézőkben a feszültséget, mint egy irodalmi műben, ahol a cím gyakran szintén sokat elárul. Izgalmas, hogy a néző többet tud a szereplőknél és mihelyt törődni kezd a hősök sorsával, egyre jobban akarja, hogy ne haljanak meg. Utólag úgy gondolom, hogy lényegtelen, hogy melyik karakter hal meg, hiszen mindannyian meghalunk előbb-utóbb. Ez önmagában még nem meglepő. Inkább az az érdekes, hogy mit hagy valaki hátra, hogyan érinti az eltávozása a környezetét, családját, barátait. Mindenesetre remélem, hogy ettől még nem válik unalmassá a film.

- Épp ellenkezőleg. Ráadásul ezzel kiválóan át lehetett helyezni a hangsúlyt egyik karakterről a másikra - aki kezdetben mellékszereplőnek tűnt, egy rokona halálával főszereplővé lépett elő. A harmadik fejezet címe viszont ugyanaz volt, mint a filmé: Auf der anderen Seite, angolul pedig The Edge of Heaven (A mennyország kapuja). Még nem tudni mi lesz a magyar cím (azóta kiderült, hogy a német eredetit követtük - a szerk.), de valójában ugyanazt jelenti ez a két cím?

- Nem akartunk tükörfordítást angolul, mert az On The Other Side-ból hiányzik a drámaiság, ráadásul volt is már ilyen című film. Ugyanezt eljátszottuk korábban a Fallal szemben esetében is (Head On volt az angol cím, hasonlóan egy 1998-as ausztrál filmhez, amelyben egy fiatal srác küzd a homoszexualitásával - a szerk.), és akkor nem működött. Mivel ebben az esetben "a másik oldalon" a halál van, ezért olyan címet kerestünk, ami ezt adja vissza angolul, de persze nem akartam "A halál"-ra keresztelni a filmet. "A mennyország kapuján" kívül viszont szerintem ott van a halál, és elég költőien is hangzik, ezért döntöttem végül mellette.

Hanna Schygulla és Baki Davrak A másik oldalon című filmben

- Érdekes filozófiai kérdéseket vet fel ez az értelmezés, de a rendelkezésünkre álló időkeret miatt most ne menjünk tovább ebbe az irányba. Inkább arra lennék kíváncsi, hogy míg a korábbi filmjeid egyértelműen személyes sorsokat dolgoztak fel, most először volt érzékelhető, hogy rámerészkedtél a politika talajára is. Éreztél bármi rád nehezedő nyomást, hogy ideje lenne a törökök németországi helyzetéről, a török politikáról vagy éppen az Európai Unió Törökországhoz való hozzáállásáról mondanod valamit?

- Örülök, hogy említetted a politikusság romantikus aspektusát, hiszen Lotte, a német lány seperc alatt beleszeretett a jöttment török lázadóba. Reménytelen romantikus ő, vagy csak nagyon unatkozott?

Patrycia Ziolkowska és Nurgül Yesilçay A másik oldalon című filmben

- A hazatérés visszatérő motívum a filmjeidben. A Solinó-ban Olaszországba, a többi esetében pedig Törökországba tér haza a főhős a cselekmények összejátszása következtében. A magánéletben is ennyire foglalkoztat ez a kérdés, esetleg szívesen forgatnál Törökországban?

- A Júliusban-t nyolc éve.

- Igen, nagyon jó élmény volt. Tetszik Kelet-Európa, szívesen dolgoznék ott is újra, mielőtt újra Törökországba mennék. Imádom Törökországot, de A másik oldalon-nak a felét ott forgattuk, plusz a Takvá-nál, Törökország idei Oscar-nevezésénél is ott voltam producerként, valamint egy régóta húzódó dokumentumfilmes projektem is odaköt. Szóval szeretnék máshol is dolgozni; Németországban, az USA-ban, Görögországban vagy újra nálatok, Magyarországon.

- Itt mindig szívesen látunk! És New York felé is kacsingatsz, úgy tudom. Részt veszel a Szeretlek, New York című rövidfilmgyűjteményben?

- Remélem, összejön. Pénz már van rá, de szereposztás még nincs. Imádom New Yorkot, és természetesen vonz, hogy Amerikában forgathassak, de sokkal jobban tetszik, hogy egy ötperces rövidfilmmel próbáljam ki magam ott, mintsem egy nagy költségvetésű stúdiófilmmel. Nem egészséges elvállalni rögtön egy stúdiófilmet, mégis egy csomó német kollégám megteszi.

- Gondolom, téged is gyakran megkörnyékeznek hollywoodi ajánlatokkal.

- Soha nem fogok ott filmet csinálni! Na jó (nevet), lehet, hogy ha nagyon megszorulok anyagilag. Szerencsére most nem ez a helyzet, nincsenek nagy igényeim, és távol áll tőlem a hollywoodi csillogó életforma. Amikor csak tehetem, biciklivel járok itt Hamburgban, és nem is vágyok rá, hogy ez megváltozzon. Talán később, de most tényleg úgy érzem, hogy Hollywoodba csak a pénzért megy az ember, nekem pedig jelen pillanatban fontosabb a művészet függetlensége. Saját produkciós cégem van, a Corazón, úgy dolgozom, ahogy én szeretnék, akkor, amikor szeretnék és azokkal, akikkel szeretnék. Kár lenne feladni mindezt egy stúdiófilm kedvéért.

- Jó hallani, hogy így gondolkodsz. Sok sikert a következő munkáidhoz!

- Köszönöm (mondja magyarul - a szerk.).