Audrey Tautou: A szingli nők érdekesebbek

2008.04.20. 19:00

A sokak számára továbbra is csak Amélie-ként ismert színésznő a Francia Filmnapok díszvendégeként érkezett Budapestre. Egyedül nem megy! című romantikus drámája jövő héttől országosan is látható lesz a mozikban, az ünnepélyes bemutató után egy nappal mindössze tíz percet beszélgethettünk, de már ennyiből is kiderült, hogy kik a kedvenc filmpartnerei, mit gondol honfitársnője Oscar-díjáról és miért bújik szívesen egyedülálló nők bőrébe.

Hét éve volt, hogy először szuggeráltak bennünket az utcai hirdetőoszlopokról az akkor 23 éves színésznő őzikeszemei. Az Amélie csodálatos élete másodpercenként bombázta ötletesebbnél ötletesebb cselekményfordulatokkal és technikai megoldásokkal a nézőt, de mindezt egy friss arc, a mesebeli tündérkék és a klasszikus filmbálványok keresztezésének minősülő színésznő tartotta össze. A szerepet nem is rá írták (hanem Emily Watsonra), végül mégis annyira összefonódott egyéniségével, hogy még a 2008-as Francia Filmnapok megnyitóján is izgatottan sutyorog a meghívott közönség: "Itt lesz Amélie!". 

A mindent elsöprő sikert követően Audreyt hívták Hollywoodba és bombázták Amélie-klón főszerepajánlatokkal hazájában is, de érezhetően távolodni kívánt a skatulyától, ezért elvállalta például a Lakótársat keresünk egyetlen antipatikus szerepét és a Szeretni bolondulásig pszichotikus karakterét is. Felfedezőjéhez, Jean-Pierre Jeunet-hez persze hűséges maradt és a Hosszú jegyesség forgatására annak ellenére is összeállt újra a győztes csapat, hogy a filmet eleve "Amélie dédanyja" és "Amélie az első világháborúban" hívószavakkal készültek reklámozni. 

Az Egyedül nem megy kapcsán sem könnyű megfeledkezni egykori sztárcsináló szerepéről, hiszen Camille is egyedül él Párizsban és különös szomszédjának teljesen önzetlenül új színt visz az életébe. A csillogó, meseszerű Montmarte helyett viszont a 74 éves rendező, Claude Berri Párizsa társadalmi ellentmondásokkal küszködik és lényegesen lehangolóbb, reményt vesztettebb hely. Amélie, azaz bocsánat, Camille takarítónőként dolgozik és 20 négyzetméteren él, míg hosszú nevű arisztokrata szomszédja egy egész emeletet belakik szakácsként dolgozó lakótársával. Ő a fontos egyébként Camille szempontjából, mert bár kezdetben utálják egymást, végül nyilván belátják a cím politikai üzenetnek is beillő tanulságát. Az ízlésesen szentimentális drámában legyőzi a realizmust az idealizmus, de a főszereplők bátor alakításai a nézőt is érdekeltté teszik a lehetséges hepiendben.

Fotó: Hirling Bálint
Erzsébet híd, muskátli, Audrey Tautou | Nézz még több képet!


Audrey Tautout vastapssal köszönti a budapesti közönség szemet hunyva afelett is, hogy az egyenesen Ferihegyről érkező, kissé megilletődött művésznő 3-4 lelkes mondatot is alig tud kicsikarni magából. Másnap kérdőjelek tömkelegével készülök meglepni a Le Meridien-beli pompás sztárlakosztályában, de azonnal lehűt az információ, hogy minden újságírónak csak 10 perc áll a rendelkezésére négyszemközti interjú céljából. Még javában azon morfondírozok, hogy kérdéseim mely 60%-ától szabaduljak meg, amikor már egy légtérben találom magam az életben apró, törékeny hatást keltő színésznővel. Fél füllel még hallom, hogy az előttem végző kolléganő utolsó kérdésére, ami azt firtatja, hogy vajon Audrey maga szerelmes-e éppen, nem hajlandó válaszolni. 

Személyeskedni csak a filmbeli karakterekkel kapcsolatosan lehet, ezért indulóban arra vagyok kíváncsi, hogy miért félnek a kapcsolatokkal járó elkötelezettségtől az Egyedül nem megy hősei. A válasz általános érvényű, hiszen Audrey szerint ők abban a korban vannak, amikor az ember, különösen ha nagyvárosban él, bizalmatlan és a csalódásoktól való rettegését pontosan a függetlenség megtartásával álcázza. Amélie és Bridget Jones óta divatosak a szingli hősnők,  ő például sokadjára (pl. az Egyedül nem megy, a Vénusz szépségszalon és az Isten nagy, én kicsi vagyok című filmekben is) formál meg egyedülálló, szerelmet kereső hölgyet, világítok rá. Fogalma sincs a tendenciáról, de az biztos, hogy neki jobban tetszenek a magányos női karakterek - mondja - egy szingli nő élete mindig regényesebb és érdekesebb, ezért vonzzák ezek a szerepek.

Forrás: [origo]
Audrey Tautou és Guillaume Canet az Egyedül nem megy-ben


Több helyen olvashattuk, hogy az Egyedül nem megy egy anorexiás lány szerelmi története, ami teljesen bele is illene a szerencsétlen betegség elleni nemzetközi küzdelem aktualitásába. A filmben azonban egy cseppnyi utalás sincs arra, hogy Camille kóros étkezési zavaroktól szenvedne és Audrey szenvedélyesen védi karakterét, miszerint ízléstelenség lett volna egy ilyen szörnyűséges betegséget egy romantikus, pozitív film keretében ábrázolni. Hősnője tehát azért nem eszik mert boldogtalan, egyébként pedig ő ilyen az életben is, ezer ilyen madárcsontú francia lány szaladgál a párizsi utcákon - állítja.

Azt viszont nem tévedés a film megnézése előtt gondolni, hogy igazi francia álompár született a vásznon, a mufurc lakótársat alakító Guillaume Canet ugyanis annyit tesz a galloknál, mint nálunk Csányi Sándor összegyúrva Fenyő Ivánnal, hozzáadva még Hajdu Szabolcs rendezői tehetségét. A magyar nézők a Szeress, ha mersz és a Pokol című francia, illetve A part és a Fegyverszünet karácsonyra című nemzetközi produkciókból ismerhetik, valamint ő rendezte a nagy sikert aratott, legjobb rendezői César-díjjal is kitüntetett Ne szólj senkinek!-et. Audrey elismeréssel nyilatkozik a közös munkáról, de hasonló lelkesedéssel említi korábbi szereplőtársai közül Romain Duris (Lakótársat keresünk), Edouard Baer (Isten nagy, én kicsi vagyok) és Tom Hanks (A Da Vinci-kód) nevét is. A jövőre vonatkozóan egyértelmű a terve: Daniel Auteuillel mindenképp szeretne majd együtt dolgozni.

Audrey Tautou A Da Vinci-kód című filmben


A francia mozi jeles férfiúi között alig figyelek fel a "Tomanksznak" ejtett hollywoodi csillag említésére, pedig kézenfekvő arra a csodával határos tényre asszociálni, hogy Audreyt még A Da Vinci-kód után sem szippantotta magába az amerikai filmipar. Köztudottan nem nyomul a szerepekért és soha sem szerepelt a tervei között áthelyezni székhelyét Los Angelesbe. Két angol nyelvű szerepe közül egyébként sokkal büszkébb lehetne a Stephen Frears (A királynő, Veszedelmes viszonyok) kamerái előtt forgatott Gyönyörű mocsokságok-ra, idő hiányában azonban csak röviden reflektál a két produkció közötti módszer- és nagyságrendbeli különbségekre. Mindkettőt Londonban forgatták viszont, amit imád, szívesen dolgozik angolokkal. 

Nemzetközi szinten remek évet zárt tavaly a francia filmgyártás, amit csak megkoronázott, hogy az Audrey kortársának tekinthető Marion Cotillard (akivel egyébként együtt szerepeltek a Hosszú jegyesség-ben) elsőként nyert francia nyelvű szereppel női főszereplői Oscar-díjat a Piaf-ért. Nem nehéz belegondolni, hogy akár a hamarosan Coco Chanel élettörténetét forgató Tautou is állhatott volna ott a pódiumon, de vajon megnyílnak-e újabb ajtók ezzel a francia színésznők előtt? A színésznő szerint többek között a szintén Oscar-díjas Juliette Binoche már korábban kinyitotta ezeket az ajtókat és inkább azt találja örömtelinek, hogy egy francia filmért az emberek világszerte ugyanolyan szenvedélyesen tudnak lelkesedni. Ilyen világhódító univerzális siker volt szerinte 2001-ben az Amélie és most a Piaf is.

Audrey Tautou az Amélie csodálatos élete című filmben


Jócskán túllépjük a szigorú tíz perces időkeretet, de a jó hangulatban, türelmesen válaszolgató színésznőtől könnyebb kialkudni még egy utolsó utáni kérdést, mint a napirendjére kínosan ügyelő szervezőktől. Érzem rajta, hogy sokszor feltehették már neki ezt a kérdést, de aki szereti az Amélie-t, az sosem felejti a szereplők bemutatásául szolgáló apró, mindennapi szeretem-nemszeretem dolgokat. Amélie szerette lencse közé csúsztatni a kezét, film közben hátrafordulva megnézni a közönség arcát és feltörni a puding fölét, utálta viszont a régi amerikai filmekben a sofőröket, akik sose nézik az utat. Audrey ezzel szemben a francia nőkre jellemző sztereotípiáknak megfelelően illatokban gondolkozik; van egy parfüm, amit gyűlöl, szereti viszont a frissen főtt tea és a benzin illatát. Nem mondja külön, de már minden filmes újságíró tudja jól, hogy szeret még fényképet készíteni kérdezőiről az interjú végén, nem szereti viszont ha őt kattintgatják beszélgetés közben - fotósunkat sajnos be sem engedték.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK