Orosz Dénes: Hálásabb a hőst kiröhögtetni

2008.04.29. 20:35

Orosz Dénes eddig egyetlen rövidfilmet rendezett, de máris Woody Allenhez és Eric Rohmerhez hasonlítgatják, ha szóbajön a neve. A Melletted kuriózum a magyar filmgyártásban: egy párkapcsolati vígjáték, ami konkrétan vicces is, és a színészek úgy beszélnek benne, ahogy az életben szoktak az emberek. Orosz Dénes öt évig dolgozott újságíróként, előzeteseket készít, társszerzőként részt vett a Kútfejek és a Rém rendes család magyar verziójának készítésében is, de ez utóbbi kettőt elnézzük neki. Poligamy címmel jövőre forgatja első nagyjátékfilmjét, de mi már most elbeszélgettünk ezzel az ígéretes tehetséggel.

- Forgatókönyvíró szakon végeztél. A rendezést autodidakta módon, filmekből tanultad?

- Onnan is természetesen, de én mindig filmrendező akartam lenni. Nagyon sokszor próbáltam a főiskolát, konkrétan kilencszer. De nem kilenc évben, hanem minden évben dupla szakot, és a színész szakot is megpróbáltam, bár nem az akartam lenni igazából. Aztán 20 éves koromtól kezdve rengeteg amatőr filmet forgattam, amelyek teljesen érthető módon a jótékony feledés homályába merültek. Mivel debreceni srác vagyok, ezért csak arra volt lehetőségem, hogy összeálltam két haverral és elkezdtem csinálni. Aztán jelentkeztem a MAFSZ (Magyar Független Film- és Videószövetség) videóműsorgyártó tanfolyamára - itt kaptam az első hivatalos képzést. 2001-ben vettek fel a forgatókönyvíró szakra. Amit egyébként kifejezetten szerettem, mert azt vettem észre, hogy ott szinte ugyanannyi lehetőség van filmet csinálni, mint a rendezőknél. Megírod a vizsgafilmedet, és te magad is rendezed. Két vagy három vizsgafilmet csináltunk, elég jó keretből.

- Ott nem az a hozzáállás inkább, hogy ne az rendezze a filmet, aki írta?

- Volt ilyen is, például Szász János osztályának írtunk, és ők rendezték meg, de ezen kívül még csináltunk két olyan vizsgafilmet, amit mindenki saját maga vezényelt le. Most egyébként újra diák lettem, amit nagyon élvezek: a doktori iskola hallgatója vagyok a Filmművészetin.

- Van olyan ember, akit mesterednek tartasz?

- A főiskolán természetesen voltak a tanáraink, Schulze Éva, Orsós László Jakab, Németh Gábor, Janisch Attila és Forgách András. Tőlük sokat tanultam. Nyilván példaképként gondolok Richard Curtisre, Woody Allenre és John Cassavetesre is.
 
- De olyan, akivel konkrétan együtt dolgoztál és ellested a trükkjeit?
 
- Nem, ilyen nem volt.

- Hány éves vagy?
 
- 31.
 
- Mit csináltál azelőtt, hogy bekerültél a főiskolára?
 
- Főleg kapartam a falat. Nem vettek fel a főiskolára, és nekem ez nagyon fontos volt. Akkor elvégeztem egy szociálpedagógus szakot Nyíregyházán, aminek az volt az egyetlen értelme, hogy nem kellett sokat tanulni, és közben csináltam az amatőr filmeket, felvételiztem, meg írtam könyveket. Utáltam otthon lenni Debrecenben, minden barátom elment. Akkor picit bezárkóztam. Utána felköltöztem Budapestre, és elég hamar felvettek.
 
- Miért nem vettek föl korábban?
 
- Éretlen voltam, amikor először felvételiztem, meg nem nagyon tudtak mit kezdeni azzal, hogy én kezdettől fogva közönségfilmet emlegettem. 1995-ben emiatt úgy néztek az emberre, mint a hülyére, mert az konkrétan azt jelentette nekik, hogy "felületes".
 
- Abban az időszakban nem nagyon mentek a magyar közönségfilmek...
 
- Kábé csak a Csinibaba '97-ben, meg A miniszter félrelép.

- Térjünk rá a Melletted című filmedre. Mennyire önéletrajzi ihletésű?
 
- Eléggé. Tulajdonképpen az akkori kapcsolatomból, meg egyáltalán a kapcsolatokról alkotott képemből alakult. Mióta ezekben élek, azt gondolom, hogy még egy jól működő kapcsolat is börtönné tud válni. Ez jó nagy közhely, de mégis így van. Nyilván a dramatika miatt maximálisan feszítettem a konfliktusokat, de ez tetszett, ez érdekelt, akkor ez mozgatott. Élveztem ezt a locsi-fecsi dumcsizást, amúgy is egy verbális ember vagyok, és nekem a dialóg elképesztő fontos. Felkeltem és kijött belőlem vagy harmincoldalnyi dialóg. Meglepődtem, mert addig nem írtam igazából dialógcentrikus dolgokat, de azonnal éreztem, hogy ez működik.
 
- És abból a harminc oldalból született a film?
 
- Óriási változásokkal, de igen. Amikor leírva is olvastam, volt valami zsigeri ráismerés, hogy ez jó lesz. Mert addig csináltam amatőr filmeket meg vizsgafilmeket, és utólag egyiknél sem éreztem azt, hogy az enyémek lennének, mert mindig megpróbáltam megfelelni valaminek. Tehát önéletrajzi abban az értelemben, hogy kapcsolatban éltem, szorongtam, meg vágytam valami más után. Kialakul a háztartási szex, és az ember pánikba esik, hogy ez most már örökké így lesz?!
 
- Az a dinamika, ami a két főszereplő között van, a te életedből jött?
 
- Igen. A srácot avattam a szenvedővé, tehát valahogy a csaj irányít. Egyébként ezt így is látom, nincsen kifogásom ellene, meg hálásabb a hőst kiröhögtetni, szenvedő szerepbe rakni. Azzal az ember nagyon gyorsan tud azonosulni. De ez nem egy kiszámított dolog volt, csak nagyon jókat tudok magamon nevetni, hogyha egy szituációban kínosnak látom, amit csinálok. Persze kínos is, de közben azonnal látom, hogy ez milyen jó sztori, meg milyen vicces az egész. Ebből alakult egy csomó minden, hogy próbáljuk meg a srácot nagyon ciki helyzetbe hozni, megalázni.
 
- Ez már az éttermi jelenettel elkezdődik, amikor a srác nem küldi vissza azt, amit nem is rendelt...
 
- Persze. Amikor feljöttem Pestre, nekem ez egy probléma volt. Alapvetően nem tudtam bánni a pincérekkel, nem tudtam szólni nekik, meg éreztem rajtuk, hogy megesznek reggelire. Van a pincérekben egyfajta gőg, és időbe telt, amíg ezt kicsit helyreraktam magamban.
 
- Ez magyar sajátosság, ahogy a pincérek meg egyáltalán a szolgáltató szektorban dolgozó emberek viselkednek. Bennük van ez a szocialista gőg, mindig nekik áll feljebb, te meg örülj, ha egyáltalán kiszolgálnak...
 
- A vendégben pedig van egyfajta megfelelés a pincér felé. Nekem a kalauzokkal is hasonló van. A mai napig, amikor a vonaton ülök, hiába van jegyem, bennem van egy félsz, hogy hú, remélem nem lesz valami őrületes probléma. Szörnyű.

Forrás: [origo]
Melletted | Tompos Kátya és Mészáros Béla | Nézd meg a filmet!


- A szereplők kiválasztásánál mik voltak a szempontjaid? Milyen karakterű színészeket kerestél?

 
- Nagyon nehéz olyan színészeket találni Magyarországon, amilyeneket én keresek. Hiány van az igazán átütő humorú, nagyon természetes fiúkból, akikben van önreflexió, akikből érződik, hogy önmarcangolók, de közben nem woodyallenkednek. Egy színésznek legyen humora és közben sármja is. Erősek vagyunk drámai színészekben, de igazán humoros nagyon kevés van. A lány esetében is szintén az volt az elvárás, hogy természetes legyen. Nem azt mondom, hogy Tompos Kátya és Mészáros Béla olyan, mint a filmben. De tulajdonképpen csak fel kellett erősíteni a bennük lévő dolgokat. Béla egész egyszerűen tud természetes lenni a kamera előtt, mindennel azon dolgozik, hogy a jelenet hiteles legyen, és semmifajta manír nincs benne.

- Végül hogy találtad meg őket?
 
- Kátyát már régről ismertem. Csináltam vele egy kisjátékfilmet, de akkor érdekes módon még nem találtunk egymásra. Akkor egy kicsit feszült is volt a viszonyunk, de ennél a filmnél meg minden annyira flottul ment. Bélát pedig a főiskoláról ismertem. Vicces, de a konditeremben találkoztunk először.
 
- Kátya tényleg nagy felfedezés. Én nem láttam még őt semmiben korábban, de hallottam, hogy Dyga Zsombor új filmjében is ő lesz a főszereplő és, hogy te is akarod használni a Poligamy-ban...
 
- Egészen bizonyosan szeretném. Ő tulajdonképpen egy Audrey Hepburn. Persze ő Tompos Kátya, nem egy utánzat, csak mostanában elkezdtem nézni Audrey Hepburn filmjeit, és benne érzem ezt a fajta játékosságot. Nagyon fontos volt az is, hogy legyen franciás, és Kátyában van valami nagyon légies, franciás könnyedség.

Forrás: [origo]
Melletted | Tompos Kátya | Nézd meg a filmet!


- Voltak előképeid ezekre a karakterekre? Például mutattál nekik filmeket, hogy ilyesmit szeretnél látni tőlük?
 
- Nem, mert rájuk volt szükségem. Bennem voltak előképek, hogy milyen filmtípust szeretnék csinálni. Mindenekelőtt Woody Allen. De nem hasonlítani akarásról volt szó, csak az a fajta filmtípus van rám erős hatással. Vagy Eric Rohmer, de ugyanakkor az angolszász vígjátékok is. Nagyon szeretem például Richard Curtis filmjeit, szerintem rendkívüli szakmai tudással elkészített szerzői filmeket csinál. Amellett, hogy maximálisan személyesek, ez iszonyatosan találkozik a közönség ízlésével. De isten ments, hogy mutattam volna valamit, hogy na, ilyen legyél.
 
- Miért döntöttél a kézikamerás felvételi mód mellett?
 
- Mert meglehetősen zaklatott lelkiállapotot akartunk ábrázolni Fillenz Ádám operatőr barátommal. Közel akartunk menni, és erre ez tűnt a legmegfelelőbbnek. Azzal is tisztában voltunk, hogy baromira nincs pénz arra, hogy sok snittet vegyünk fel, tehát meglehetősen kevés beállításból kellett megoldanunk: Ezért a mozgó kézikamera. Természetesen ebben is van dinamika, mert az elején fixek vannak, vagy puha fahrtok, és amikor kezd megborulni az egész, akkor kezdődik a kézikamerázás. Egyébként imádom a dinamikus, gyors filmeket, mert egyszerűen ilyen a pulzusom, egy izgága lény vagyok. A magyar filmeknek amúgy nagyon nagy problémája a dinamika. Van olyan film, amelyik próbál rohanni, mégis azt érzed, hogy egy helyben áll az egész.

Forrás: [origo]
Melletted | Mészáros Béla | Nézd meg a filmet!


- Elfogadod, hogy a Melletted egy romantikus vígjáték?
 
- Szerinted az?
 
- Szerintem az.
 
- Igen. A romantikus vígjáték egyfajta csomagolást is jelent szerintem. Az Igazából szerelem-re rá lehet mondani, hogy az egy romantikus vígjáték, a Notting Hill-re is rá lehet mondani. De például szerinted romantikus vígjáték a Mielőtt felkel a Nap?
 
- Az egy kicsit a határeset, de inkább igen.
 
- Akkor mi a romantikus vígjáték? Mert ezen én is gondolkodtam...
 
- Egy jó romantikus vígjáték, mint például a Harry és Sally vagy a Tuti dolog, átélhető párkapcsolati szituációkat mutat be és a humora inkább a hősök személyiségéből fakad ahelyett, hogy poénokkal operálna. Bár a Harry és Sally-ben pont percenként három poén is van, szóval nem könnyű ezt definiálni...

- Én azt nevezem romantikus vígjátéknak, amiben van egy furcsa meseszerűség. Szóval érdekes módon az Annie Hall is egy romantikus vígjáték, mégsem nevezzük annak, de tényleg nem tudom, miért.
 
- Szerintem a romantikus vígjáték műfaja besározódott. Elég csak megnézni a mozikban jelenleg futó 27 idegen igen-t vagy a 9 és fél randi-t. Azokat inkább bohózatnak vagy tündérmesének nevezném. Nulladimenziós, teljesen felszínes karakterekkel történnek egyáltalán nem életszerű dolgok. Nincs mélysége az egésznek, teljesen sematikus az ívük, előre lehet látni, hogy milyen konfliktusok lesznek és azoknak mi lesz a kimenetelük.
 
- Sározódjon be, és azokból majd kitűnnek a jók. Az is nagyon fontos, hogy nem attól rom-kom valami, ahogy kinéz vagy ahogy megvannak benne az ismert panelek, és aszerint építkezik. Az Igazából szerelem egy teljesen szabálytalan romantikus vígjáték, mert ezekben a komédiákban általában van a fő szerelemi szál, és azt egy mellék szerelmi szál is megtámogathatja, de isten ments, hogy a nézőt megzavarjuk az azonosulásban. Az Igazából szerelem-ben pedig rengeteg egyenértékű főszál van, mégis a romantikus vígjátékok csimborasszója.

Forrás: [origo]
Melletted | Tompos Kátya | Nézd meg a filmet!


- Mintha Magyarországon nem lenne hagyománya a romantikus vígjátéknak vagy a párkapcsolati filmnek. Te tudsz mondani olyat, amit jónak tartasz ebből a műfajból itthon?
 
- A Liliomfi-t romantikus komédiának tarthatjuk szerintem, azt nagyon szeretem. De egyébként nem. A hatvanas években azért készültek ebben a műfajban nem túl jelentős, de bájos és szeretni való filmek...
 
- És mondjuk az utóbbi húsz évben?
 
- Ja, nincs. Egyáltalán: ez a dialógusközpontú film, amelyben a központi téma a férfi-női kapcsolat, nem nagyon létezik.
 
- Egy jutott csak eszembe: A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire.
 
- Igazad van, azt én is bírtam. Az például egy nagyon jó együttállása volt a dolgoknak, színészeknek, zenének...
 
- Általában azon csúsznak el az ilyen típusú filmek itthon, hogy nem bírják ki, hogy ne vigyenek bele valami tragikus szálat, valami 56-ot vagy nem tudom mit. Nem is arra gondolok, hogy a kimenetele szomorú, hogy nem jönnek össze, vagy nem maradnak együtt, hanem például a Skorpió megeszi-ben az egész "Garas Dezső meg akarta ölni magát" vonal. Tehát, hogy nem tudnak könnyedek maradni ezek a filmek.
 
- Az előttünk lévő filmes generáció mégiscsak a szerzői filmeken szocializálódott, és nagyon kevés zsánerfilm készült. Ebben egyébként az a vicces, hogy én maximálisan úgy gondolok a zsánerfilmre, mint egy szerzői filmes vonalra. Tehát tulajdonképpen az, hogy te zsáneren belül alkotsz, az nem azt jelenti, hogy iszonyatos kompromisszumokat kötsz, hogy kiszolgáld a műfajt, és megerőszakolod magad azzal, hogy használod azokat az elemeket, amelyeket a zsáner megkíván. Én maximálisan szerzői szerepnek gondolom a zsánerfilmkészítést. Egy nagyon jó ismerősöm mondta nemrég, ami tetszett nekem, hogy szerinte Spielberg egy abszolút szerzői filmes, csak éppen az ő világlátása iszonyatosan könnyen befogadható a legtöbb ember számára. Egy pillanatig nem tudnám azt mondani Spielbergre, hogy egy dörzsölt, csak a pénzre hajtó iparos - noha nyilván ez is mozgatja -, mert szenvedéllyel csinálja, amit csinál. Ezért is tartom necces kérdésnek ezt a zsánerfilmes dolgot.

Forrás: [origo]
Melletted | Mészáros Béla | Nézd meg a filmet!

- Mesélj azokról a zenékről, amelyeket a Melletted-ben használtál! 
 
- Imádom azokat a hatvanas évekbeli magyar táncdalokat, amelyeket, mondjuk, Fényes Szabolcs írt. A film elején az ő zenéjének a zenekari része szól. A végén pedig van egy Bach-dal, ami a Jazz Sebastian Bach című feldolgozáslemezen volt, és megtetszett. Viszont a jogokat nem tudtuk megszerezni. Ám mivel Kátya musical szakon végzett és fantasztikus hangja van, ezért felénekelte. Nem pont ugyanúgy, mint a csaj a lemezen, hanem jobban. A zenével amúgy csínján kell bánni, és rettenetesen tudják használni - például a magyar közönségfilmben a popzenéket. Egyáltalán arról, hogy hol áll ma a magyar popzene, nem is érdemes beszélni. Na most, amikor ezt a "nem érdemes beszélni róla" szintet belenyomják egy magyar filmbe, akkor az egyből megadja az alapot. Tehát kerülöm a magyar popzenét. Nagyon jó lenne, ha az ember meg tudna fizetni jazzszámokat, jó külföldi popot, de hát nem teheti meg. Úgyhogy, ez egy nagy keresés, de azért vannak még olyan zenekincsek Magyarországon, amelyek olcsók és jók.
Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK